-sziasztok fiúk-mosolygott a lány aki az ajtóban állt. Damon és Stefan sokkoltan állt az ajtóban-mi az, ennyi év után be sem engedtek?
-nem, nem, nem-kezdte el sokkoltan Damon-lehetetlen. Hiszen te meghaltál.
-mint látod élek és virulok-harapott b...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
-egyenlőre ne szólj a Salvatore fivéreknek, hogy itt vagyok. Legyen számukra meglepetés. Nem akarom, hogy egyből megtudják-állt meg az ajtóba majd még utoljára rám nézett és elment.
Vártam még öt percet majd leültem a földre és a fejemet fogva gondolkoztam. Végig gondoltam Katherinnel a beszélgetésem. Bármennyire nem akarok neki segíteni, muszáj lesz.
Hirtelen eszembe jutott, hogy az alapítok napja van, így a régi kori ruhákat vesznek fel, és mennek végig benne a városba. Mivel ez a nap fontos a városnak, mert ezen a napon irtottak ki a vámpírokat, így úgy gondoltam nekem is muszáj megjelennem. Csakhogy nosztalgiázzak egyet.
Ellátogattam egy ilyen ruha üzletbe ahol csak régi ruhák voltak. Mind oly gyönyörű volt és emlékeztetett a múltra, mikor mèg a nők tökéletesen néztek ki, mikor akkor voltál igazi nő, ha neked volt a legszebb ruhád. Imádtam azt az időt, sőt szerintem egész életembe az volt a kedvencem.
Ahogy megvettem a ruhát, vagyis az eladót megszuggeráltam, hogy ez már az én ruhám, gyorsan felvettem és indultam is. Az iskola előtt láttam Stefant meg Damont. Stefan ki volt öltözve a naphoz megfelelően, de Damon nem.
-Elena sajnos nem Katherine-halottam meg Damon hangját, így elkezdett érdekelni a dolog, hogy miről is beszélhetnek.
-így van-értett egyet Stefan-ő más.
-igen, de most kiköpött Katherine-álltam melléjük, és a fejemmel Elena felé biccentettem-mintha őt látnám. A mosoly a meghajolás.
-igazad van-bólintott Damon-de te miért is vagy itt?-fordult felém majd végig mért. Nem szólalt meg csak a szememet nézte.
-nincs más dolgom-vontam vállat-hiába nem vagyok alapító család sarja, de ha valaki megkérdezi. Salvatore vagyok és most jöttem a városba-néztem rájuk.
-pont úgy nézel ki mint akkor-állt le Damon szava. Elmosolyodtam majd Elena felé indultam meg.
-ha nem tudnám, hogy ki vagy az életemre, vagyis a vámpír létemre esküszöm azt hinném, hogy Katherine vagy-nevettem el magam a megszólalásomra-de szépen nézel ki.
-köszönöm-húzta ki magát majd végig mért engem is-miért van egy olyan érzésem, hogy élvezed ezt? Hogy kiöltözhetsz olyannak mint régen?
-jó érzéseid vannak aranyom. Imádtam ezt a kort, tényleg a legjobb volt. Ezernyolcszázhetvenhat, a legjobb korszak. Mikor mindenki előkelően öltözködött, és minden tökéletes volt-emlékeztem vissza-te is szeretted volna. Bár bevallom, emberként jobban élveztem volna. De így hozta a sors-fújtam ki a levegőt.
-nem te választottad, hogy vámpír legyél-döntötte oldalra a fejét-hanem Katherine akarta.
-nem-ráztam meg a fejem-én is akartam. Az akkori szerelmem miatt, tudtam, hogy micsoda, és vele akartam élni örökkön örökké. De aztán menekülni kellett, ittam vámpírvért, és egy kedves nő, igazából nem akart de befogadott minket. Tudtuk, hogy szólni fog annak aki elől menekülünk, így felakasztottuk magunkat. De nem a házban ébredtünk fel, hanem egy kis pataknál, nem messze egy falutól. Katherine ötlete volt, hogy fejezzük be az átalakulást. A kicsike kis falut kipusztítottuk. Azóta gyötör a bűn tudtad, hogy ilyenre képes voltam. De akkoriban, csak a túlélésre játszottunk, bármit megtettünk azért, hogy túl éljünk-fejeztem be a történetet.
-istenem-tette a szája elé a kezét Elena-hány éve volt ez?
-több mint négyszáz. Akkor voltunk tizennyolc évesek. Most vagyok négyszázkilencvenöt éves. Régen volt-mosolyodtam el-de mindenre tisztán emlékszem.
-nehéz lehetett feldolgozni-húzta el a szájat.
-aha az volt, de ez már a múlté. Élvezzük ezt a napot-mosolyodtam el majd elindultam.
