Várva várt szerelem

Tizenhetedik rész

Megőrültem a várakozástól, az órák ugyanis csiga lassúsággal teltek. Nem tudtam mikor láthatom újra Timet, de nem érdekelt, mert ha kell én bármennyit várok rá kell. Oké ez kicsit nyálasan hangzott, de ez az igazság. Egyébként az, hogy vártam a Timmel való találkozást, az elvonta a figyelmemet Jasonről. Kisebb-nagyon sikerrel legalábbis. Lényeg a lényeg, a sok várakozásnak megjött a gyümölcse ugyanis véget ért az utolsó órám is, és mehettem Timmel találkozni. Habár nap elején azt terveztem beszélek Jasonnel, nos ez elmaradt és nem is bántam nap végére. Tőlem aztán azt csinál amit akar, titkolózhat, hazudhat, haverkodhat a volt barátnője pasijával, elutazhat nem érdekel. Oké ez nem teljesen igaz, de a lényeg a lényeg , hogy nap végére ez már nem is érdekelt.
Már éppen indultam volna a kijárat felé az utolsó órám után, amikor egy ismerős arc megállított. Kivételesen egyébként nem Jason volt. Hanem rosszabb. Mrs Keller. A spanyol tanárom... Nos igen, van amit nem mondtam el. Habár tavaly második félévben és idén  év elején eléggé jól teljesítettem spanyolból, azóta változtak a dolgok picit. A sok dráma körülöttem elvette az időmet és nem tudtam elég időt a spanyolra szánni, emiatt ismét nagyon rosszak lettek a jegyeim. -Ms. Buck, beszélnünk kell!-mondta a sátáni nőszemély aki életem megrontója volt, kezdve azzal, hogy tavaly is miatta kellett korrepetálni Jasonnek, ami mindannyian tudjuk hogy sült el:
~Visszatekintés~
-Nem csak az, ezen túl kellene lépned,csak egy szimpla puszi volt végül is nem csókoltalak meg. mondta vidáman
-TESSÉK?? Soha nem akarnám és hagynám hogy megcsókolj, már a gondolattól is hányinger kerülget.
-Tényleg, akkor miért kezdtél el pirulni?
-Nem pirulok csak ideges vagyok.ekkor Jason közelebb jött és oda hajolt hozzám és a számat kezdte el nézni. Már szinte csak kicsi távolság volt köztünk,és azt éreztem hogy a levegő felforrósodott, és már tényleges az arcomon éreztem a leheletét, amikor ...amikor is Jason halkan a fülembe suttogott - Szeretnéd mi?-azt hiszem elfelejtettem levegőt venni mikor ezt megkérdezte. A szívem ezerrel verhetett.Talán hagynom kéne,hagynom kellene hogy Jason megcsókoljon, vagy talán ellenkeznem kellene hogy ne tegye,az lenne a legjobb megoldás. De akkor miért nem teszem meg? Talán igaza lehet Emilynek: Jason megváltozhat,de vajon akarom én hogy egyáltalán megváltozzon? Még csak néhány hónapja ismerem,vagy is igazából nem is ismerem!Készen állok ? Vajon Jasonnel akarom hogy történjen az első csókom? Mi van ha ő csak kihasznál, mert félti a hírnevét ezért magába bolondít aztán csak úgy eldob mint egy használt ruhadarabot. Én nem akarom ezt vele! Jason megfogta az arcomat már tényleg csak egy nagyon kis távolság volt köztünk. Éreztem a kezének a melegségét.Egyszer csak elfogott a pánik érzése. Nem nem akarom! ...
Az agyam gyorsan kapcsolt és kinyitottam a szemem és a kezemhez legközelebb álló tárgyat ami egy fehér párna volt ,megfogtam és Jason szájára tapasztottam.- Csókolgasd inkább a párnát! Engem pedig hagyj békén!- fogtam és Jason kezét leráztam magamról.
~Visszatekintés vége~
Mindegy nem a múlt a lényeg, hanem az, hogy bizonyára megint bajban vagyok...Megfordultam és a legnagyobb mosollyal néztem a kedves, drága spanyol tanáromra. -Tessék, Mrs Keller?-kérdeztem nyájasan. -Mit tehetek önért?
-Hogy mit tehet ? Talán azt, hogy összeszedi magát és megpróbál nem megbukni a tárgyamból.-mondta "kissé" idegesen a tanárnő.
-De hiszen nem állok bukásra.-mondtam értetlenül, ugyanis hiába álltam rosszul, bukásra mégsem állhattam. Nem az nem lehet. Habár azt tudom, hogy egy ideje nem igazán erőltettem meg magamat a spanyol tanulást illetően, de azért mégsem lehetnek ilyen rosszak a jegyeim...
-Csakugyan? Én mást látok! Még pedig azt, hogy ha nem szedi össze magát néhány héten belül, pontosabban az első félév végéig, akkor tetszik vagy nem, de elküldöm spanyolból pótvizsgáztatni év végén!-mondta mérgesen a boszorka.
-De hiszen ezt nem teheti! Hisz alig néhány hét múlva lesz az első félévnek vége. Hogy szedjem össze magamat két hét alatt????-kérdeztem idegesen nem is a tanárnőtől, hanem inkább magamtól.
-Na látja ez pont nem az én gondom. Talán hamarabb kellett volna gondolnia erre.-mondta majd elviharzott a vipera.
Hát ezt nem hiszem el. Így kell elrontani egy jónak ígérkező délutánt. Gonosz banya! Mindegy, majd a Timmel töltött idő felvidít.
...
Amikor a suliból kiértem, Tim arcának szomorú látványa fogadott. Ugye ez most valami vicc? Az nem lehet, hogy vele is történt valami rossz! Nem nem, biztos csak félreértés ez a tekintet. Gondoltam magamban naivan...Odarohantam Timhez, majd megfogtam a kezeit és a szemeibe néztem.
-Mi a baj?-kérdeztem tőle aggódva.
-Sajnálom, Lizzie. Én mindent megtettem, hogy ez ne így legyen, de az élet valahogy mást akar.-mondta szomorúan.
-Tim.-lassan megérintettem a kezemmel az arcát.-Bármi legyen is a baj, nem lehet olyan nagy. Ha pedig mégis az, akkor ketten megoldjuk. Na ki vele, mondd el, mi történt?-mondtam neki biztatóan.
-Megajánlottak egy helyet a nagy focisták közötti csapatban, miután az edzőjük látta az itteni meccsemet.-mondta szomorúan nem nézve a szemeimbe. Miután ezt kimondta először nem értettem miért szomorú emiatt.
-De hiszen ez remek hír!-mondtam vidáman. Nem értettem, mi olyan rossz abban, hogy egy nagy foci csapat edzője megajánlott neki egy helyet.
-Nem, nem az.-mondta félbe szakítva az ujjongásomat. -Lizzie, az a másik csapat, folyamatosan utazik a különböző helyszínekre, itt már nem is lesz meccsük idén, ha én is velük tartok...-nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis most én szakítottam félbe.
-Az azt jelenti, hogy menned kell. Megint.-mondtam szomorúan.
-Nézd én sajnálom.-folytatta, de ismét közbe vágtam.
-Mikor kell döntened, hogy velük tartasz-e, vagy sem?- kérdeztem a szemeibe nézve ijedten.
-Az az igazság, hogy én már döntöttem.-mondta határozottan, én pedig ekkor tudtam mit választott.
...