Várva várt szerelem

Tizenkettedik rész: első fejezete

Egy hónap. Már egy hónapja járok Timothyval és az életem nem is lehetne boldogabb. El sem hiszem, hogy ez tényleg megtörtént. Végre igazán boldog vagyok egy olyan emberrel aki megbecsül,szeret és sohasem törné össze a szívemet. Igen, a sok sírás és szenvedés után végre valami jó is történt velem. Mióta Tim barátnője lettem sok minden megváltozott: már egyre többet járok el itthonról, hogy a barátaimmal és persze Timmel találkozzak. Jut eszembe megismertem az edzős társait és irtó jó fejek mindannyian. Ezen kívül a jegyeim is javultak, nem akartam, hogy esetleg megint oda jussak mint tavaly (a korrepetáláshoz...khm Jasonnel) illetve megakartam mutatni a szüleimnek is, hogy a magánéletem nem befolyásolja a tanulmányaimat. A jegyek pedig magukért beszélnek mit ne mondjak, több tárgyból is szóbeli dícséretet kaptam a tanároktól a szorgalmamért. Nem mintha mikor Jasonnel jártam volna rosszak lettek volna az osztályzataim... nem akkor inkább a magatartásommal voltak problémák a folytonos lógások miatt, de nem érdekes ugyanis ezek is mind megszűntek. Még a drágalátos spanyol tanárnőm Mrs. Kellernek sem lehet semmi kifogása, ugyanis a spanyol jegyeim átlaga pontosan öt egész. Bizony ráfeküdtem a spanyolra és habár éjjel-nappal kellett bújnom a könyvemet; és több óraimat is a spanyol filmek vették el, de sikerült megértenem a nyelvet. Minden a legnagyobb rendben haladt, ugyanis Timet bemutattam a szüleimnek, és habár idő kellett sikerült felismerniük, hogy arról a srácról van szó aki néhány éve se szó se beszéd elment, de ez már mind a múlt ahogy a szüleimnek is mondtam, és persze megértették. Nagyon jól kijöttek Timmel, és ahogy apám mondta a fülembe "ő sokkal szimpatikusabb mint az a Jason volt" persze ez bennem szomorú emléket idézett fel, de amint a szüleimmel vacsorázó Timre néztem, minden emlék szerte foszlott. Valójában  soha nem fogom tudni teljesen elfelejteni Jasont, ugyanis a szívemben egy kis rész mindig megmarad neki, viszont sikerült annyira elfelejtenem, hogy boldog lehessek Timmel, és ezt ő nem tudja és nem fogja elrontani semmilyen módon.
Ami viszont a másik dolgot illeti nem sikerült kiderítenem, hogy Emily mit titkol előlem. Az elején még nagyon érdekelt, és a kíváncsiság majd megölt, hogy tudjam mi az. Egy idő után viszont már nem törődtem vele, a saját életemre koncentráltam, ugyanis boldog voltam nagyon is és úgy éreztem bármi is legyen az a titok lehet, hogy ezt mind tönkretenné azt pedig nem akartam. Ezért inkább annyiban hagytam és úszkáltam inkább az én nagy boldogságomban.
...
Hétfő van, ami annyit jelent számomra, hogy már egy hete nem voltam suliba. Mivel a szervezetem nem a legerősebbek közé tartozik, ezért egy könnyű megfázás is erősebben hat számomra. Most is ez történt: múlt héten szeles és esős időben mentem haza, és megfáztam. Hétfőn erős lázam is volt ezért a doki kiírt egész hétre. Szerencsére sikerült annyit pihennem, hogy ma már mehettem suliba. A hétfőhöz képest vidáman kezdtem készülődni, ugyanis úgy éreztem a mai nap egy jó nap lesz: semmi dolgozat; felelés; vagy bármi olyan ami elronthatná esetleg a napomat. Sajnálatos módon azonban mint mindig az élet megint közbe szólt.. talán túl boldog voltam vagy túl szerencsés, és az élet gondolta, hogy ebből elég és ideje egy kis szenvedésnek. Mindenestre a mai események olyannyira felforgatták az eddig rendben menő életemet, hogy a nap végére már csak azt kívántam, bárcsak az egész nap egy rossz rémálom lett volna...
...
A reggel gyorsan elkészültem, és készenlétbe helyezve magamat elindultam a suliba. Minden jól ment kezdetben, az iskolába érkezve Sophiet megöleltem és beszélgettem vele addig amíg meg nem láttam valakit... Jason te jó ég! Az arcán millió horzsolások és ütések nyomai amik már belilulni látszódtak a szeme körül. Mégis mi a franc történt?! Nem értettem semmit! Utoljára akkor láttam így mikor büntetésbe jött. Mégis mi folyik itt?! Láttam, hogy egy kicsit sántít is a jobb lábára és habár némán de felszisszen. Komolyan nem értek semmit! Ideges voltam, nagyon ideges, ekkor eszembe jutott egy félbe maradt beszélgetés Emilyvel...valamit elakart mondani Jasonről, de végül nem tette meg egy bizonyos ígéretre hivatkozva azt is magába motyogva. Ő biztos tudja mi ez az egész! Szerencsére épp akkor jött ki a mosdóból. Gyorsan oda futottam hozzá.- Emily azonnal beszélnünk kell!-mondtam majd behúztam a mosdóba, majd becsuktam az ajtót, aztán belekezdtem: -Azonnal mondd el mi folyik itt!- Em értetlenül nézett rám.
-Lisa mégis mire gondolsz nem értelek.
-Nem értesz, komolyan?!
-Igen, komolyan nem értelek. Mond el érthetően miről van szó.-kezdtem kissé ideges lenni, aminek hatására felemeltem a hangomat.
-Tudod mit láttam az előbb kint a folyosón? Jasont összeverve!
-Megmondtam neki hogy ennek nem lesz jó vége.-motyogta a szavamba vágva Emily, annyira hogy alig tudtam én magam is kivenni mit mond.
-Mit mondasz? Beszélj hangosabban! Emily az isten szerelmére mégis mi folyik itt?! Miért néz ki úgy a  volt barátom mintha ide fele jövet egy motoros bandával találkozott volna?!
-Lisa, ezt nem tőlem kellene megtudnod.-mondta védekezően Emily.
-Micsodát? Emily miről beszélsz?-kezdtem egyre jobban ideges lenni. Nem értettem semmit.
- Ezek szerint nem tudsz semmit , de semmit?
-Nem nem tudok semmit. Mit kellene tudnom Emily? Könyörgöm mond el mit kellene tudnom! Én már nem értek semmit.
-Lisa én megígértem neki, hogy nem mondom el, kérlek ne kényszeríts a szavam megszegésére.-mondta Emily szomorú szemekkel rám nézve. Én viszont nem tágítottam: valami történt Jasonnel, valami komoly, amiről én nem tudtam, Emily ezzel szemben igen. Ő volt az egyetlen esélyem. Ő volt az, aki megmondhatta Jason miért néz ki úgy ahogy. Muszáj volt megtudnom! A Jason iránti szerelmemből megmaradt részem tudni akarta, és ezzel nem tudtam vitatkozni és nem is akartam. Emilyre néztem könyörgő tekintettel.- Kérlek Em, könyörögve kérlek Emily mond el mi történt Jasonnel.-Emily szomorú tekintetével továbbra is tiltakozott az ellen, hogy bármit is mondjon, ám egy idő után elgondolkodott majd sóhajtott egyet.
-Rendben Lisa legyen elmondom, viszont amit hallani fogsz, lehet hogy mindent meg fog változtatni a mostani rendben menő életedben. Tényleg készen állsz, hogy megtudd az igazat?-amint Emily ezeket a mondatokat a szemembe nézve mondta, bevallom abban a pillanatban megijedtem. Mi van ha igaza van? Egyaltalan lehetséges ? Lehetséges hogy valami olyat tudok meg ami az egész életemre kihatással lesz? Valóban megér nekem ennyit ez az egész? Hisz csak most kezdtek helyre jönni az életemben a dolgok, és Timothyval még nem állunk olyan nagyon biztos talajon. Tényleg akarom ezt? Valamiért viszont nagyon érdekelt. Itt egy lehetőség Emily személyében, egyébként Jason sosem mondaná el magától, főleg hogy egyáltalán nem is beszélünk. Most van itt az ideje, hogy kihasználjam a lehetőségemet. Igen, tudni akarom mi történt vele, és nem érdekel ha ettől megváltoznak a dolgok, annyira nagy titok csak nem lehet ...vagy mégis? Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy nem érdekel mi lesz a következménye én ma mindenképp megtudom mit titkol Jason előlem.
-Igen Em, készen állok.-mondtam és igyekeztem magabiztosnak tűnni.
...