Az aranyvérű

A találkozás

A városban olyan köd honolt, hogy Jamie az orráig sem látott. Emlékezetből rótta az utcákat, egyiket a másik után. Ahogy egyre közeledett az úti célja felé, úgy lepte el minden porcikáját az idegesség. Görcsösen kapaszkodott a hátizsákja pántyába, ez egy kicsit megnyugtatta. Mégis, szinte minden lépés után a háta mögé tekintett, nem mintha láthatott volna valakit ebben az időjárásban. A csend azonban még aggasztóbb volt, mintha a város hirtelen kiürült volna. Az útja során már többször elbizonytalanodott, pedig alig harminc perce gyalogol. De tudta, nincs választása, ezért meggyőzte magát, hogy folytatnia kell.

Amikor meglátta a hatalmas, tégla épületet megtorpant. Becsukta a szemét és vett egy mély levegőt, mert úgy érezte mindjárt elájul. Pár hete még, ha valaki azt mondja neki, hogy itt fog állni a Bank épülete előtt, kiröhögi. Egy senki volt, egy szürke kis lélek, aki nem sok vizet zavart. Eljárt dolgozni, már amikor akadt meló és gördeszkázni a haverokkal.

Átlagos életet élt, nem vetette fel a pénz, de ez őt sosem zavarta. Most pedig pont emiatt került bajba. A pénz, ami az egész világot mozgatja, most az ő életét is tönkreteszi. Legalábbis így érezte, nem látott kiutat ebből a csapdából.

A kapu előtt nem voltak őrök, senki nem lenne olyan hülye, hogy hívatlanul megjelenjen itt, és ezt a bent lévők is tudták. Meg hát a betolakodókat egy ötven centi vastag acél szörnyeteg választotta el a bejutástól. És az is elég elrettentéssel bírt, hogy kik tartózkodtak odabent.

Jamie megnyomta a kapucsengőt. Először csak recsegés hallatszott, majd egy hang szólalt meg.
- Ki az?
Jamie-be belefagyott a szó, csak tátogott de hang nem jött ki a torkán. Megemberelte magát és végre sikerült megszólalnia.
- Jamie Ash vagyok. 9 órára van időpontom Mr. Harrisonhoz.
Pár másodperc után már érkezett is a válasz.
- Rendben, bejöhet.

Az óriási acélajtó hangos morajlással nyílt meg előtte. Félt bemenni, mert tudta, ha az ajtó bezárul, nem jön ki többet. De aztán rájött, hogy nyitott ajtóval sem lenne sok esélye a menekülésre, előlük nem.

Belépett az előcsarnokba, az ajtó azonnal zárulni kezdett mögötte. Egy portás ült a pult mögött, amin monitorok sorakoztak. Amikor közvetlenül előtte megállt, a férfi felnézett.

- Mit akarsz?
- Jamie Ash, időpontom van Mr. Harrisonhoz.

A férfi gépelni kezdett, ujjai olyan gyorsan mozogtak a billentyűn hogy képtelenség volt követni. Miután megtalálta amit keresett, felemelte a telefont.

- Megjött a 9 órási. Rendben. Végigmész a folyosón, amíg meg nem látsz egy automatát, ott balra fordulsz. Egy nagy fekete ajtó lesz.

Azzal elindult az előbb felvázolt irányba. Úgy tűnt egy lélek sincs rajta kívül az épületben, ettől csak még jobban reszketni kezdett. Megtalálta az automatát, egy csokiautomata volt. Furcsának találta, de nem foglalkozott vele túl sokat. Amikor elért a fekete ajtó elé, megtorpant.

- Jöjjön be, Mr. Ash.

Egy férfi hangot hallott meg az ajtó mögül. Körülnézett, de sehol nem látott kamerát. A szőnyeg elnyelte a lépteit, nem hallhatta meg. Az nem lehet. Lenyomta a kilincset és belépett az irodába.

Elég komor hangulatot árasztott, minden fekete volt vagy sötét, sehol egy vidám szín.

- Foglaljon helyet! Esetleg kér valamit?
- Nem, köszönöm.
-Rendben, akkor térjünk a tárgyra. Ha jól látom ön 50.000 dollárral tartozik a Banknak.
- Nem én.
- Hogy mondta?
- Nem én tartozom, hanem a bácsikám.
- Értem. De ön fogja rendezni a tartozást, igaz?
- Igen.
- Rendben. Akkor elmondom mi lesz. Bejön az egyik kollégám és ellenőrizzük a vérét. Amennyiben megfelel, elfogadjuk a tartozás fejében.
- Mi az hogy megfelel? A vér az vér, nem?