Végzetes alku - Larry Stylinson ff (18+) - teljes

20. Romantika

Carl hangosan felnevetett.

– Ha őt is érdeklem, akkor hozd össze azt a randit.

Annyira tudtam, hogy nem fog megijedni. Ő épp Ricóhoz való. Carl megbízható, és vigyázna a fiúra. Szerintem, Rico imádni fogja az egóját, mert mindig is szeretett felnézni másokra.

Már két okom is volt arra, hogy szupernek érezzem ezt a napot.

Harry

Nem tudtam beállni Louis-éknak segíteni, de nem is volt rám szükségük. Sok papírmunka várt rám, viszont így alig láttam őt. Ráadásul tudtam, hogy hatkor le fog lépni. Egy picit zavart, amiért nem árulta el, hová megy, de nem kételkedtem benne. Amíg nem ad okot rá, soha többé nem leszek bizalmatlan vele szemben.

Fél hatkor fejeztem be a munkát, és siettem is ki Louis-hoz. Ő épp valamit bizalmasan tárgyalt Carllal, mert a fejüket összedugták, és nagyokat nevettek közben.

Oké. Nem leszek féltékeny.

– Khm – köszörültem meg a torkom, mire végre észrevettek.

– Harry – mosolyodott el Louis, Carl pedig máris visszatért a munkához.

– Sutyorogtatok – jegyeztem meg.

– Igen, ez így van – bólintott Louis, és intett, hogy menjek be a pult mögé. Gyorsan megkerültem, és megálltam előtte. A keze máris a derekamon volt. – Egy randit szerveztünk – árulta el.

– Hm, miféle randit? – ráncoltam a homlokom.

– Össze akarom hozni Ricóval.

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

– Te tényleg a szíveden viseled annak a fiúnak a sorsát.

– Pontosan, és mivel úgy vélem, Carl jó társa lenne, ezért összehoztam nekik egy találkát. A többi pedig rajtuk múlik – zárta le a témát egy finom puszival.

– Mindjárt indulnod kell – sóhajtottam. – Ma alig voltunk együtt.

– Holnap egész nap a tiéd vagyok. Úgy jó? És persze ma este is, ahogy megbeszéltük.

Annyira szerettem a csillogó kék íriszeit.

– Fél nyolc. Nem felejtettem el.

– És hajszálpontosan érkezel – emlékeztetett.

– Csak tudnám, miért fontos ez – forgattam a szemem –, de pontos leszek, ígérem.

Louis elnézett mögém.

– Megjött Tim. Bejössz velem az öltözőbe egy csókra?

Két szót váltott Timmel, aztán eltűntünk a kíváncsi szemek elől.

– Meggondoltam magam – állt meg előttem Lou. Értetlenül néztem rá. – Nem egyet kérek, hanem legalább hármat. Nagyjából annyival vagyunk elmaradva – kuncogott.

– Ezt hogy számoltad ki?

– Itt kb. óránként tudlak megcsókolni, és te bent gubbasztottál az irodádban, úgyhogy kérem a három órai csókomat – rántott magához.

Louis édesen játékos volt most, sosem gondoltam, hogy ilyen is tud lenni. Eddig többnyire csak a becserkésző, domináns énjét láttam, na és persze a gyengéden figyelmeset. Mindegyiket imádtam.

– Ez már a negyedik volt – húzódtam el tőle nevetve, mert már a fülemet harapdálta.

– Mert a hétórait is kértem, és ha jobban belegondolok, a hat órai kimaradt.