A Legidősebb Kamado

14.

- Szóval ez a helyzet. - sóhajtott megkönnyebbülten - Már azt hittem, hogy azért véded ezt a démont, mert öngyilkos akarsz lenni.

- Ha öngyilkos akarnék lenni, azt már rég megtehettem volna. Meg akkor miért vettem volna feleségül Kasumi-t, és miért lett két csodálatos gyerekem? - tettem vissza a kardom a hüvelybe, amit Shinobu is megtett, majd egy varjúra lettünk figyelmesek

- Kamado Tanjirou-t és a démont életben kell hagyni, és visszavinni a Főhadiszállásra! - ismételgette a fekete madár

- Jól van, fejezd már be! - mordultam rá, miközben az ájult Inosuke-t vettem a vállamra, Shinobu pedig Zenitsu-t vette kezelésbe - Itt van ez a kölyök is!

- Honnan szedted ezt a szerencsétlent?

- Harcolni akart velem, így felkötöttem egy fára. - vontam vállat, mire felvonta a szemöldökét - Most mi van?! Inosuke mindig is hülye volt, de hogy ennyire az legyen, azt nem tudtam!

- Jó, mindegy! Túl fogja élni. A nagyobb hangsúly most a szöszin van! - nézett aggódva Zenitsu-ra

- Igen, de nagyon ügyesen megvédte magát, és a légzésével sikerült lelassítania a méreg terjedését, így nagyobb az esélye, hogy túléli.

Végül elindultunk a Főhadiszállásra. Kíváncsi leszek a többiek reakciójára. Mitsuri megértő lesz, Tengen azt fogja mondani, hogy lángolóan vessünk véget az életének, Kyojuro esete nehéz. Sanemi és Obanai meg már megint dühösek lesznek, és meg akarják majd ölni szerencsétlent, de csak addig, amíg meg nem tudják, hogy Kasumi rokona. Utána mindent megbánnak, és sorozatosan kérik Kasumi-tól a bocsánatokat. Gyomei imádkozni fog, és meg akarja majd tisztítani a lelkét. Tokito pedig nem figyel, és mindent elfelejt, de mindig is szerethető fiú volt.

- Ha nagyon akarod, akkor elviszem helyetted is a frontot. - mondta Shinobu, mikor beléptünk a faluba - Menj haza nyugodtan, Kasumi-ék már biztos hiányolnak.

- Nem kell! Majd este úgyis találkozunk, és a Félévi Találkozó is ma van, szóval biztos, hogy jönni fog. Csak azt, hogy mikor, azt nem tudom.

- Biztos vagy benne, Tomioka-san?

- Igen, biztos! - mondtam még mindig kifejezéstelen arccal, az utat nézve, majd a gyűrűmre simítottam a hüvelyk ujjam

Az út további részét csendben tettük meg. Csak a falu nyüzsgését hallottuk. Minden veszélytelennek tűnt. De csak annak tűnt.

- Shinobu, démonok! A sarkon álló nő és férfi, abban a rétegezett ruhában.

- Akkor nem csak én érzem. - mondta nyugtalanul, és keze már a kardja markolatát szorította

- Várj, Shinobu! - állítottam meg - Ha most patáliát csapunk, akkor ki tudja, hogy mi lesz a következménye. Kövessük őket, majd amikor nem lesz sok ember, ahol vannak, akkor lecsapunk rájuk!

- Jó ötlet, Tomioka-san! - mosolygott rám, majd észrevétlenül követni kezdtük a két gyanús alakot

Elmentünk egy ruha árus mellett, majd egy tökéletes ötletem támadt.

- Shinobu! - szólítottam meg, majd elmondtam neki a tervet

- Ez jó ötlet! - mondta, majd visszament az árushoz

Mikor visszajött, két fekete köpeny volt terítve a karjára. Az egyiket nekem adta, majd felvette a sajátját. Én is felvettem a magamét, majd gyorsítani kezdtünk. Amikor úgy ítéltük meg, hogy jó lesz minden, két lila akác méreggel mérgezett tűt dobtunk az ellenfél hátába. A következő pillanatban, már mind a ketten holtan feküdtek a földön. Gyorsan felvettük őket, majd szaladtunk velük az árnyékba. Shinobu megnézte a szemüket.

- Mind a kettő Fogyó Hold. - fordult felém - Az Egyes-, és a Hatos Fogyó Hold.

- Akkor nem csoda, hogy ilyen hamar kiszúrtuk őket. - mondtam még mindig a tömeget nézve - De meg kéne tudni, hogy miért voltak itt nappal, amikor tudják, hogy kockázatos.

- Muzan se normális. - rázta meg a fejét a Rovar Pillér - Ha ilyen nagy becsben tartja a Holdakat, akkor ennek semmi értelme nincsen.

- Igazad van!

- De mi van, ha... - pillantottunk egymásra, és hazafelé kezdtünk rohanni

Csak ne legyen az, amit gondolunk! Könyörgöm, csak azt ne! - gondoltam, miközben nyeltem vissza a feltörekvő könnyeim

Mikor a házhoz értünk, a két gyerek szaladt ki onnan. Amikor megláttak, könnyes szemmel átöleltek, majd hangosan sírni kezdtek. Leguggoltam hozzájuk, és szorosan a karjaimba zártam őket. Pár perc múlva két démon repült ki a nyitott ablakon, majd abban a pillanatban, ahogy a Nap sugarai rájuk estek, elégtek. Az ajtóra szegeztem a tekintetem. Kasumi, könyörgöm gyere ki! Másodpercek múlva Kasumi az ajtóban állt, egy nagy sebbel a bal  felkarján és a jobb combján. Kardját a jobb kezében szorította, de ahogy találkozott a tekintetünk, eldobta, és szaladni kezdett felém. Felálltam, és én is szaladni kezdtem felé. Amikor elértük egymást, szorosan magamhoz öleltem, vigyázva a sérüléseire.

- Sikerült, Giyuu! Megvédtem a gyerekeket! - suttogta alig hallhatóan, majd könnyezni kezdett - De magamat nem sikerült! Sajnálom!

- Nem a te hibád! - simogattam a hátát, és lassan leguggoltam, őt is magammal húzva, majd letöröltem a könnyeit - Ügyes voltál, Szerelmem! Te is életben vagy, ami a legfontosabb!

- Tudnod kell valamit! - mondta, majd jobban sírni kezdett, így magamhoz öleltem - Elvesztettem!

- Mit, Kincsem? - kérdeztem

- Terhes voltam, de most elvesztettem a gyereket. - sírta, mire ledöbbentem

Muzan, te rohadék! Egyszer esküszöm, megöllek!

- Biztos, vagy benne?

- Igen! Egyszer nem figyeltem, és az egyik démon kiforgatta a kezemből a kardot, majd a következő pillanatban, a hasamba szúrta. - döntötte neki a fejét a mellkasomnak, és átölelte a nyakam, míg én szorosan a derekát tartottam - Giyuu, most mit csináljunk?

- Kasumi, figyelj! - simítottam meg az arcát - Van két csodálatos gyerekünk, te is épségben vagy. Jól megvagyunk mi így négyen is, higgy nekem!

- Rendben, de azért bánt. Lehet fura, de én nagyon megörültem, amikor megláttam a teszt eredményt. - mosolygott rám

- Ha kell, akkor megnézheted egy hét múlva. - mondtam szórakozottan, és összetoltam a homlokunk

- Szemét vagy ilyenkor, ugye tudod?

- Tudom, de gyönyörű vagy, amikor elpirulsz! - mosolyogtam, mire még jobban elpirult

- Zavarba hozol! - mondta pirultan, majd felvettem a karjaimba

- El kell látni a sebeid, különben elvérzel! - néztem rá, majd Shinobu-hoz fordultam - Segítetek Kanae-val?

- Természetesen!

~ Másnap ~ Kasumi szemszöge ~

A tegnapi események miatt, a gyűlést mára rakták át. Már sokkal jobban vagyok, de még mindig megviselnek a történtek. Elvesztettem a gyerekem... Így, hogy legyek boldog?

- Jó reggelt, Anya! - jött be a szobába Mei, majd közelebb jött - Jól vagy?

- Igen, köszönöm. - mosolyogtam, majd ölelésre tártam a karjaim, amibe fülig érő szájjal vetette magát

Megpusziltam a feje búbját, arrébb mentem, majd Mei leült mellém. Pár perc múlva az órára pillantottam.

- Basszus, késésben vagyok! - ugrottam ki az ágyból, majd a ruháimat magamra kapva, szaladtam a Főhadiszállásra