☆You're mine☆ (Taehyung ff.)

●2. rész●

Mikor hazaértem az egyetemről, egy papír fogadott. A szüleim megint üzleti útra mentek. Kiskoromban elég sokszor voltam magányos, amikor elmentek, de az idők folyamán beleszoktam.
Miközben mosogattam, a telefonom csörgésére lettem figyelmes.
- Itt Hana.- szóltam bele.
- Mi a helyzet?- kérdezte Jungkook, mire felnevettem.
- Nem sok, a szüleim üzleti úton. Nem jössz át?- kérdeztem, mire lerakta a telefont. Végre lesz társaságom. Nem sokkal később kopogtattak az ajtón, majd Jungkook lépett be rajta.
- Szomjas vagyok- szólalt meg köszönés nélkül, majd bement a konyhába.
- Neked is szia- köszöntem neki, mire elnevette magát.
Egészen estig beszélgettünk, amikor megszólalt a telefonom.
- Ki az?- kérdezte Jungkook.
-Luna- válaszoltam, majd felvettem.
-Kérlek segíts- ordított bele a telefonba, mire lerakta és küldött egy sms-t.
- Nyomás- szólalt meg Jungkook, majd elindultunk a küldött címre.
Amikor odaértünk Luna összekuporodva kiabált.
- Luna, itt vagyunk- futottam oda hozzá, majd átöleltem.
- Ments meg tőle- ordította zokogva, mire a karkötőjére néztem. Világított.
Ekkor beugrodt egy kép.
Még az első nap amikor hozzáért a csuklómhoz a karkötő, furcsa érzésem támadt.
- Luna, most megfogom a csuklód, kérlek ne kapard le róla- figyelmeztettem, mire rámarkoltam a karkötőre.
Újra az a furcsa érzés tört elő bennem, ami egy héttel ezelőtt. Az elmém elhomályosult, viszont a csuklóm elkezdett égni.
- Csak nem meg akarjátok menteni?- kérdezte egy ismeretlen hang.
- Ki az? Mit akarsz?- ordítottam a hangnak. Mire lépteket hallottam.
- A nevem Kim Taehyung és a tulajdonomra vigyázok, ugyanis ő az enyém.- mondta a mély hang, majd a hang irányába néztem és megláttam őt...
Magas, vékony testalkat, fekete göndör haj és fekete szempár.
- Nem tulajdoníthatod el őt.- mondtam, mire egy lépést tett felém.
- Nem mondhatod meg, mit csinálok. Azt csinálok vele amit akarok, mert ő az enyém, csakis az enyém- mondta szinte már ordítva, miközben a szemei feketéről pirosra változtak. Legyek őszinte? Féltem, piszkosul. Olyan szinten, hogy az égető érzést már nem is éreztem. De tartottam magam. Meg akartam Lunát védeni tőle, bármi áron.
- Ezt akkor mondd, amikor sikerül visszaküldenem téged oda, ahonnan jöttél.- ordítottam, mire elnevette magát.
- Öröm lesz veled játszani, Hana.- mondtam egyenesen a szemembe egy mosoly keretében, miközben ellökött Lunától. Honnan tudja a nevem?
- Úr isten, jól vagy?- szaladt oda hozzám Jungkook.
- Fogd meg Luna karkötőjét- súgtam a fülébe, majd odarohant hozzá, én pedig Taehyungot kerestem, akit furcsa módon, még karkötő nélkül is láttam.
- Ki vagy te?- kérdeztem, majd Taehyung elmosolyodott.
-A sátán.- válaszolt Taehyung, mire kirázott a hideg.
- Legközelebb, nem úszod meg, Luna- nézett Lunára majd eltűnt.
- Ah, ég a kezem- ordított fel Jungkook, mire odafordultam. A lábaim remegtek, a levegő a tüdőmbe szorult.
- Miért láttam még azután is, hogy elengedtem Luna kezét?- kérdeztem inkább magamtól, mint tőlük.
- Hana, a kezed- ordított fel Luna, mire a kezemhez kaptam. Ott virított rajta a karkötő díszének lenyomata a karomon.
- Az enyémen is- ordított fel Jungkook, mire odaszaladtam hozzá.
- Luna, aludj ma nálam. - néztem Lunára, mire bólintott egyet.
Amikor a házban voltunk, sírva fakadt.
- Mióta?- kérdezte Jungkook.
- Hagyd békén Jungkook, Luna elősször kérlek menj zuhanyozni, adok pizsamát és ha jobban leszel szólj, rendben?- mentem oda Lunához, mire megölelt.
- Köszönöm.- szólalt meg, majd viszonoztam az ölelést.
Miután sikerült lenyugodnia összeültünk, majd feltettük neki az összeírt kérdéseket.
- Szóval Luna, mióta zaklat?- kérdezte Jungkook.
- 2 éve. Folyton azt hajtogatja, hogy az övé vagyok, amikor pedig már a magáévá tenne, eltűnik. Amikor fiúkkal beszélek, megbüntet, ezért nem szóltam az elején hozzátok. - válaszolta Luna.
- Meg fogunk védeni, igérem- szólalt meg Jungkook, majd Luna arcára simított, aki elpirult a fiú tettére.
- Jungkook, neked....- már kezdtem volna bele, mire kaptam egy apró bólogatást.
-Tényleg? Tetszem neked?- kérdezte Luna, mire Jungkook megint bólintott egyet.
- Igazából, te is nekem. Ez a másik oka, amiért nem nagyon szóltam hozzád.- mondta Luna, mire Jungkook megcsókolta.
- Inkább megyek- szólaltam meg, majd felmentem az emeletre.
Mikor már mindenki elaludt, átmentem megnézni Luna rendben van-e, amikor megláttam a karkötőjét, ami elkezdett világítani.
A közelben lenne?
Gyorsan kiszaladtam az udvarra, majd elkezdtem őt keresni, végül megpillantottam őt.
- Mit keresel itt?- kérdeztem kicsit sem udvarias hangon.
-Hát így kell köszönteni egy vendéget? Miféle házigazda az ilyen?- kérdezte Taehyung.
- Azt kérdeztem mit keresel itt?- ismételtem meg a kérdésem, mire nekilökött a ház falának.
- Azért jöttem, ami az enyém. - válaszolta, mire felröhögtem. Hogy pszichopatának érzem-e most magam? Talán.
- Szó se lehet róla- néztem bele éjfekete szemeibe, amitől majdnem kirázott a hideg.
Tartotta a szemkontaktust és éreztem, ahogy a lelkembe lát, sötétség járta át az egész testem. Tudtam, hogy szemkontaktust teremtettem vele, de nem a szemeit láttam. Mintha egy sötét terembe lettem volna, viszont, olyan érzésem volt, mintha a haragját akarta éreztetni velem, ami ellen próbáltam harcolni, de ott motoszkált bennem az is, hogy egy démonhoz képest egy senki vagyok, bármikor megölhet.
Ezután hirtelen ijedten elnézett majd miután észrevettem, hogy nem figyel hirtelen ellöktem és befutottam házba.
A szívem ezerrel zakatolt, a lábaim remegtek, a szemem pedig be kellett csuknom a hirtelen jött fény miatt. Percekkel később már össze tudtam szedni a gondolataim, viszont egy kérdés cikázott csak a fejemben:
Ez. Mi. A. Szar. Volt?

안녕하세요 👋
Itt is lenne a második rész.
Igaz nem rég indult a sztori, (tegnap vagy ma, már magam sem tudom) de nagyon sok szeretettel készítem és ígérem, hogy nem fogom elhanyagolni, ahogy az ezelőtti sztorim sem. Hamarosan jön a harmadik rész is. Ha bármilyen kérdésetek van a sztorival kapcsolatban, nyugodtan írjátok le és én szívesen válaszolok rá. Legyen mindenkinek csodás napja!💜