13. Család az első

462 33 1
                                    

Miután anyánk kiviharzott otthonunkból, Baekhyun és én a nappaliba mentünk. Bátyám leültetett magával szemben a kanapén és megfogta mindkét kezem.

-TaeTae. Te vagy az egyetlen kisöcsém és nagyon szeretlek! Emiatt meg is akarlak óvni mindenféle bajtól, de tudom, hogy sajnos ez lehetetlen -nézett le ölébe. Nem mondtam neki semmit, hiszen tudtam, hogy még nem mondta végig mondandóját. -Tudom, hogy fontos felvállalni azt, aki vagy, de anyánk előtt még várhat! Hülyeség volt, bevallani neki, hogy Chanyeol és én nem csak barátok vagyunk, de túl messzire ment és rosszul esett, hogy a háta mögött bántja azt, akit szeretek. Ezért kérlek meg téged, hogy semmit ne mondj neki. Ha kérdezi, tagadd le! Én már csak egy évig lakok veletek, azt kibírom szidásokkal és eltiltásokkal. Esetleg szobafogsággal, ha képesek ennyire gyerekesen viselkedni velem szemben. De Te még több, mint három évig velük leszel! Ki tudja mit képesek csinálni, ha kiderül, hogy te sem tervezed vérszerint továbbvinni a családot. Biztonságban kell, hogy legyél, még ha ez azzal is jár, hogy folyamatosan hazudsz nekik -ölelt meg végül. Kezeim nyaka köré tettem és vállára helyeztem államat.

-Hidd el, én is bármit megtennék érted -suttogtam füle mellett. Éreztem, hogy elmosolyodik, majd derekamat erősebben megszorította, mire mindketten elnevettük magunkat.

-Nem akartam, hogy ennyire érzelmes legyen ez az este -vigyorgott.

-Semmi gond. Legalább megtudtam mi is az a tipikus "nagy tesó beszéd".

-Szuper, már viccelődünk is! Akarsz pizzát? -váltott témát. Hevesen bólogattam, mire előhúzta zsebéből telefonját és rendelt egy négysajtosat és egy tengergyümölcséset. -Testvér este?

-Testvér este! -tapsoltam izgatottan. Utoljára akkor tartottuk meg, amikor a tizenötödik szülinapomon dolgoztak a szüleim. Másnap úgyis újév volt, amit külön töltünk, emiatt Baekhyun és én egész éjszaka filmeket néztünk, ettünk és beszélgettünk. Ezek a legboldogabb emlékeim közé szoktak tartozni.

-Ha már ennyire érzelmesek vagyunk, beszélgessünk rólad! Ha jól tudom, nyár előtt még pasid lesz neked is! -nevetett fel.

-Hát nem biztos -pirultam el.

-Mondj el mindent a legelejétől! Egészen az első pillanattól kezdve, amikor megtetszett! -ült törökülésbe velem szemben.

-Igazából eleinte nem jött be, mert mindig szopatta a barátaim. Én voltam az egyetlen, aki visszaszolt neki néhanapján. Hoseok és Félix is mondták, hogy ne tegyem, meg hogy ez mind fölösleges, de nem hódoltam be! Igazából Félix csak mostanában lett ennyire jó barátom. Azelőtt is beszélgettünk, de nem minden nap. Körülbelül hetente egyszer. Ő az, aki kedves és szerethető, emiatt sokan társalognak vele. Mindig elmondta milyen pletyka kering jelenleg és... évekig tetszett neki Jeongguk.

-Na, témánál vagyunk -mosolygott Baek.

-Igen. Tehát, Félix volt, hogy egy teljes napon keresztül csak mesélt és mesélt Jeongguk-ról. Annyi dolgot hallottam róla ami pozitív, hogy nekem is megtetszett.

-Attól függetlenül, hogy a barátaidnak nem szimpatikus -kommentelt Baekhyun, mire egyetértően bólintottam.

-Aztán rájöttem, mennyire helyes is valójában! Igazából minden megvan benne, amit valakiben kerestem, emellet jól néz ki? Nyilván kell! -nevettem fel, amihez bátyám is csatlakozott.

-Mi történt köztetetek? Mármint... Tudod, amikor beszólt neked, erre te flörtöltél vele? -húzogatta szemöldökeit.

-Nem tudom... Az már több, mint egy hónapja volt. Nem emlékszem. Csak az van meg, hogy elemében voltam -mosolyogtam. -Ó, most, hogy említetted! Utána elviharzott. Nem mondott semmit, csak elment a barátaival -gondoltam vissza az eseményre.

Flirt  | TaekookNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ