Estére Tanjirou is megérkezett, de nem egyedül. Volt vele egy alacsony szöszi, és egy magas, akin egy maszk volt, ami egy vaddisznó fej volt. Nem mondom, az öcsém érdekes társaságba keveredett... Ennek ellenére is nagyon összetartanak, habár a magas néha kicsit ellenszenves.
- És akkor levágtam a démon fejét. - mesélte Tanjirou csillogó szemekkel, amit mosolyogva hallgattam - De, amúgy...
- Hm?
- Ne haragudj, de mi történt veled? Kicsit mintha...
- Tanjirou... - kezdtem, mire öcsém csendben maradt - Nem, nem elhíztam, hanem terhes vagyok. Ma töltöttem az 5. hónapot.
Ezek után csodálkozva meredt rám, a vörös szemeivel. Most kellőképpen lesokkoltam. Mikor az agya feldolgozta az információt, elmosolyodott, és szorosan megölelt. Visszaöleltem, és megpusziltam a feje búbját. Magasabb vagyok nála, egy pár centivel, mégis imádtam a puha, rövid hajába temetni az arcom, egy fárasztó, és hosszú nap után. Mikor elengedtük egymást folytattam tovább a vacsora elkészítését, ami ramen lesz. Amint feltettem forrni a vizet, kopogtak. Giyuu felállt az asztaltól, az ajtóhoz lépett, és kinyitotta azt. Pár perc múlva Kanao lépett be a konyhába. Rápillantottam az öcsémre, aki pirultan nézte a lányt. Kanao is elpirult, amikor meglátta Tanjirou-t, mire finoman meglöktem a mellettem álló lányt, aki így Tanjirou mellkasának esett. Az öcsém megfogta Kanao kezét, és segített neki megtalálni az egyensúlyt. Mikor kimentek, Giyuu váltotta fel a helyüket. Mögém jött, átölelte a derekam, és belepuszilt a hajamba.
~ 4 hónap múlva ~
Mostmár abban az időszakban vagyunk, amikor bármelyik pillanatban megszülethet a kislányunk. Giyuu 0-24-ben mellettem van, és nem enged egyedül sehova sem. Csoda, hogy wc-re elmehetek nélküle... Az ágyon fekve olvastam, de hamar meguntam, és a hasamra simítottam. Pár perc múlva Giyuu lépett be, és ahogy ideért ledőlt az ágyra. Fájdalmasan közelebb jött hozzám, és ráfeküdt a vállamra, majd ő is a hasamra simította a kezét.
- Giyuu... - néztem rá boci szemekkel, mire sóhajtva kiment, majd egy tál csokival jött vissza - Imádlak, ugye tudod?
- Tudom. - hajolt hozzám egy csókra, mindent tudó mosolyával
Visszafeküdt mellém, mire a mellkasára hajtottam a fejem. Átölelte a derekam, és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Lehunyta a szemét, oldalra fordult, és szorosan ölelt magához, a derekamnál fogva. Keze a derekamról a hasamon pihenő kezemre csúszott, és hüvelyk ujjával simogatta a kézfejem. Már majdnem elaludtunk, amikor egy ordítás kizökkentett minket kómás helyzetünkből.
- MONITSU, KÜZDJ MEG VELEM!! - ordította Inosuke, mire fáradt és egyben ideges fejjel visszazuhantam Giyuu karjára
- AZ ZENITSU, NEM PEDIG MONITSU!!! - ordította torka szakadtából Zenitsu
- Ma se fogunk pihenni. - nevette el a végét Giyuu
- Az biztos! - bújtam bele a mellkasába, mire szorosan magához ölelt
- ZENITSU, INOSUKE!!! - ordította Tanjirou is, akit legszívesebben lecsapnék a többiekkel együtt - ELÉG!! KASUMI, ÉS TOMIOKA-SAN ÉPPEN PIHENNE, HA NEM TŰNT VOLNA FEL!!
- Akkor te miért ordibálsz? - szánta nekem a mondatot Giyuu, mire elnevettem magam
- Nem tudom, de mindjárt kimegyek és lecsapom őt is! - motyogtam csukott szemmel, a barátom mellkasába
Felálltam, majd hirtelen fájdalom nyilalt belém, és éreztem, hogy ha nem jutok hamar a kórházba, itt szülök meg.
- Giyuu... - pillantottam rá, mire felállt, felvett a karjaiba, majd a kórház felé kezdett rohanni
YOU ARE READING
A Legidősebb Kamado
Fanfiction~ Alapszituáció ~ Kamado Kasumi, a család legidősebb gyermeke. Az öccse, Tanjirou, és húga Nezuko közt egy eltéphetetlen kötelék fonódott az évek során. Mindig együtt voltak, addig a napig, míg Kasumi el nem határozta, hogy apja nyomdokaiba lép, és...
