Az aranyvérű

A vendég

Azokon az estéken, amikor a vámpír karjaiban aludt el, az álmok elkerülték. Azonban a hercegnek voltak kötelezettségei, nem tudott a nap 24 órájában Jamie mellett lenni. Mivel a támadások abbamaradtak és semmilyen fenyegetés nem érkezett azóta az este óta, a herceg nyugodtan hagyta magára. Ilyenkor mindig visszatért a zöld szempár, ugyanabban az álomban. Néhány részlet mindig más volt, de a lényeg nem változott. A zöld szemű szörny mindig elkapta. Továbbra sem mondott semmit a vámpírnak az álmokról, hiszen semmi értelmük nem volt. Nem akarta feleslegesen zaklatni, ígyis túl védelmező volt a történtek miatt. Majd ha kiderít valami kézzelfoghatót, bár fogalma sem volt hol kezdje.

A betörés óta nem járt a villa falain kívül. Ennek valószínűleg Alexander örült a legjobban, de nem miatta. Egyszerűen nem volt kedve kimozdulni. Talán a bezártság, vagy a visszatérő rémálmok, de kezdett kicsit megkattanni. Új hobbit talált magának, a rajzolást. De minden műve egy dologra összpontosított: a zöld szempár. Így hát jól elzárta a rajzokat, nehogy bárki is tudomást szerezzen róluk.

A nappaliba érve megpillantotta Julien-t, épp a könyvek között keresgélt. A fiú hátrafordult a lépések zajára és mosolyra húzódott a szája, amikor meglátta, ki közeledik felé.
- Hogy hogy egyedül? Vagy itt rejtőzik valahol Henry is?
- Nincs itthon, valami fontos ügyben el kellett mennie. És egyébként sem vagyunk mindig együtt - pirult el a fiú.
- Jah, persze, nekem meg három fülem van. De jó látni, hogy boldog vagy, örülök nektek.
- Szóval akkor már…
- Ne is folytasd, vagy esküszöm egy hétig nem szólok hozzád! - Már ezerszer elmagyarázta Juliennek, hogy nem neheztel rá és hogy bármikor ugyanúgy döntene, ha ezzel megmentheti. De úgy látszik Julien képtelen túllépni a dolgon. De a fenyegetés valószínüleg használt, mert a fiú azonnal elhallgatott.
- Jól van, egy szót sem szólok, ígérem.
- Mi ez a felfordulás? Tudsz valamit?
- Nem igazán, Henry nem mondott semmit, én meg nem kérdeztem.
A személyzet fel-alá rohangált a házban, takarítottak, pakoltak… mintha valakinek az érkezésére készültek volna. Jamie-t furdalta a kíváncsiság, így hát elindult megkeresni a herceget. Amióta szinte a nap 24 órájában egy házban tartózkodtak Alexanderrel, a kötődés felerősödött. Percek alatt megtalálta a herceget, mindegy a ház melyik pontjában tartózkodott. Érezte a dühét, a feszültséget, mindent, amit a vámpír érzett és fordítva. Mintha egyek lennének, legalábbis közel állnának hozzá. Ez megnyugvással töltötte el, hiszen így tudta, ha baj van, a berceg bármikor mellette terem, ha hívja. Ugyanakkor árnyoldala is volt ennek a furcsa kapocsnak. Minél többet voltak távol egymástól, annál rosszabbul érezte magát. De szerencsére ezt nem kellett túl gyakran megtapasztalnia, hiszen a herceg folyton a közelében volt.

Amint belépett a télikertbe, Henry azonnal elhallgatott.
- Egyenlőre végeztünk, majd később még egyeztetünk.
A biztonságiak vezetője elhagyta a helyiséget.
- Miattam igazán nem kellett volna abbahagyni.
- Te mindenbe bele akarod ütni az orrod?
- Te mindig ilyen idegesítő vagy?
Henry-vel úgy tudtak vitatkozni akár a gyerekek, ez semmit nem változott első találkozásuk óta.
- Befejeznétek, mindketten!
Jamie odasétált a herceg elé és a nyaka köré fonta karjait.
- Szóval, ki jön látogatóba?
- Szerinted ezzel bármit is kihúzol belőlem?
- Nem tudom, te mondd meg - ajkaival cirógatni kezdte a vámpír nyakát.
Hidegvérű volt, mégis ez a halandó fiú bármit el tudott érni nála. Egyébként is meg akarta osztani a fejleményeket Jamie-vel, de így szórakoztatóbb volt a dolog.
- Folytassátok csak, mintha itt se lennék! - de egyikük sem foglalkozott vele, így jobbnak látta ott hagyni őket. Bár lehet az sem tűnne fel nekik, ha ott maradna.
Mire a dolgozó asztalhoz értek, már egyikükön sem volt felső. Alexander olyan könnyedén felrakta az asztalra Jamie-t, mintha semmit nem nyomna. A fiú a dereka köré fonta a lábait, így folytatták. Nem bírtak magukkal, egy pillanatra sem engedték el egymást, valamelyik testrészük folyton egymáshoz ért, mintha a kapcsolat nélkül élni sem tudnának. Olyan hevesen simogatták, harapták egymást, képtelenség lett volna, ha sokáig húzzák. Percekkel később a szőnyegen feküdtek, mindketten, Jamie alig kapott levegőt, még mindig lihegett. Alexandernek ugyanakkor meg sem kottyant a dolog, akár azonnal készen állt egy második körre.

- Szóval elmondod végre mi ez az egész?
- Az ügy végére akarok járni, úgy hogy szóltam valakinek. Egy ideig itt fog lakni velünk.
- Még több vámpír? Nem okoztak még elég gondot?
- Csak egy és családtag. Ő a második legjobb lehetőségünk, apám után. Rövidre kell zárnunk ezt a dolgot, minél hamarabb. Már ígyis túl sokáig elhúzódott. Még a végén azt fogják hinni, hogy képtelenek vagyunk megvédeni magunkat.
- Mégis ki akarná átvenni a helyeteket? Mindenhol ott vagytok.
- És a hontalanok is. Elég egy vezető, aki összefogja őket, felajánlva valamilyen jelentéktelen dolgot. Sokan vannak, de egyenlőre veszélytelenek. Amíg nincs valaki, aki ki akarja használni őket, egy olyan vámpír, aki elég erős.
- Dehát azok csak ti vagytok. A saját családodtól is félnünk kell?
- Nem, ők soha nem árulnának el. Ha valakinek mégis eszébe jutna… számolnia kell a következményekkel. A család szent, ha valaki elárulja a sajátját, az életével fizet, nincs bocsánat.
Jamie nem tudta, mégis kiben bízhatna. Alexander bármit megtenne érte, ez nem kérdés és Henry-től sem tartott. Akármilyen idegesítő is, szereti és tiszteli a testvérét. De a többi vámpír… eddig nem sok jó tapasztalata volt velük. Nem akarta, hogy bárki új érkezzen a házba, de ebbe sajnos nem sok beleszólása volt. Ahogy egyre közeledett az vendég érkezésének napja, egyre idegesebb lett Jamie. Az álmok egyre rosszabbak lettek és gyakoribbak, de továbbra sem tudott többet, mint az első rémálom után. Egy zöld szempárt elég nehéz megtalálni… kicsit sok lenne a jelentkező.

- És mi van ha a vendég érkezéséhez van köze az álmaidnak? - vetette fel Julien.
- Ez már nekem is eszembe jutott.
- Mégis mi köze lenne Alexander egyik családtagjához? - vitatkozott Connor.
- Nem tudom, de kezdek beleőrülni ebbe az egészbe.
- Lehet csak a túl sok stressz.
- És miért ilyen konkrét mindegyik álom? Ugyanaz minden egyes alkalommal.
- Egy zöld szempárt nem neveznék konkrétnak, több millió van belőle…
- Kösz a segítséget.
- Én csak azt mondom, hogy lehet kicsit ki kellene kapcsolódnod. Hetek óta el sem hagytad a házat. Egy kis változatosság jót tenne.
- Mégis mit csináljak? Utazzak el? Alexander biztos támogatná a dolgot.
- Nem azt mondom, hogy repülj mérföldeket. Menjünk ki és csináljunk valamit. Szórakozzunk.

Ez már Jamie-nek is eszébe jutott. Talán tényleg csak a bezártság és semmit nem jelent a zöld szempár. De bármennyire is próbálta magát erről meggyőzni, nem járt sikerrel.

Végre elérkezett a nap, amikor végre megnyugodhat, legalábbis egy kicsit. Reggel már tűkön ült, hogy mikor láthatja már az új lakótársat. Na nem mintha annyira akarna egyet, de ha látja, legalább kizárhat egy szempárt. Amint meghallotta a nyüzsgést a ház előtt, a kocsik zaját, már rohant is le a lépcsőn. Henry már lent volt, a ház személyzetével együtt. Csatlakozott a barátaihoz, Julien-hez és Connor-hoz. Épp hogy elhelyezkedett, a bejárati ajtó kinyílt. De nem tudta szemügyre venni a vendéget, mert folyton elállta valaki az útját. Lassan azonban szétnyílt a tömeg. Jamie először Alexander-t pillantotta meg. A szíve azonnal lassabban kezdett verni, érezte, ahogy minden feszültség elszáll belőle. De ez nem tartott sokáig.
- Ő itt Jamie.
- Már sokat hallottam rólad.
Az ősi vámpír Jamie felé nyújtotta kezét. Jamie-t azonban más kötötte le. Ahogy a tekintetük találkozott, egyenesen a zöld szempár nézett vissza rá. Tudta, hogy lehetetlen, hiszen az álmaiban nem látta a támadója arcát, de tudta, hogy ő az. Teljesen lefagyott, a félelem átjárta minden porcikáját. Ezt Alexander is érezte, mert azonnal átkarolta a fiút.
- Jamie, jól vagy?
De többszöri szólongatás után tért csak magához. Ránézett a hercegre, de nem tudta, mit is mondhatna. Hiszen nem vádolhatja meg a nagybátyját, egy ősi vámpírt egy rémálom miatt, itt mindenki előtt.
- Talán egy kis jó modorra kellene nevelni. Túlságosan elkényezteted.
Henry jobbnak látta megragadni az alkalmat, hogy bemutassa Julien-t.
- Nem tudtam, hogy a játékszerek helyet kapnak a házban. Miért nem tartod valahol máshol?
- Mindenki ott marad, ahol van. Tudtommal ez még az én házam.
- Te kérted a segítségem.
- Igen, de nem ilyesfajta ügyekben.
- Ahogy kívánod. Ha megbocsátotok, elvonulok kicsit.

Jamie-nek kicsit sem lett szimpatikusabb a vámpír. Szorítást érzett a gyomrában, ha belegondolt, hogy egy fedél alatt kell élnie ezzel a lénnyel. Most először tényleg rettegett a jövőtől. Remélte, hogy a rémálma csak álom marad és soha nem válik valóra.