☆You're mine☆ (Taehyung ff.)

~9.rész~

Szinte már kapkodtam a levegőt, mire beértem a házba.
- Minden rendben?- kérdezte hirtelen Luna.
- Taehyung, megvan.- próbáltam egy egész mondatot kinyögni, de sajnos nem nagyon ment.
- És még én felejtek el levegőt venni.- szólalt meg Jungkook, mire sikerült annyi oxigént magamba tuszkolnom, hogy meg tudjak szólalni.
- Megvan minden, ami az újraélesztéshez kell. - mondtam, majd Jungkook felszaladt egy ütőért(?).
Nem igazán szenteltem nagyobb figyelmet a tárgynak, így elindultunk a házhoz.
- Már nagyon sötét van. Biztos, hogy jó ötlet?- kérdezte Luna.
- Muszáj megtennünk.- zártam rövidre a témát. A ház nem volt már messze, Roger már kint várt ránk.
- Taehyung?- kérdezte.
- Luna előhívja, azután csak be kell lökni a testével együtt a gépbe és elindítani. - vázoltam a tervet, mire Luna elordította magát.
- Csak nem hiányoztam?- kérdezte Taehyung, de amikor ránézett Rogerre, lesápadt. Hirtelen történt minden, Taehyung vészjóslóan közeledni kezdett Roger felé, aki hátra-hátra lépegetett. Tudtam, hogy valami baj van.
Gyorsan odaszaladtam, majd próbáltam védeni Rogert, már amennyire tudtam.
- MIATTAD TÖRTÉNT! TE VAGY AZ OKA MINDENNEK! MEGFIZETSZ EZÉRT!- ordította Taehyung, majd átöleltem Rogert.
- Hana, menj el tőle vagy te is megjárod.- mondta Taehyung, de nem akartam elmenni. Féltem, hogy csinál valamit Rogerrel. Na de várjunk csak....
Miért fizetne meg ezért Roger? Miatta történt, hogy ilyen lett? Kérdeztem magamban, de gondolkodni sem volt időm, ugyanis Taehyung szinte beépített a falba. Taehyung megőrült, eddig nem ilyen volt. Valamilyen erő biztos megtámadta őt. Mintha valaki nem engedné, hogy Tae emberré váljon.
Gyorsan Taehyung felé szaladtam, majd ráugrodtam, miközben Jungkook a testet behelyezte a gépbe, helyettem pedig Luna gondoskodott Rogerről. A naplón R betű volt. Taehyung miatta lett ilyen. Az apja tudós volt. Roger lenne az apja?
- Csak jót akarunk Taehyung!- mondtam, miközben próbált lerázni magáról.
- Gyorsan a gépbe!- ordította Roger, majd leszálltam nagy nehezen róla és beleesett a szerkezetbe. A gép elindult, Taehyung pedig rázkódott benne.
Őszinte leszek, félek hogy nem sikerül a tervem. Mi van ha rosszul gondoltam és mégsem az Roger, akit én hiszek? A napló szerint az apja meghalt. Mi folyik itt?
Szinte már sírtam. Jungkook és Luna próbált vígasztalni, mikor a gép egyszer csak leállt. Roger megmérte a pulzusát, majd ijedten felém fordult.
- Nincs pulzusa. - szólalt meg, bennem pedig egy világ omlott össze. Tudtam, hogy nem fog sikerülni, tudtam hogy Taehyung nem fogja túlélni.
A gép újra elindult, majd a benne lévő újra rázkódni kezdett. Kis idő múlva újra leállt.
Lassan odamentem, majd végig simítottam a fején. Mikor ki volt kötözve, nem volt semmilyen színe, de ahogy megláttam ahogy ajkai végre vörösek, örömömben sírni kezdtem. Egy könnycsepp Taehyungra esett, mire kinyitotta a szemét.
- Hol vagyok?- nézett rám, mire belém hasalt valami. A fájdalom. Mi van ha nem emlékszik semmire?
Lassan kikúszott a gépből, majd Rogerre nézett.
- Apám!- szaladt oda hozzá, hogy megölelhesse. Szóval jól gondoltam, Roger Taehyung apja.
Luna Jungkook mögé bújt, viszont Taehyung szeme Lunára szegeződött.
- Emlékszem mindenre. Nem tudnám elégszer elmondani mennyire sajnálom. Valami megszállt, nem én irányítottam.- mondta, mire Luna elmosolyodott.
Rám nem nézett, talán el is felejtette ki vagyok. Egyedül maradtam az érzéseimmel együtt. Taehyungot csak Luna érdekelte, még ha nem is ő irányította a testét.
- Hana, magyarázattal tartozom neked.- fogta meg a vállam Roger.
- Ön kisérletezett a fiával, tudom már ki ön. - mondtam, majd lassan kiléptem az ajtón. Lunáék elindultak haza, én pedig a gondolattal bírkóztam, hogy már nem láthatom őt. Nem érezhetem őt.
- Hana!- zökkentett ki valaki a gondolatmenetemből. Tae volt az.
- Bizonyára Roger mondta, hogy ki vagyok. Lunát kisértetted, most pedig már szabad vagy. Kérlek, hagyd békén őket. Már te is ember vagy, rengeted más van a földön. Helyes vagy, biztos találsz valakit. - mondtam már szinte könnyezve. Haza akarok menni. Már épp indultam volna el, de egy fának lökött, majd megcsókolt. Már nem démon, de éreztem ahogy ajkai perzselik az enyéim. Ugyanaz a forróság járta át a testem, mint akkor. Mikor végre szétszakadtunk, mélyen a szemembe nézett.
- Hát nem érted? Oka volt, hogy ezt csináljam! Mióta te a képben vagy, le sem tudom venni rólad a szemem. Amikor bántottalak, saját magam is bántottam. Habár megszabadultam az erőmtől, a sebek bennem maradtak. El tudtam érni, hogy csak te legyél számomra. Nem emlékszel, amikor mondtam, hogy van oka, hogy ezt csinálom? A túlzott erő tett azzá, aki voltam. Megmentettél! Kérlek, bocsáss meg amit tettem.- sírta el magát Taehyung, mire megcsókoltam.
Nem akarok mást csinálni, csak ölelni őt, miközben egymás mellett fekszünk. Vele akarom leélni az életem.
- Gyere át hozzám.- szólaltam meg, majd elindultunk kézen fogva.

Visszatérteem!! Nagyon sajnálom, hogy nem írtam, szinte már egy éve! Mélységesen nagy bűntudatot érzek emiatt. Viszont mostmár itt vagyok, igérem aktív leszek és végre be fogom fejezni a könyvet! Szeretlek titeket!💜