𝚂𝚣í𝚟 𝚍𝚒𝚔𝚝á𝚕 //𝙼𝚅 𝙸𝙸.//

XXII.

Másfél óra múlva én az ágyon elhasalva pihentem, Max pedig hátát az ágytámlának dőltve feküdt és simogatott. Volt, hogy a hajamat birizgálta vagy paskolta, mint egy kiskutyának. Igen, férfi. Nem tudja mi az a finom motorika, gyenge érintés. De azt meg kell említenem, hogy amikor a hátamat cirógatja az nagyon jól esik, ahhoz van érzéke, meg még sok máshoz is.

Max csak bámult maga elé és gondolkozott, álmodozott. Az arca néha megrezzent, olyan volt, mintha gondterhelt lenne, majd a másik pillanatban, mintha elillantak volna az aggályai és egy halvány vigyor ült ki az arcára. Fejét az ablakra szegezte, megint törte a fejét. Kíváncsi voltam, hogy mi játszódhat le abban a nagyon okos fejecskéjében.

- Min gondolkozol ennyire Max Verstappen? — kérdésemre felém kapta a fejét és lebigyesztette az ajkait. Nem merte elmondani, azonban fogóval sem kellett kihúzni belőle.

- Azon gondolkoztam, hogy mikor jöttök haza. —  a szívem szakadt meg.

- Monacóba? Maxieval? — mélyen legbelül reménykedtem, hogy így érti, mert már annak a gondolata, hogy egy család lehetünk mi hárman, az egy álom, amiből sosem akarnék felébredni. Mindig erre vágytam. Maxie jövőjét nézve ez lenne neki a legjobb gyerekkor. Biztonságos otthon. Ott lenne apa is, anya is. Persze, biztos lesznek hisztik és nézet eltérések, de amíg Max nem dob ki magától addig vele maradok, ezt megfogadom.

- Igen, erre gondoltam. Mindhárman együtt lehetnénk és tudnék segíteni neked a háztartásban és a kölyökkel, főleg az apás dolgokban. — megmosolyogtatott, ahogy körbe írta a "jövőt". Szerelmes vagyok már a gondolatába is. Egy család lennénk.

- Ez annyira csodálatos lenne! — fordultam az oldalamra, hogy a holland kék szemeibe tudjak nézni. — Család lennénk. — suttogtam mosolyogva. Max szemei jobban csillogni kezdtek, de nem csak az örömtől. Nem fogja bevallani, de szerintem volt ott pár könnycsepp.

- Gyere ide! — könnyedén megragadott és maga mellé húzott. Fejem a mellkasára döntöttem és élveztem, ahogy Max a hajamba édes csókokat lehel. — Borzalmasan szeretlek!

- Látod, így is lehet szeretni engem, hogy tudod, hogy borzalmas vagyok néha. — kacagtam fel.

- Néha? Ez kicsit lekicsinylő szó erre nem? Mindig kiakasztasz és mellesleg idegesítő is vagy. — hüledezett a holland és a panaszát ecsetelte rólam, amin más már besértődött volna, de én csak jobban vigyorogtam, mert tudtam, hogy ez csak Max tiszta szeretetének a nyelve.

- Én is szeretlek Max. — néztem fel az égkék szemeibe, amik ragyogtak. Arca kisimult és vidám volt. Én hozok örömöt, de egyaránt pusztítok. Csak az előbbire fogok mostmár ezentúl koncentrálni. A két Max boldogsága jelenti a mindent.

Max lehajolva hozzám egy édes csókkal ajándékozott meg, majd még eggyel. Szükségem van a csókjaira, vágyom rájuk. Életben tartanak. A mellkasomat elöntötte egy meleg érzés, ez az érzés olyan hatást kelt az agyam egyes receptoraiban, mintha otthon lennék. Biztonságot érzek Max környezetében. Újra ezt érzem és nem tudok elég hálásnak lenni ezért. Max újra megmentett. Most is és annó tavaly. Ha ő nem került volna az életemben, akkor a mai napig innék és buliznék, az sem érdekelne ha Sebastian megbízott sajtósa tenne értem újra meg újra szívességeket, hogy a botrány lapokat eltűnteti, amit egy bulis éjszakámról hoztak le.

Maxie sem lenne. A kis szőke oroszlánom.

- Édes baba, szerintem lassan öltözzünk fel, mert vissza fognak érni a többiek. Már lassan négy óra lesz. — egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra, majd bólintottam és az ágy szélére másztam. Mielőtt felkeltem volna az ágyból, megnyújtózkodtam. Max erre egy nagy sóhajt eresztett. Hátra kaptam a fejem, a szőke hajzuhatagom pedig oldalra csapódott, a vállamra omolva. Max engem nézett.