Eltaszítva

12. Fejezet

Egy lépéssel közelebb

Alaposabb tervvel kellett volna érkeznie. Nagyszerű volt minden, addig, hogy bent majd átkutatja a dolgozószobákat, sorban végigfut a fiókokon és a polcokon, hátha talál valamit - bármit. Viszont az, hogy hogyan is jut be a házba... na az elsuhant a gondolatai között. Ilyenkor látszódott meg rajta, hogy még gyerek.

Megrázta a fejét, majd forgatni kezdte a fogaskerekeit. Elvileg csak egy bejárat van, minden más le van zárva. Könnyebb lett volna, ha régen, amikor Elijah meglátogatta Anne-t - mert könyveket kellett vinnie -, akkor ő is vele tartott volna, ahelyett, hogy sértődötten a birtokon duzzogott. Hiába a tanár kérte meg a fiút, megígérték, megesküdtek, hogy semmi lány nem kerül az életükbe. Testvérek maradnak, ez lesz a legfontosabb. Mégis, itt állt Dan, az Elysian-ház előtt, készült belopózni, miközben a bátyja épp keringőzik a barátnőjével.

Hirtelen feltűnt a sorból egy nagyobb család. Meglepődött, amikor meglátta, mennyi gyereküket is hozták el. Egy felnőtt bálba gyerekek? Lehetne ennél jobb lehetősége?

Nem várt tovább. A kölykök nyugodtan álltak egymás mellett, viszont Dan észrevette az apróbb piszkálódásokat. Szája szélét mosolyra húzta. Fogott egy apróbb követ a földről, majd egy árnyékba bújva dobta el. A középső lányra célzott, pontosan a fejét találta el, aki erre fájóan odakapott, hogy aztán a bátyait kérje számon. A fiúk nyilván tagadták, aminek nem hitt az áldozat, és ennek eredményeként hatalmas veszekedés lett. Kergetni kezdték egymást, pont akkor, amikor a bejárathoz értek. A szülők nem tudták megzabolázni, forogtak jobbra-balra, de végül feladva, kínosan várták az ítéletüket. Próbálták kimagyarázni, mire az őr csak a szemét forgatva intett, hogy menjenek.

— Majd Mr. Elysian eldönti a maradásukat. Az a szerencséjük, hogy rendszeres támogatójuk a családnak.

Daniel villámgyorsan ott termett mellettük. Beleolvadt a gyermekek közé, senki nem figyelt fel rá. Igaz a hasa görcsben volt és a szíve hevesen vert, de igyekezett takarni kívülről. Fejét lehajtotta, kezeit ökölbe szorította. Így haladtak egészen a főteremig. Dan az első adandó alkalommal levált tőlük, majd az egyik oszlop mögül tartott terepmegfigyelést.

Innen rengeteg elágazás volt. A főterembe kapásból négy folyosóról lehet bemenni, plusz ahonnan ő jött, és a vele szemben lévő hatalmas lépcső.

A korlátot finoman csiszolták, lelakkozva pedig gyönyörűen fénylett. A lépcsőfokokon a piros szőnyeg kihangsúlyozta a család eleganciáját. A ház tervrajzán már látta ezt a részt. A vele szemben lévő lépcsőn felfelé jut el az emeletre. Ott pedig a különböző szobákban tud engedély nélkül kutakodni.

Jött a következő nehézségi fokozat. Hogyan jut át a vendégeken anélkül, hogy kicsapnák?

Nem kellett aggódnia, hogy felismerik, mint Daniel Dolent, hiszen mégis mit keresne itt? Annál veszélyesebb gyerekként egyedül mászkálnia, felügyelet nélkül persze. Arról nem is beszélve, fent majd hogyan is oson be a szobákba.

Jó kis ötlet, mondhatom. Nem is tudom, hova gondoltam. Mire számítottam? Hogy majd a kezembe nyomják a válaszokat? Mit akartam? Egy kis izgalmat az életembe? Végülis, mivel senki se foglalkozik velem, jó dolog lehet kivívni a figyelmet azzal, hogy kockára teszem az életemet. Mert ugye mi lehet a legrosszabb? Kicsapnak? - azt túlélem. Kitagadnak? - nem lenne újdonság. Megölnek? - azt csak nem teszik meg. Remélem...

Gondolatban annyira elmerült, pillanatra észre sem vette a nagyobb jelenetet, amire mindenki felkapta a fejét. Háttal neki álltak, valahova középre néztek. Dannek itt volt az esélye, most kell mennie, de a kíváncsisága úrrá lett rajta. A józan ész és az érzelmei küzdöttek egymással, így muszáj volt valamit tennie. Daniel elindult szorosan a fal mellett, de a szemét alig vette le a dráma okozójáról.