Az aranyvérű

Ígéretek megszegése

Jamie már teljesen kimerült, azt érezte, hogy még a levegővételhez is össze kell szednie minden maradék energiáját.
- Elég volt, nem bírok többet!
- Három napig nem láttalak.
- De most itthon vagy, nem kell egy délután alatt bepótolni mindent, képtelenség.
- Csak még egyszer.
- Alex….
De a vámpír már be is hatolt Jamie-be, miközben csókokkal halmozta el a fiú nyakát. Mivel már jó párszor átélte a kielégülést, ezúttal hosszabb időre volt szüksége. Ráérősen elidőzött Jamie-ben, lassan mozgatva csípőjét. A fiú már szinte meg sem bírt mozdulni, minden energiáját elszívta a vámpír. Amikor ötödjére is elélvezett, talán egy parányit már úgy érezte, hogy eleget kapott Jamie-ből. A fiút a mellkasára húzta, élvezettel hallgatta a szuszogását még hosszú időn keresztül.

Jamie mocorogni kezdett, majd némi nyújtózkodás után Alexanderre nézett.
- Mennyi az idő?
- Már este van.
Jamie megpróbált kikecmeregni az ágyból, de minden mozdulat megpróbáltatást jelentett.
- Hová mész? - A vámpír megfogta Jamie derekát és vissza akarta húzni maga mellé.
- Ne érj hozzám. Minden porcikám sajog, úgyhogy a mai napra elég volt.
- És éjfél után? Akkor már gyakorlatilag holnap lesz.
- Te vámpír vagy, sosem fáradsz el, de nekem szükségem van pihenésre - azzal bement a fürdőszobába és magára zárta az ajtót.
- Ugye tudod, hogy egy ajtó engem nem állít meg?
Mire Jamie végzett, a vámpír már a telefonját böngészte. Anélkül, hogy hozzá szólt volna, az ajtó felé vette az irányt.
- Mégis hová mész?
- A konyhába. Néha valami táplálékot is magamhoz kell venni, ha nem akarom, hogy végelgyengülésben essek össze.
Alexander csak mosolygott, ezúttal hagyta szabadon távozni a fiút.

Jamie a konyhában talált rá Julien-re.
- Nem tudsz aludni?
A fiú felnézett a bögréje mögül és rámosolygott, megrázta a fejét. Jó volt látni, hogy végre felengedett valamennyire közöttük. Henry - bár azóta egy ujjal sem ért a fiúhoz, igazából nem is nagyon van itthon - abba nem egyezett bele, hogy elengedjék, bár valószínűleg nem is nagyon lett volna hová mennie Julien-nek. Jamie biztos nem engedte volna, hogy az apjához költözzön vissza. Náluk volt a legnagyobb biztonságban.
- Te sem tudsz?
- Mondjuk úgy, hogy egy bizonyos valakitől távol kell maradnom egy időre.
Julien megfeszült és le nem vette a szemét Jamie-ről.
- Bántott téged?
- Mi? Nem, dehogyis. Soha nem bántana.
- De akkor… Amik a nyakadon vannak és a harapás nyomok?
- Jah, ezek. Alexander elég heves természet és szereti megjelölni azt ami az övé.
- És te ezt nem bánod? Megengeded neki?
- Nem kényszerít rám semmit, ha erre vagy kíváncsi. Szeretek vele lenni és ha már táplálkoznia kell, akkor inkább belőlem tegye, mintsem egy idegenből. Igazából nem akarom, hogy bárkihez is hozzá érjen rajtam kívül.
- Szereted?
Jamie szemei elkerekedtek, még sosem gondolt bele, mit is érez a vámpír iránt, vagy mi ez az egész közöttük. Annyit tudott, hogy amikor pár napig nincs a közelében, már szinte fáj a hiánya, fizikai fájdalmat érez és ez egyre erősebb. Már nem tudná elképzelni nélküle az életét. Talán ez a szerelem, nem tudta, hiszen sosem volt szerelmes. Volt már együtt más férfiakkal, de azok csak kalandok voltak, a pillanatnyi vágyat csillapította velük. És így, az idő távlatából egyre halványodik az emlékük, csak Alexandert látja maga előtt.
- Talán, nem tudom. Sosem voltam még szerelmes.
Julien mindig is kegyetlen szörnyeknek tartotta a vámpírokat, akik ok nélkül ragadnak el embereket, akik aztán sosem térnek vissza. De így, köztük élve kezdtek megváltozni az érzései. Először Henry-t is gyűlölte, nem akart a  közelében lenni, de most, hogy alig látja amióta itt él, hiányzik neki a férfi. És ahogy látja Jamie szemeit csillogni, miközben arról beszél, mit érez egy vámpír iránt, talán rosszul ítélte meg őket.

Letelepedtek egy kis nassolni valóval a nappaliba és kerestek egy karácsonyi filmet, annak ellenére, hogy még csak ősz volt. Szerencsére gyorsan megtalálták a közös hangot, hasonló volt az érdeklődési körük. Már elég későre járt, de egyikük sem akart aludni és mivel másnap addig aludhattak, ameddig akartak, nem kellett időben lefeküdniük.
Nem is hallották, ahogy közeledik feléjük valaki. Majd hirtelen Jamie valakinek a lehetét érezte meg a fülén, megugrott és felsikoltott. Ettől Julien is megijedt és a kanapé másik végében húzta meg magát, nyakig betakarózva a pléddel.
- Jézusom, a szívbajt hoztad rám. Ezt most miért kellet?
- Csak szólni akartam, hogy el kell mennem.
- Megint?
- Reggel jövök. Csak van néhány elintézni való a klubban.
Jamie Henry-re pillantott, már napok óta a színét sem látták.
- Hogy hogy megtisztelt minket a jelenléteddel?
- Ne aggódj, már megyek is.
- Ugyan már, ne duzzogj.
Henry nem akart elmenni, sőt nem is akart távol lenni egy percre sem. Úgy vonzotta a fiú közelsége, mint még soha semmi. De nem akarta megszegni a Jamie-nek tett ígéretét és tudta, ha marad, nem garantálhatja Julien testi épségét, mert amiket tenni akar vele…
- Mehetünk? - szakította ki az elmélkedéséből Alexander mély hangja.
Alexander még odalépett Jamie-hez, belemarkolt a hajába, hátra húzta a fejét és megcsókolta.
- Siess vissza.
- Azt hittem, kell egy kis távolság tőlem? - kacsintott a fiúra.
Azzal ott hagyták őket és elindultak.