Végzetes alku - Larry Stylinson ff (18+) - teljes

18. Vallomás

Még egy köszönöm se hagyta el a számat, máris siettem be. A folyosón megálltam Harry irodája előtt. Nem sok zaj szűrődött ki, de hallottam a göndör hangját, azonban nem értettem miről beszélnek. Dühös lettem, amiért Harry ennyi miatt képes ilyen kegyetlenül büntetni. Bementem az öltözőbe, átvettem a ruhám, és mérgesen hagytam el az épületet. A taxi már valóban ott várt.

Annyira magam alatt voltam, hogy ekkor úgy éreztem, ezt nem fogom tudni megbocsátani Harrynek. Ő azonban tett róla, hogy ez ne így legyen.

Harry

– Sajnálom, Linda, nem mehetek el veled a koncertre, és sehová sem. Az alkalmazottam vagy. Nem lenne egészséges semmilyen viszony közöttünk – közöltem a lánnyal, hiszen azt ígértem Lou-nak, hogy lekoptatom.

Linda zavartan bólintott.

– Azt hittem, hogy kölcsönös a vonzalom. Ne haragudj! – Felállt, és végigsimított a zöld ruháján, ami alig takart valamit a testéből.

– Szép vagy, bárki örömmel randizna veled. Bocs, de tartom magam az elveimhez.

Ez nem volt teljesen igaz, mert már Louis is az alkalmazottam, és mégis...

– Rendben. Megértem. Akkor – tárta szét a karját – megyünk?

– Igen, menjünk – álltam fel én is.

Már mindenki más távozott, úgyhogy bezártam az ajtót, elkísértem Lindát a kocsijáig, aztán hazamentem. Rettenetesen csalódott voltam, amiért Louis a szemem előtt ölelkezett azzal a fiúval, akivel láthatóan nagyon jóban voltak. Én soha nem tettem volna vele ilyet. Megbántott és feldühített. Nem akartam vele beszélni, nem érdekelt a magyarázkodására. Kizárólag ezért hívtam neki taxit, és ezért maradtam ott Lindával, hogy megértse, nem tehet meg bármit. Azt akartam, Louis is érezze, amit én.

Az pedig különösen rosszulesett, amikor azt mondta, én vagyok a legfontosabb. Ezzel azt sugallta, hogy más is fontos, de jelenleg én állok az első helyen. Hát, köszönöm szépen. Én sem ölelgetem az exeimet és nem találkozgatok velük. Ez a srác pedig valószínűleg exnek sem számított, mert ha Louis lezárta volna vele a kapcsolatát, akkor bizonyára nem jött volna el ide hozzá. Az egyik órában még engem ölelt, a következőben pedig mást. Ráadásul a szemem láttára. Mi lett volna, ha ott sem vagyok? Meg is csókolja?

Nagyon nehezen tudtam elaludni, annyira fájt ez az egész. Még reggel is búskomoran bolyongtam az üres lakásban. Fel sem hívott, és nem is írt. Ennyire nem érdekelte ez az egész. Én hülye meg beleszerettem, és most ihatom minden ostoba tettemnek a levét. Arra gondoltam, ma be sem megyek dolgozni. Aztán elvetettem az ötletet, mert nem fogok előle bujkálni. Ha magyarázkodni akar, meghallgatom, de véget vetek annak, ami közöttünk volt.

Hogy ne üljek otthon, elmentem vásárolni, hátha segít elterelni a gondolataimat. Rövid időre sikerült is, de mikor hazafelé tartottam, már egészen másféle kétségeim voltak. Mi van, ha én hibáztam? Mi van, ha nincs is köztük semmi, csak én reagáltam túl? Talán Louis azt hiszi, hogy tényleg Lindával voltam, és ezért nem keres. Lehet, hogy ő is ugyanúgy megbántódott, mint én?

Ezek a gondolatok arra sarkalltak, hogy minél hamarabb beszéljek Lou-val. Tisztáznunk kell, mi történt, és ráérek majd akkor siránkozni, ha ténylegesen lesz rá okom. Egy órakor nagy reményekkel pattantam újra kocsiba, és a játékterembe igyekeztem. Még le sem parkoltam, amikor a telefonom rezgett. Megálltam, és fél szemmel láttam, hogy Lou írt, és azt is, hogy a kocsija már ott áll a parkolóban. Kezembe kaptam a telefonomat, és olvasni kezdtem.