Igen, itt van egy újabb Genshin Impact Oneshoot, de úgy gondolom, hogy ezekből sosem elég^^ Nyugodtan kérhettek kis, egy részes storykat, viszont lehetőleg karakter x reader legyen, a többit ti szablyátok meg ꈍᴗꈍ
A zenéket ( melyeket a részekhez csa...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
♪𝓁𝒾𝒻ℯ ℊℴℯ𝓈 ℴ𝓃, 𝒾𝓉 ℊℯ𝓉𝓈 𝓈ℴ 𝒽ℯ𝒶𝓋𝓎...
Én csak egy egyszerű, kisvárosi lány lennék? Anyám az étteremben pincér, apám kertészként keresi kenyerét, én pedig csak az itteni, kisebb fősuliba jártam. Nos, tény és való, nem voltam valami egyetemista vagy ilyesmi alkat.
Mégis ahelyett, hogy itt sajnáltatnám magam, van egy olyan ajándékom az élettől, amit azóta nem tudok elégszer meghálálni, mióta megkaptam. Most mindenki előjönne tippekkel, hogy egy kiskutya, egy zongora, egy szép ruha, vagy esetleg egy szép könyv? Valóban ezek az ajándékok a magam fajta szegényes lányokhoz illenek, de nem. Nem holmi kisállatot vagy hangszert kaptam, de nem ám.
- Szeretettel sem áld meg mindenkit az élet. - csengtek az ember szavai fülemben, kinek tettei, mondatai az egész életemet fergetegestül felforgatta.
~Még régen történt, mikor nyugodtan sétálgattam a parton. Csak nézelődtem, semmi több és élveztem a természet frissítő illatát. Nyugodt szívvel ültem le a fűbe és pihengettem. Gondolkodtam az élet értelmén, a dolgokon, amiket csak a magas rangú emberek érhetnek el, de számomra szimplán elérhetetlenek. Mit kezdjek az életemmel, ha egyszer felnőtt leszek? Vezetni egy éttermet, utazgatni a nagyvilágban, művészként keresni a kenyeremet? Képtelenség.
Viszont egyszer csak megannyi Hilichurl vett körbe olyan gyorsan, hogy észre se vettem. Rengetegen voltak, vagyis hát számomra 1 db is egy mennyiség lenne azzal a semennyi harci tudásommal. A szörnyek elől próbáltam elfutni, de hiába, felfogtam h körbe vettek. Na mit csináljak? Ennyi lett volna? Biztos ez a büntetése annak, hogy már a jövőmet tervezgettem...
Majd a következő pillanatban egy villámcsapás érte az engem körülvevő szörnyeket. De hisz nincs is vihar...
- Ugye nem esett bajod? - kérdezte egy kb velem egyidős fiú, ki valószínűleg a megmentőm. Hosszabb, fehér haja arcába lógott, ruhája szerint a Kamisato klán tagja. Várjunk... Ő KAMISATO AYATO, AZ ÖRÖKÖS.
- Óh...öhm... öhmmm... nem... - dadogtam és álltam fel magamtól.
- Nincs mitől félned már. - mosolygott rám. Jézusom, eddig messziről nem tűnt ennyire helyesnek. - Kamisato Ayato vagyok, a Kam-
- Tudom... - szakítottam félbe mondatát udvariatlanul. - Mármint, ne fáraszd magad, tudom jól, ki is vagy. - néztem rá abban reménykedve, hogy nem érti félre a helyzetet.
- Értem. Elnézést, már azt hittem, hogy nem idevalósi vagy. Sosem láttalak errefelé. Egyidősek vagyunk?
- Inazuma másik felében élek, valószínűleg így nem láthattál. - mosolyogtam rá kínosan - És igen, 16 éves lennék, mint maga.
- Ebben az esetben kérlek tegezz, udvariatlannak érezném magam, hogy így elkezdtelek tegezni...
- Nem, nem lenne. Ez csak természetes. Hiszen maga az örökös. - néztem rá mint valami alattvaló. Tulajdonképpen az vagyok, nem igaz?
- Hogy hívnak?
- Y/N
- Y/N, egy kis időre, csak egy egészen kicsire, most hadd érezzem azt, hogy nem egy klán örököse vagyok. Úgy utálom ezt az egészet. Miért nem tudtam volna egy egyszerű családba születni? Mondjuk akkor meg Ayakának rosszabb lett volna. Egyikünknek sincsenek barátai, normális élete. Miért érdemlem ezt? Aztán meg hozzáadnak egy nőhöz, kit mégcsak nem is ismerek.
- Én leszek az első barátod. - mosolyogtam rá.
- Tényleg lennél a barátom?
- Természetesen. - majd megöleltem, mitől láthatólag meglepődött, de legbelül jól esett neki.
Ez lett volna a találkozásunk Ayatoval. Több hónapon keresztül legjobb barátok voltunk. Szerencsére tudtunk sokat találkozni, viszont elszomorító érzés volt az, mikor belegondoltunk, hogy majd mikor a fiú a klán feje lesz, nem lesznek ilyen találkák.
- Hogy tetszik? - kérdezte Ayato, mikor egy gyönyörű rétre vitt el, mondván, hogy meg akar valamit mutatni.
- Gyönyörű. - csillogtak szemeim a látványtól.
- Tudod, valami olyan helyre akartalak elvinni, ami hasonlít rád. - mondta nekem, mitől az arcom egy paradicsom színét vette fel - Tudod Y/N, mióta megismertelek, már akkor tudtam, hogy köztünk lesz valami. Legalábbis az érzéseim előbb utóbb megváltoznak feléd. Megmondom őszintén én ezt nem akartam, minden erőmmel az ellen voltam, hogy én többet érezzek irántad szimpla barátságnál. Dehát sikertelen volt. Y/N, hidd el, én teljes szívemből szeretlek. - vallotta be érzéseit nekem. Eleinte nem tudtam elhinni. Kamisato Ayato, a Kamisato klán örököse szerelmes belém? Mi lesz velünk, ha igent mondok? Mit csináljak? Én is szerelmes vagyok belé már mióta, csak azzal nem számoltam, hogy ebből lesz valami. Elég szenvedés volt az is, hogy érzéseimet elrejtsem idáig.
Nem volt mit tenni. Mit tudnék mondani? Majd gondoltam egyet, gallérját megfogtam, lentebb húztam, és ajkait sajátomhoz tapasztottam. Sosem gondoltam volna, hogy ezt át tudnám élni. A levegőhiány szétválasztott minket, de csókunk végeztével arcába hajoltam lihegve és ezt suttogtam:
- Én is szeretlek.
Miután összejöttünk, már őszintébbek is voltunk mindig egymással. Szerintem csak az a megerősített szeretet tette ezt, amit a vallomás ért el. Az emberek is tudnak a mi kis kapcsolatunkról, amit nem néznek valami jó szemmel, de Ayato szerint le kell nyelniük ezt, az ő érzéseit nem befolyásolhatják.
Az idő elteltével Ayato valóban a klán feje lett és már nem volt annyi időnk egymásra. Az emberek ilyenkor azt hinnék, hogy kész, ennyi volt, de Nem! A kapcsolatunk folytatódott és mikor találkoztunk, nem győztük kihasználni az egymással töltött kevés időt. Továbbra is nagyon szerettük egymást, semmi sem tehetett keresztbe nekünk.
- Drágám, el kell mondanom neked valamit... - Mondta nekem reggel Ayato még a takaró alatt. A reggeli napsütés megvilágította aggódó arcát. Megijesztett.
- Mi történt? - aggódtam már én is.
- A szüleim azt akarják, hogy házasodjak meg és Liyueből akarnak nekem egy feleséget. Elvileg gazdag családba tartozik, még egyszer nem találkoztam vele. - ahogy párom ezeket kimondta, úgy éreztem magam, mintha cserben hagytak volna. Ennyi volt? Mindig ettől aggódom, hogy egyszer csak vége lesz ennek. - De Y/N, én téged akarlak. Veled akarom leélni az életemet és nem holmi idegen nővel. Utálom ezt az egészet. Még csak a feleségemet se választhatom meg magamtól. - lett egyre mérgesebb.
- Ayato, mi ezt nem tehetjük meg. Én is nagyon akarlak, veled akarom leélni az életem, de tudod én egy kis egyszerű családból származom...
- Ezek már nem érdekelnek. Miért érdekelne ilyen téren, hogy milyen családba tartozol? Téged kell szeretnem, nem a családodat. Szóval Y/N... hozzám jönnél feleségül?
- Örömmel. - mosolyogtam, de reméltem, hogy meg tudjuk ezt az egészet oldani.
Nos, valóban meg tudtuk oldani. Ayato bemutatott engem a családjának, milyen udvarias, kedves és tisztelettudó vagyok. Elvileg egyből megszerettek, aztán ki tudja? Ayato mindent meg tud oldani, ő a világ legjobb férje! Már mondhatom ezt, hiszen az esküvőnk vészesen közeledik...
- Kamisato Ayato, leélné-e élete hátralévő részét Y/N-vel?
