A Legidősebb Kamado

11.

Giyuu a felkaromat simogatva keltett. Este korán elaludtunk, de reggel mégsem akartunk kikelni az ágyból. Csak annyit csináltam, hogy kivettem Mei-t a kiságyból, majd az ágyra tettem, és én is visszafeküdtem.

- Jó reggelt, Bogaram! - simította meg Giyuu Mei hátát

- Nekem nem is köszönsz? - fordultam el, de megfogta a vállam, és visszafordított maga felé

- Neked is jó reggelt, Szerelmem! - csókolt meg, mire egyből átadtam neki az irányítást

Percekig csak egymás csókjaival voltunk elfoglalva, majd megéreztem, hogy Mei megölel, és a mellkasomba bújik. Elmosolyodtam, majd szorosan magamhoz öleltem a kislányt. Giyuu egy darabig nézett minket, majd ő is átölelte a derekam.

- Ma, ugye nem kell elmenned? - kérdeztem

- Nem. - mosolygott - Bármilyen különleges kérés mára?

- Azt hiszem semmi! - gondolkodtam el - Egész nap az ágyban akarok feküdni veletek.

- Az oké, de én éhes vagyok, Anyu! - nézett rám Mei

- Kérd meg apádat, hogy csináljon nekünk reggelit! - mondtam félálomban, mire Giyuu egyből heves tiltakozásba kezdett

- Én nem tudok főzni! - tagadta, pedig igenis isteni finom rament tud főzni

- A lányod éhes, és nem mellesleg én is éhes vagyok, meg a remélhetőleg fiad is! - nyitottam ki a szemem, mire inkább felkelt, és kiballagott a konyhába, de utána kiáltottam - Kicsim!

- Igen? - fordult vissza az ajtóból

- Hozol nekem egy kávét?

- Hahjj...! - indult ki, közben motyogott - Mit meg nem teszek a feleségemért.

A hátamra fordultam, és a plafont kezdtem bámulni. Mei lemászott az ágyról, a könyvespolchoz ment, és levett egy tetszőleges könyvet, majd visszajött hozzám.

- Olvassak neked? - kérdeztem, mire bólintott, majd elvettem a kezéből a könyvet, kényelmesen elhelyezkedtünk, és elkezdtem mesélni

- Az ki? - mutatott rá az egyik lányra, már az első oldalon

- Az, egy hercegnő. Úgy hívják, hogy Ariel.

- De ő nem is az! - tiltakozott - Ő egy sellő, nem lehet hercegnő!

- De igen, ha az apja király! Folytathotom? - kérdeztem, mire csendben maradt

Mire végigolvastam neki vagy húsz mesét, Giyuu bejött egy tálcával a kezében, de utána ki is ment. Behozott még kettőt, majd ő is leült az ágyra, mellénk. Hozzám hajolt egy csókra, amit eszemben sem volt, nem viszonozni. Elsodort egy kósza hajtincset az arcomból, majd onnan kezét a felkaromra simította. Óvatosan a hátamra fektetett, és felém mászott, a csókot egy pillanatra sem megszakítva. Keze hirtelen a mellkasomra vándorolt, onnan pedig le a melleimre. Mei egy darabig nézte, de utána megdobott minket egy párnával. Reflexszerűen elváltunk, majd gyorsan felültünk. Mei karba tett kézzel nézett ránk, mire Giyuu szorosan a karjaiba zárta.

- Apaa! Én ehhez már nagy vagyok! - tiltakozott Mei

- Tényleg? Pedig anyád is szereti, ha adok neki puszit, vagy megölelem. - gondolkodott el Giyuu

- És apád is szereti, ha kap tőlem egy puszit, csókot, vagy ölelést. Lehet nyálas, de mind a ketten imádjuk így kényeztetni a másikat. - mondtam, mire inkább szó nélkül, befészkelte magát a helyemre, azaz Giyuu ölébe ült

Reggeli után megjelent a varjam, egy levéllel a csőrében. Felálltam, az ablakhoz léptem, és kivettem a madár csőréből a levelet.

- Mitsuri-ék szeretnék, ha Mei átmenne hozzájuk egy kicsit. - ültem vissza - Átmész, jó?

- Rendben! - mondta Mei, majd leugrott az ágyról - Menjünk!

- Pizsamában akarsz menni? - vonta fel a szemöldökét Giyuu

- Ja... - nézett magára

Mosolyogva megráztam a fejem, majd felöltöztettem a kislányt. Én is felöltöztem, majd kedves férjemre pillantottam, aki még mindig mosolyogva nézett rám, az ágyon fekve. Nagyot sóhajtottam, és kivettem a ruháit a szekrényből, majd könnyű szerrel, a fejére dobtam.

- Öltözz!! - emeltem fel a hangom, mire inkább szót fogadott

Kb. tíz perc múlva tudtunk csak elindulni, de azt is azért, mert Mei-nek kellett valami szarságot is vinni magával. Végül Giyuu a kezébe adta a kedvenc plüss játékát, majd elindította. Megfogtam Giyuu kezét, majd összekulcsolta ujjait az enyémekkel. Nem laknak messze, csak egy utcával arrébb, szóval hamar odaértünk. Mikor odaértünk, bekopogtam, és egy fáradt fejű Obanai nyitott ajtót. Pár pillanat múlva Mitsuri-t is megpillantottam, aki az asztalnál ült, egy szál köntösben.

- Szép jó reggelt! - köszöntem szórakozottan - Látom nem rég keltetek.

- Ühüm. - ásított Obanai - Gyertek be!

- Jaaj, nem akarunk zavarni, csak gondoltuk, áthozzuk Mei-t egy pár órára.

- Ja, gondoltam. Mitsuri is mondta, hogy áthozzátok a Törpét.

- Ha bármi probléma adódik, csak szóljatok, jövünk érte. - simította meg Giyuu Mei fejét, majd leguggolt elé - Jó legyél!

- Tudod, hogy nem ígérhetek semmit! - vont vállat, mire Giyuu szorosan magához ölelte

- Hozd ki a sodrából Obanai-t, Mitsuri-val legyél jó! - mondtam Mei-nek, mire ő jót nevetett rajta

- Kösz, ez kedves! - húzta össze résnyire a szemét az ajtóban álló fiú

- Fel kell, hogy készüljetek! - vettem fel a karjaimba Mei-t, majd átadtam Obanai-nak, aki egy kicsit ügyetlenül fogta meg, de Giyuu utána megmutatta, így végül sikerült neki

- Akkor sziasztok! - köszönt el Giyuu, majd megfogta a kezem

- Biztos nem maradtok? - lépett hozzánk Mitsuri is

- Ma úgysincs dolgunk. - fordultam a férjem felé - Szerintem maradhatunk.

- Akkor maradunk, ha nem zavarunk. - vont vállat

- Dehogy zavartok! - legyintett a lány, majd betessékelt minket

- Baj van? - suttogtam, hogy csak Mitsuri hallja

- Ezt beszéljük meg ketten. Nem akarom felzaklatni ezzel Obanai-t! - mondta nyugtalanul

- Fiúk, mindjárt jövünk! - néztem rájuk, mire bólintottak, és Mitsuri-val bementünk a hálószobába - Na, mi a baj?

- Már két hete meg kellett volna, hogy jöjjön. - ült le az ágyra

- Tesztet csináltál már?

- Nem. - rázta meg a fejét, majd az éjjeli szekrény fiókjában kezdett kutatni - Féltem megcsinálni.

- De miért? Én is féltem, de megcsináltam, mert rávettél.

- Jó, akkor bemegyek a fürdőbe, és megcsinálom. - sóhajtott, majd bement, de az ajtóból visszafordult - Itt maradsz?

- Persze! - mosolyogtam rá

Pár perc múlva visszajött, lefagyott arccal. Leült mellém az ágyra, és a kezembe adta a tesztet.

- Te, ez nagyon jó! - ráztam meg a vállát finoman - Obanai biztos örülni fog neki!

- Tudom, de mégis... Őszintén szólva, nem terveztünk ilyen hamar gyereket, de mostmár nem bánom. - simított a hasára - Remélem kislány!

- Nekem mindegy, csak legyen egészséges! - mondtam mosolyogva - Már csak azt kell kitalálni, hogy fogod elmondani neki.

- Tényleg! - dőlt hátra az ágyon - Este elmondom neki.

- Sok sikert! - bíztattam

~ Este ~ Mitsuri szemszöge ~

Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy Kasumi-ék csak este mentek haza. Nagyon feszült voltam, miközben a konyhában forgolódtam, és csináltam a vacsorát. A gondolataimban is nagyon elmerültem, mert csak akkor vettem észre Obanai-t, amikor kezével végig simította alulról a combom. A hirtelen érintésére megugrottam, mire nevetve a karjaiba zárt.

- Mi a baj? - simogatta a hátam