Az aranyvérű

Börtön

Jamie kezdett magához térni, amint visszatért a tudata, azonnal kipattant a szeme, egy pillanattal tovább sem akart védtelen lenni. De ez nem volt jó döntés, olyan fejfájás kerítette hatalmába, hogyha nem feküdt volna már egyébként is, biztosan megadja magát a teste. Mintha valami utat akarna törni magának a koponyáján keresztül. Amint kinyitotta a szemét, apró pöttyök kezdtek el cikázni látóterében, gyengének érezte magát. Nem tudta, meddig tarthatott, amíg valamennyire össze tudta szedni magát, lehetett fél óra is. De végül sikerült anélkül felülnie az ágyban, hogy hányingere támadna. Percekkel később kiült az ágy szélére, vett néhány mély levegőt és felállt. Elsőre elfogta a szédülés és vissza huppant az ágyra, de másodjára már sikerült állva maradni. Muszáj volt kiutat keresnie, minél tovább marad itt, annál nagyobb veszélybe kerül az életük. Körbejárta a szobát, egyszer, kétszer, tízszer, de semmit nem talált. A szobában mindössze egy ágy volt, mellette egy éjjeliszekrénnyel. Az ágy sötét mahagóni színű, vörös selyem ágyneművel, szintén mahagóni szín éjjeliszekrény. A falak méregzöldek, attól csak még sötétebb lett az árnyalatuk, hogy az ablakok be voltak deszkázva, rajtuk vasrács volt a falhoz rögzítve. Két ajtó, az egyik, egy kétszárnyú, zárva volt. A másik egy fürdőszobába vezetett. Átgondolta a lehetőségeit, körbe-körbe sétált a szobában, de rá kellett jönnie, hogy innen nincs menekvés, egyenlőre legalábbis. És még Julien-t is meg kell találnia, a fiú nélkül nem megy sehová. Az egész teste szenvedett, Alexander hiányát már most érezte, éhes volt és fázott. A vámpíroknak nem volt szükségük melegre, de neki nagyon is. Hiába volt ébren alig pár órája, fáradtnak érezte magát, tehetetlennek. Visszamászott az ágyra, hogy magára húzza a takarót, amikor a kétszárnyú ajtó kinyílt és Alastar sétált be rajta. Az elméje azonnal éberebb lett, a vámpír társaságában egy pillanatra sem akart kikapcsolni.

‐ Reméltem, hogy ébren vagy.
‐ Alexander megtalál, előbb vagy utóbb, és akkor neked véged.
‐ Honnan tudod, hogy nem vagyunk már egy másik földrészen? Egyébként is, ha megtalálom, megölöm.
Jamie elkerekedett szemekkel bámult a vámpírra.
‐ Azt nem teheted.
‐ Ó, dehogynem. Sokkal idősebb vagyok nála. Nem lenne egyszerű, de nem is lehetetlen.
Jamie majd belepusztult Alexander hiányába, de a tudat, hogy azért hal meg, mert meg akarja őt menteni, felemésztené.
‐ És mégis mit vársz tőlem? Már ígyis halhatatlan vagy.
‐ Most már az enyém vagy. Akarom, amit Alexander kapott tőled, a képességeket. Én akarok lenni a legerősebb lény a Földön.
‐ De hát fogalmam sincs hogyan működik. Pár hónapja még azt sem tudtam, hogy mi vagyok. Nem tudom csak úgy  átadni.
‐ Rengeteg időnk van, hogy rájöjj a titok nyitjára. Ha nem megy, majd ösztökéllek egy kicsit.
Jamie-nek összeszorult a gyomra, el sem tudta képzelni, mi járhat Alastar fejében. Bíznia kellett volna a megérzésem és akkor talán most nem lenne ilyen kilátástalan helyzetben.
‐ És ha nem akarok segíteni?
A vámpír már épp indult volna ki, megfordult és a fiúra mosolygott.
‐ Tényleg azt hiszed, hogy van választásod? Mostantól minden időnket együtt fogjuk tölteni, így vagy úgy, de kiderítem, hogyan működik a dolog.
Alastar kinyitotta az ajtót és két őr lépett be a szobába. Jamie-nek rossz érzése volt az egésszel kalcsolatban. A szoba legtávolabbi pontja felé kezdett hátrálni, hiszen elmenekülni nem volt hova.
‐ Alexander végez veletek. Tényleg megéri ez az egész?
De a két őr némán közelített Jamie felé, az egyikük az volt, aki arcon csapta még az elrablás előtt.
‐ Nincs értelme küzdeni - jelentette ki Alastar semleges hangon.
Jamie a szíve mélyén tudta, hogy így van, de képtelen volt feladni küzdelem nélkül. Amint az egyikük meg akarta ragadni a karját, felkapta az első tárgyat, ami a keze ügyébe került, egy gyertyatartót. Meglendítette és a fejét célozta meg az őrnek. De a támadás nem ért célt, az, amelyik ki nem állhatta a fiút, valami Ryan-nek hívták, megragadta karját és a földre lökte Jamie-t.
‐ Csak óvatosan, ne törjön el semmije.
Azzal Alastar otthagyta őket. A két őr megállás nélkül ütötte a földön fekvő fiút, aki nem tehetett mást, minthogy a karjával próbálta védeni legalább a fejét. Percek múltán abbahagyták, Jamie mozdulni is alig bírt a fájdalomtól.
‐ Állj fel!
De nem mozdult, miért is fogadna szót ezeknek a senkiháziaknak, akik elárulták Alexander-t. De Ryan a hajánál fogva megragadta és felemelte a földről.
‐ Vagy kisétálsz azon az ajtón egyedül vagy  a hajadnál fogva rángatlak ki, választhatsz!
Jamie mérlegelt, de mára már épp elég fájdalmat viselt el. Minden erejét összeszedve megpróbált állva maradni, majd az egyik őr után kezdett el lépkedni, a másikuk Jamie-t követte.

Egy folyosón mentek végig, több zárt ajtó előtt, mire elérkeztek egyhez, ami nyitva volt. Alastar egy íróasztal mögött ült.
‐ Indulás! ‐ az őr nagyot lökött a fiún, aki alig bírt megmaradni a lábain.
‐ Amikor házon belül tartózkodom, azt akarom, hogy minél közelebb legyél hozzám.
Jamie-nek hányingere támadt, nem akarta, hogy Alastar a közelében legyen, azt meg végképp nem, hogy hozzáérjen. De egyelőre nem volt választása.
‐ Térdelj le!
Mi ő, valami kutya? De Jamie-nek tiltakozni se volt ideje, Ryan a padlóra lökte, mire a fiú felnyögött fájdalmában. A szemei megteltek könnyel, de próbált mélyeket lélegezni, nem akarta azt az örömöt megadni Alastar-nak, hogy sírni lássa.

Órák hosszat volt ebben a pozícióban, a térde sajgott és minden egyéb porcikája is. A kezére rászáradt a vér, amit az orráról és a szájáról törölt le. Minden maradék akarat erejét össze kellett szednie, hogy ne ájuljon el. Amikor már azt hitte, nem bírja tovább, Alastar felállt a székéből és szólt a két őrnek, akik vissza kísérték, vagyis inkább vonszolták Jamie-t a börtönébe. A fiú szeme azonnal lecsukódott, amint az ágyra dobták.

A másnap, majd az azt követő nap is hasonlóan telt. Amikor nem a szobába volt bezárva, Alastar mellett kellett lennie. Nem beszélhetett senkivel, sem Julien-t, sem Connor-t nem látta az elrablásuk óta. A barátja elárulta, mégis hiányzott neki a fiú, vagy csak a magány kezdte felemészteni, de vágyott a társaságra, hogy valakihez beszélhessen, de már az is elég lett volna, ha nem egyedül tölti a napjait a szobában. Aggódott értük, fogalma sem volt, hogy egyáltalán még életben vannak-e. Minden alkalmat megragadott, hogy lázadjon, bár sok értelme nem volt és a teste is egyre fáradtabb volt a verésektől, már bele sem mert nézni a tükörbe, nem tetszene, amit ott látna és csak még szomorúbb lenne. Tudta, hogy mindössze napok teltek el, de olyan érzése volt, mintha sokkal hosszabb ideje lenne ebben a rémálomban. Egy-egy pillanatban még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy ez tényleg csak egy rémálom és hamarosan Alexander felébreszti belőle, hogy megnyugtassa. De ez sosem történt meg, ugyanabban a zöld szobában, ugyanabban a vérvörös ágyneműben ébredt minden nap. Korábban pár óránál tovább sosem volt távol Alexander-től és már kezdte érezni hiányának tüneteit. A tudat, hogy soha többé nem láthatja, elviselhetetlen volt.

Az ajtó kinyílt, de Jamie legnagyobb meglepetésére nem az őrök vagy Alastar sétált be rajta.
‐ Nem nézel ki túl jól.
De Jamie nem szólalt meg, nem volt mondanivalója. Connor odasétált az ágyhoz és leült a szélére. Jamie kezéért nyúlt, de a fiú elrántotta, mielőtt még hozzáért volna. Connor szemeiben fájdalom tükröződött.
‐ Sajnálom! Nem akartam, hogy ez történjen, hogy bántsanak.
‐ Mégis mit gondoltál, mi fog történni? Kedvesen elbeszélget velem?
‐ Ha megadod, amit akar, minden rendbe jön.
‐ Tényleg ennyire naiv vagy? Ha sikerül is, örökre a rabja leszek, sosem szabadulok ebből a szobából. Vagy abba belegondoltál, mi lesz, ha nem sikerül? Ha nem kapja meg amit akar? Mi lesz Julien-el, velem, vagy veled?
‐ Sajnálom! Nem akartam, hogy bántson téged, nem akartam, hogy bárki is megsérüljön - mondta Connor könnyektől áztatta arccal.
‐ Julien?
‐ Jól van, fél, de semmi baja.
‐ Segítened kell megszökni.
‐ Nem lehet, képtelenség, még engem sem engednek ki. Ez a ház kész erőd.
‐ Akkor ennyi volt.
Soha többé nem látja Alexander-t, Julien-t, még Henry is hiányzott neki.
‐ Miért nem hívod Alexander-t? Ő segíthetne.
‐ Hogy Alastar őt is bántsa, hogy megölje? Akkor inkább életem hátralévő részét ebben a szobában élem le.
A helyzet kilátástalan volt, Jamie nem látott kiutat. Bármit is tenne, valaki megsérül és azt nem akarta. De az nem lehet, hogy így érjen véget, nem lehet, hogy azért hozta a sors össze Alexander-el, hogy ebben a szobában érje a vég, egyedül. Valaminek történnie kell, valaminek, ami megmenti Alastar-tól, csak ki kell tartania még egy kicsit. Pedig ha tudta volna, hogy a neheze még csak most következik.