The Millionaire Magyar Fordítás [h. s.]

Chapter 1

Meghoztam az első fejezetet. Remélem elnyrei maj a tetszéseteket...

Jó olvasást!

1. fejezet:  Nagy nap a country klubban

Call all you want, but there's no one home

And you're not gonna reach my telephone

'Cause I'm out in the club and

I'm sippin' that bubb'

And you're not gonna reach my telephone

„Telephone" — Lady Gaga

***

„Tessék Isabel." Miss Lindsey, apám asszisztense mosolyogva nyom a kezembe egy pohár narancslét. „Köszönöm." Mondtam, a kezében lévő poharat nézve. Csak bólintott. „Szüksége van még valamire?" megrázom a fejem, és válaszolok. „Nem, Miss Lindsey. Jól vagyok." Rendben, ha valamire szükséged van, ne habozz szólni." Mondja, és kopogva elindul.

Belekortyoltam a juice-omba, és néztem ahogy pár klubtag belép az előtérbe. Fiatal és gazdag nők csevegtek az egyik sarokban, talán megvitatják a legújabb divatot. Apa mindig azt akarta, hogy a barátaim ilyenek legyenek, de én nem akarok ilyen barátokat.

Megragadtam egy 2015-ös márciusi Vogue példányt, hogy elfoglaljam magam. Megittam az összes juice-t, miközben egy képet bámulok, egy modellről, aki egy drága parfümöt tart. A következő oldalon egy mások modell, ül egy zongora mellett. De ami megragadta a figyelmemet, a Steinway & Sons logó a zongorán.

Mindig arról álmodtam, hogy egy napon képes leszek játszani a saját zongorámon. Emlékszem, kértem apát, hogy vegyen nekem egyet, mikor tizenkét éves voltam, de ő nevetve elutasította, mondván, hogy csak időpocsékolás.

Megkérdeztem apát, hogy tanulhatnék zenét az egyetemen de annyit mondott, nem. De mivel én akartam, meggyőztem őt. A férfi először habozott, de beleegyezett, ha üzleti menedzsmentet tanulok. Igent mondtam, mert ez volt az egyetlen módja.

Miután hat hónapot töltöttem Illinois-ban, és nem tudtam mit tenni, de úgy éreztem boldog vagyok, és egy kicsit szomorú, hogy itt vagyok Woodbury-ben. Végül, úgy döntöttem, hogy zongora tanár leszek, és órákat adok, hisz valóban tanítani akartam. Jelentkeztem néhány zenei iskolába, de egy páran visszautasították, míg kaptam egy hívást az egyik zenei iskolától, hogy megkaptam az állást. Elsőre nehéz volt, hisz a gyerekek nem akarták, hogy tanítsak, tekintettel arra, hogy nem ismernek. De ahogy pár héttel később dolgoztam, már öt diákot tanítok. Hamar közelebb kerültem hozzájuk, és szereztem néhány barátot is.

Először is soha nem mondtam el apának, hogy gyerekeket tantok Illinois-ban, hogyan kell zongorázni, tudván, hogy nem hagyná jóvá, de meg voltam lepve, mikor azt mondta, hogy jó segíteni másokon. Bár meg tudtam mondani, hogy egy kicsit csalódott. Csak tudná, hogy én élvezem, és szeretem a munkám, különösen hogy gyerekekben nagy a tanulási hajlam.

„Isabel." Felnéztem, mikor apám boldogan felkiáltott, ahogyan tárt karokkal közeledett. Szélesen elmosolyodtam, felálltam, hogy adjak neki egy ölelést. „Szia apa!" Köszöntem szorosan átölelve, beszívva az ismerős illatot. „Üdv itthon, drágám." Mondta, és elhúzódva rám nézett. „Gyönyörű vagy! A hajad most hosszabb."

Felnevettem. „Gyerünk apa." Kuncogott, mielőtt leült a kanapéra. „Szóval milyen volt az utad? Jól aludtál?"

Bólintva válaszoltam."Jó volt, jól aludtam a Woodbury úton."

„Jó hallani. Hogy van Carmen Illinois-ban?"

„Ő jól van, rendszeresen látogatom. Jessy készen áll az iskolára." Mondtam. Carmen néni, anya testvére, és a négy éves kislánya, Jessy, ők ez egyik legközelebbi rokonaim, tudom. Egy szép házban laknak közel a miénkhez, ha nem a gyerekeket tanítom, akkor meglátogatom őket. Carmen néni, olyan édes és gyengéd, Jessy, pedig nagyon aktív gyerek. Amikor megpróbáltam megtanítani zongorán játszani, elszaladt. Ő egy nagyon kedves lány, csak néha egy kicsit izgága.