Az aranyvérű

Árulás

A napok gyorsan teltek egymás után, Jamie-nek fel sem tűnt, hogy már két hete él egy fedél alatt Alastar-al. A vámpírral azóta az este óta nem beszélgetett, sőt, nem is nagyon találkoztak. Megvan az előnye is, ha az ember egy kastélyban él. Még a rémálmai is ritkabban kísértették és azon kapta magát, hogy nem is idegeskedik a dolgon. Minden visszatért a régi kerékvágásba, mintha a támadások, a veszekedések meg sem történtek volna, vagy legalábbis nem a közelmúltban. Persze a ház ugyanúgy tele volt őrökkel, de nem sok dolguk volt, inkább csak a ház kiegészítői voltak. 

Ez is ugyanolyan éjszakának indult, mint a többi. Megvacsoráztak, majd Alexander-nek és Henry-nek el kellett mennie a klubba és még pár dolgot elintézni a városba. Jamie, Julien és Connor még sokáig fel voltak, miután a hercegek elmentek, filmet néztek, társasoztak, majd mindenki elvonult a saját szobájába. Hajnal három környékén járhatott, Jamie békésen aludt, amikor hirtelen felriadt, mintha a hatodik érzéke kapcsolt volna be. De senki nem volt a szobában, kikelt az ágyból és körbesétálta a helyiséget, de minden úgy volt, ahogy hagyta. Furcsa érzése támadt, mintha valami nem lenne rendben, arra azonban nem tudott rájönni, hogy micsoda. Kinyitotta az ajtót és kiment a folyosóra. A ház csendes volt, de ez nem volt szokatlan ezen az órán, a házban dolgozók aludtak, az őrök pedig hang nélkül teljesítették szolgálatukat. Jamie elhaladt a könyvtár ajtaja előtt, ami résnyire nyitva volt. Hangokat hallott, legalább hárman beszélgettek bent. Közelebb hajolt az ajtóhoz, hátha kitud venni valamit a beszélgetésből, de ekkor egy kéz ragadta meg a tarkóját és belökte az ajtón. A fiú térdre esett a lökés erejétől, a térde sajgott a kemény padlótól. Ahogy felnézett, kicsit összezavarodott, nem értette az elé táruló képet. Alastar állt a hatalmas fa asztal előtt és Conor-al beszélgetett, mellettük pedig az egyik őr állt, aki ha jól emlékszik kint szokott lenni a kapunál.

‐ Csak nem felébresztettünk? - Alastar elmosolyodott, de ez cseppet sem tette barátságosabbá a vámpír megjelenését. Sőt, ez inkább az a fajta mosoly volt, amitől feláll a szőr a hátán az embernek.

‐ Mit csinálsz itt? ‐ tette fel a kérdést Connor-nak.

‐ Sajnálom, Jamie!

‐ Mit műveltél? ‐ Nem várt valódi választ, tudta, a barátja elárulta. Csak még az nem volt tiszta számára, ez milyen következményekkel fog járni.

Nem volt ideje cselekedni, bár nem mintha lett volna értelme, túlerőben voltak. Két őr odalépett Jamie-hez és karját a háta mögé szorítva tartották szorosan. A szíve egyre hevesebben vert, semmilyen más megoldás nem jutott eszébe, csak Alexander, a herceg nélkül nincs esélye. De mielőtt megpróbált volna a gondolatain keresztül jelezni neki, Alastar odalépett hozzá és ujjaival erősen megragadta Jamie állát, maga felé fordítva a fejét.

‐ Én a helyedben nem tenném, még a végén a kis barátodnak baja esik. Hozzátok be a másikat is!

Csak ezt ne, nem akarta, hogy Juliennek bármi baja essen, igazából senkinek sem. Pár másodperc múlva egy könnyek áztatta arcú Julien-t vonszoltak be a helyiségbe. Semmilyen sérülés nem látszott rajta, mindössze a karján voltak piros foltok, ott ahol az őrök megragadták.

‐ Mi folyik itt, Jamie? ‐ kérdezte kètségbeesett hangon.

‐ Nem lesz semmi baj ‐ de ezt még ő maga sem hitte el.

‐ Ha bármivel próbálkozol, a fiút odaadom az embereimnek és hidd el, az nem lesz szép látvány. Connor mesélt a kis képességeidről, úgyhogy mindent tudok. Ha nem okozol problémát, akkor senki nem sérül meg.

‐ Miért higyjek magának?

‐ Nem érdekel, hogy hiszel-e. De ha nem azt csinálod, amit mondok, csúnya következményei lesznek.

Jamie bármit kinézett ebből az “emberből”, egy hidegvérű ragadozó volt, nem olyan mint Alexander és Henry. Nem volt más választása, mint sodródni az árral és remélni, hogy valami történik, valami, ami kihúzza őket a csávából.

Jamie a barátjára nézett, megbízott benne, elmondta minden titkát, mert azt hitte biztonságban lesznek nála. Miközben végig csak megjátszotta magát.

‐ Miért csináltad?

Már azt hitte, nem is fog választ kapni a kérdésére, Connor csak a földet bámulta miközben kezei ökölbe szorultak.

‐ Tudod te milyen életem volt? Miken kellett keresztül mennem?

‐ De Alexander munkát adott neked, azt mondtad jól fizetnek. Miért árultad el őket?

‐ Egy cseléd lettem, aki mások után takarítja a mocskot. Ezek még csak észre sem vettek. Azt gondoltam egy idő után felfigyel rám valamelyikőjük és megváltozik minden. Hogy akkor majd átváltoztatnak és olyan leszek mint ők. Akkor senki nem bánthat többé, nem kezelhetnek senkiként. De hallani sem akartak róla, mert csak a kiválasztottak lehetnek vámpírok. Alastar megadja nekem, amire vágyom, csak segíteni kellett neki.

‐ Arra vágysz, hogy egy élettelen lény legyél? Ezért árultál el? És ha bántanak? Ha Juliennek valami baja esik? Vagy ez téged nem érdekel?

‐ Alastar-nak csak a képességek kellenek, amit tőled kaphat meg, utána vége. Mindenki jól jár.

‐ Elég volt ebből, indulunk! - csattant fel Alastar türelmetlenül.

Gyors léptekkel hagyta el a szobát, Jamie-t és Julien-t az őrök Alastar után vonszolták kezeik satuként kulcsolódtak karjukra, nyomot hagyva maguk után. Ahogy elértek a lépcsőhöz, már látszott a pusztítás, amit a vámpír hozott magával. Az őrök egy része szanaszét hevert a padlón, fej nélkül, miközben vérük eláztatott mindent, ami a közelükben volt. A rendnek, tisztaságnak és nyugalomnak, ami egy nappal korábban jellemezte a kastélyt, már nyoma sem volt, helyette a káosz vette át a helyét. Úgy tűnik, nem mindenki volt hajlandó behódolni Alastar-nak. De esélyük nem volt győzni, túlerőben voltak. Hogyan is lenne ellenfél bárki egy ősi vámpírnak.

A ház előtt már két sötétített ablakú, fekete SUV várt rájuk. Azonban nem szálltak be, Alastar elővett valamit a zsebéből, két fecskendő volt. Jamie küzdeni kezdett, nem akarta, hogy bármit is beadjanak neki, teljesen védtelen lenne. De az őrök túl sokan voltak és túl erősek. Az egyikük megelégelte a fiú kapálózását és arcon csapta. Alig lendítette meg a kezét, de az ütés ereje nagy volt, legalábbis egy halandó számára. Jamie feje oldalra dőlt, szájából vörös vér kezdett el szivárogni. De Alastar tudta, most nincs idő ilyesmire. Ha a herceg tudomást szerez Jamie eltűnéséről, onnantól már nincs visszaút. Hátat fordított a családjának és ha elkapják, ezért bőségesen megfizeti az árát, de esze ágában sem volt meghalni.

‐ Elég legyen, induljunk! Bármikor vissza jöhetnek.

Miközben lefogták őket, Alastar a két fiú nyakába szúrta a fecskendőt. A szer szinte azonnal hatni kezdett, két perc múlva Jamie és Julien már eszméletlenül csüngött az őrök karján.

‐ Tegyétek be őket!

‐ Velem mi lesz? ‐ lépett oda Alastar-hoz Connor.

‐ Gondolom nem akarsz itt maradni. Majd ha megérkeztünk, beszélhetünk a jutalomról.

Connor-nak rossz érzése támadt a vámpírral kapcsolatban, de elhessegette. Kedvelte Jamie-t, amit tett, nem a személye ellen szólt, egyszerűen muszáj volt valamit tennie, nem ragadhatott meg örökre ugyanabban az életben. És Alastar felkínálta azt, amit a két hercegtől nem kaphatott meg. Remélte, hogy talán egyszer megérti majd az indokait a barátja és megbocsát neki.