Végzetes alku - Larry Stylinson ff (18+) - teljes

13. Féltékenység

– Nem, csak nálunk nem olyan egyértelmű a helyzet, mint nálatok. De majd alakul – rendeztem le ennyivel a dolgot, mert hogyan is magyarázhattam volna el neki, mikor még én magam sem értettem semmit.

– Oké. Most mennem kell dolgozni. Köszönöm, hogy meghallgattál, és ha neked van szükséged bármire, tudod hol találsz.

Jólesett ezt hallani. Talán majd kiöntöm neki a szívem, ha valamennyire sikerült letisztáznom magamban a dolgokat. Egyelőre azonban azt kellett kiderítenem, mi a fene van Louis-val.

Louis

Iszonyatosan nehéz volt a tegnapi nap. Piszkosul szenvedtem, amiért ignorálnom kellett Harryt, de úgy éreztem, megéri. Láttam rajta, hogy még jobban összezavarodott, és kereste volna a társaságomat, de nekem közömbösséget kellett színlelnem. Azt is tudtam, hogy az irodájában várt rám, és kétszer is elindultam hozzá, de mindkétszer meggondoltam magam. Neki kellett kezdeményeznie.

A második napomon fél kettőre mentem be, és egyenesen az öltözőbe vettem az irányt. Lindának éppen csak, hogy odaköszöntem, nem kívántam társalogni vele. Még mindig nem bírtam a csajt.

Harry irodája be volt zárva, a kocsiját sem láttam a parkolóban. Máris hiányzott, de reméltem, ma már lépni fog valamit, mert ha nem, akkor nem biztos, hogy tovább fogom bírni.

Az öltözőben már ott volt Carl. Félmeztelenül állt a szekrénye előtt, és önkéntelenül is végigmértem kidolgozott felsőtestét. Carl meleg, vagy bi. Már az első szóváltásunk után kiszúrtam, ahogy azt is, hogy bejövök neki. Nekem ő nem az esetem. Túl domináns, nem csíptem az olyan srácokat, akik el vannak ájulva maguktól, mert tudják, hogy jól néznek ki. Egyébként rendes velem, úgyhogy egy rossz szavam sem lehet rá.

– Sikerült kipihenned a tegnapi napot? – érdeklődött.

– Egyáltalán nem volt fárasztó. – Kinyitottam a szekrényemet, és lekaptam a pólómat.

Éreztem a tekintetét magamon.

– Örülök, hogy veled kerültem össze – mondta, miközben ő is öltözködött. – Jól ki fogunk jönni egymással.

Burkolt célozgatás... Legalább nem nyomul túlságosan. Ez bőven elviselhető.

– Biztos vagyok benne – értettem egyet vele.

– Hatra jön egy kisebb csoport, úgyhogy több lesz a meló.

Becsukta a szekrényét, és megállt mellettem.

– Megoldjuk – néztem rá, hogy mit akar még.

– Tetszik a hozzáállásod. Nem ijedsz meg a munkától. – Megveregette a vállamat, és kiment.

Máris éreztem, hogy nem lesz baj a sráccal. Majd valamikor tisztázzuk a helyzetet, és utána jó haverok leszünk. Nem akartam a dolgok elé menni, nehogy megbántsam, de ha rám mozdul, akkor majd megdumáljuk.

Amikor kiléptem az ajtón, Harry éppen akkor sietett be. Ezúttal nem elegánsan öltözött, egyszerű fehér póló és fekete nadrág volt rajta, a haja pedig kiengedve, ahogy én szerettem. Imádtam azt a fura melegséget, ami minden alkalommal végigfutott rajtam, akármikor megláttam. Rám mosolygott, én pedig viszonoztam, de amúgy is fülig ért a szám, annyira örültem neki.

– Szia – köszönt, és megállt előttem. – Bejössz egy kicsit? – mutatott az irodára.

Hogyne mentem volna be. Imádkoztam, hogy amint beteszem a lábam, essen nekem úgy, mint azon a vasárnap délután.