16. Előkészületek

502 31 0
                                    

JK❤️
Szia Tae! Holnap ne felets el valami komfortos ruhába jönni! Tudod, ahhoz, hogy kényelmes legyen a quadon ülni, az fog kelleni : )

Taehyung
Nem fogok elfelejteni ; )

Azta! Jeongguk annyira várja, hogy este tízkor ír rám vele kapcsolatban legalább hatodjára. Ráadásul mindig ugyanazokat mondja el, de szerint ettől függetlenül még nagyon aranyos! Most, hogy kiderült, érdeklem őt, egyre jobban tetszik nekem! Holnap lesz az első randink, emellett nagyjából négy napja folyamatosan velem van suliban. Mivel Félix-nek ott van Chris, ezért nem bánja. Ugyanez van Yoongi-val. Amióta Jeongguk (vagyis Yoongi) vallott, folyamatosan egymáson lógnak Hoseok-al. Kiderült, hogy Hobi végig segített Jeongguk-nak és próbálta rábeszélni, hogy kimondja érzéseit, hiszen tudta, én is ugyanúgy érzek.
Mostmár viszont elég késő van ahhoz, hogy fent legyek. Holnapi nap hosszú lesz. Reggel kilenckre átjön Félix, aki bátyámmal együtt segíteni fog nekem jó ruhát választani, illetve a hajamat is be fogják festeni, majd állítani.
Délben jön értem Jeongguk az autójával, majd elvisz minket egy étterembe ebédelni. Azután quadozni fogunk a város szélén, aztán ha van kedvünk még mást csinálni, akkor időközben eldöntjük, hogy mi legyen.

--------------------------------------------

-Szia, Félix! -hallottam bátyám hangját a bejárati ajtó felől. -TaeTae a konyhában van, éppen reggelit készít.

-Köszönöm, hyung -hallatszódott barátom mély hangja, majd egyre hangosabb lépésekkel közeledett felém. -Helló, Tae -mosolygott rám a konyhapult túloldaláról.

-Szia! -köszöntöttem. Összeöntöttem az összes gyümölcsöt, amit felszeleteltem, majd levettem a legfelső polcról három tálat. Magamnak egy lilát, bátyámnak egy kéket és barátomnak egy sárgát. -Remélem nem gond, ha csak gyümölcs van reggelire -mondtam kínosan, mire Félix újra elmosolyodott.

-Dehogy! Ha jól láttam van benne mandarin! Az a kedvencem -fürkészte a tálat, amit időközben kezembe bettem.

-Olyan vagy, mint Yoongi -nevettem el magam. -Egyik nap amikor nem voltál, bevitt fél kiló mandarint és azt ette egész ebédszünetben. A héját meg csak bedobálta a mögötte lévő növény gyökeréhez. A takarítónő aznap nagyon ideges volt! -gondoltam vissza a közelmúltra.

-Tae, úgy beszélsz itt, mintha nem lennél ideges -jött be a helyiségbe bátyám.

-Nagyon az vagyok, ezzel próbálom enyhíteni -válaszoltam őszintén.

-Az első alkalom mindig ilyen. Már, ha tetszik a másikfél -mondta bátyám, miközben elindultunk a szobám felé.

-Van, hogy olyannal randizol, aki nem tetszik? -tudakolta Félix, miközben letette tálainkat ágyamra. Körbe ültünk, majd szedtünk beléjük olyan gyümölcsöket, amiket szerettünk volna. Bátyám teli szájjal kezdte el kioktató beszédét.

-Persze -bólogatott. -Annkolt egy srác az osztályomban gimnáziumban. Szakított egy lánnyal, akit nagyon szeretett, mert ő elköltözött. Erre a lány szomszédja áthívta magához aznap. Bevallotta neki, hogy hónapok óta nézi őt az ablakból, mire persze az a srác megrémült. Végül kiderült, hogy valójában semmi gond a lány agyával, csak nagyon tetszik neki. A srác ekkor azt gondolta, ez a lány sem olyan rossz. Ezért, sokat beszélgettek. Egy hét se telt el, rájött, hogy az a lány, aki elköltözött, sokkal jobb volt. Nem hiányzott neki az ember, csak az érzés. A szerelem. Eléggé gáz, most így belegondolva, de a történet még csak most lesz érdekes. Nem tetszett neki ez az új ismerős, mégis randiztak. Hetente legalább három napot csak egymásra szántak! Második hónapfordulójuk után rájött a fiú, hogy neki ez nem elég. Emiatt elkezdte megcsalni új párját.

-Miért nem szakított vele? -kérdeztem.

-Fogalmam sincs. Mindenki azt javasolta neki, de nem tette. Azt mondta, jó érzés megcsalni valakit.

-Mekkora egy rohadék! -kiáltott Félix. Látszott, nagyon beleélte magát bátyám történetébe. -Mi történt végül?

-Öt hónapot bírt együtt a lánnyal. Azokat, akik ismerték őt, tudták, hogy kibírhatatlan. Szörnyű volt már ránézni is! Én is láttam egyszer.

-Csúnya volt? -nevettem fel.

-Átlagos, azt hiszem. A lányokat nem szeretem, fogalmam sincs kinek mi tetszik -vonta meg vállát Baekhyun.

-Akkor miért volt rossz ránézni? -vonta fel szemöldökét Félix értetlenül.

-Szörnyű volt a kisugárzása! Ránéztél és elment az életkedved! -borzongott meg. -Azok a szemek, amikkel nézett... Látszott, hogy képes lenne megölni magát bármelyik másodpercben, illetve eszméletlenül gyenge volt! -még pár percet beszélgettünk, majd nekiálltunk a fontosabb dolgainknak. Először a fürdőbe mentünk, hogy befessük a hajamat.

-Mogyoróbarna? -kérdezte Félix, mire én és testvérem egyszerre bólintottunk egyetértően. Tizenöt perccel később már a szobámban ültem a földön, miközben fejemen volt egy sapka, ami teljesen eltakarta festékes hajamat. -Szerintem Jeongguk feketében lesz, mint általában, ezért vegyen Tae fehéret!

-Ellentétesek legyenek? -kérdezte bátyám.

-Végülis vonzzák egymást -felelte barátom, megvonva vállát. Egymásra néztek, majd következő pillanatban el is kezdték kirámolni szekrényem. Ágyamra tettek mindent, amin legalább egy fehér pötty volt.

-Kényelmes cucc kell, tehát a farmerek nem jók. Ez átlátszó... Tae, minek van ilyen ruhád? -emelt fel Baekhyun egy ujjatlant, amin keresztül lehetett látni. Vékony anyag volt, az biztos!

-Apa vette nekem -tettem fel védekezően kezeim. Bátyám tudta, hogy igazat mondok. Miután apánk rájött, hogy szinte felnőttek vagyunk, mindenféle kirívó ruhákat vásárolt nekünk, hogy azokban menjünk majd bulizni. Persze, arra nem gondolt, hogy mi a csendes és nyugodt emberek közé tartozunk.

-Ujjatlan nem jó. Mivel a quad mocskos... Vegye fel ezt a rövidujjút -mutatott Félix egy túlméretezett ruhaneműmre.

-Alá is kell valami. Mondjuk ez! -húzott ki egy fehér, hosszujjút bátyám. -Mi a faszom? TaeTae, ez egy haspóló! -nézte meg tüzetesebben.

-Tényleg? Még sose tűnt fel -nevettem el magam. Valójában eddig csak egyszer volt rajtam, akkor is annyi ideig, ameddig lementem éjjel a kisboltba a sarkon. Éhes voltam, kellett chips. Akkor már megmutatom a népnek, hogy milyen belet növesztek!

-Mindegy, ha alá veszed, úgyse fog senkinek feltűnni -rakta székemre a két fehér pólót.

-Nem hinném, hogy nagy gondja lenne belőle a partnerének -vonta meg vállát Félix, mire Baekhyun vihogni kezdett. Mire le kellett mosnom a hajam, kiválasztották a tökéletes szettet, amiben elmehetek a randira.
Mivel utoljára tegnap este fürödtem és egész reggel izzadtam, mivel eszméletlenül izgulok, ezért úgy gondoltam sima hajmosás helyett inkább lezuhanyzom.
Nedves hajjal léptem vissza a szobámba, derekamon lógó törülközővel. Bátyám megszárította hajam, majd be is állította. Utána felöltöztem és két perccel azelőtt, hogy megjött volna Jeongguk, Félix valami szájfényt is kent ajkaimra, mert szerinte az "nagyon elragadó".
Mikor meghallottam a kapucsengőt, éreztem, ahogy a szívem megáll egy pillanatra.

-Jó leszel, öcsém -nevetett fel Baekhyun, majd a nyílászáró felé tolt. Félix-re még utoljára ránéztem. Boldogan mosolygott vissza rám, fejével jelezve, hogy induljak már el.
Kinyitottam az ajtót és ott állt Ő!

Flirt  | TaekookDonde viven las historias. Descúbrelo ahora