Éljünk a Mában! - Marics Peti ff//BEFEJEZETT//

13.-Haragszom, de szeretlek..

Borzalmas heteken vagyok túl. És el sem hittétek volna hogy azon a pénteki napon leszek Dávid barátnője? Mert én se.
Amint megérkezett, bele is kezdett a dolgokba.

"-Mármint..szerinted nem tudom hogy miért akartál velem találkozni?! - kérdezte gúnyos mosollyal. - Szóval, ha megakarod tudni hogy kié a gyerek, akkor van számodra egy ajánlatom.
-És mi?
-Legyél a barátnőm! - azt hittem nem jól hallok. Meglepődtem. De nem is kicsit. Mégis hogy kérhet ilyet egy mondatért? Felnevettem.
-Legyek a baratnőd?! Dávid..ez..
-Hát jó, akkor nincs mit targyalnunk tovább. - ezzel pedig felállt és kiindult az üzletből. Utána siettem.
-Oké. Benne vagyok, de meddig? - mosolyogva fordult hátra. Olyan mosollyal, amit még életemben nem láttam tőle. Megrémisztett.
-Mit meddig? - kérdezte furán."

Dávid lakásán ülök, kezemben egy pohár vízzel. Már egy ideje csak az üveget bámulom. Sírni tudnék, ahogy eszembe jut Peti arcvonásai és az a meggyötört, értetlen feje, amit tegnap láttam rajta. Tudom hogy fáj neki. Nekem is. Minden reggel unottan, undorral nézek bele a tükörbe. Minden nap, amikor haza érek, csak azt várom hogy a zuhany alá bújhassak, és lemossam azokat az undorító csókokat és érintéseket, amiket kaptam.
Amikor aznap átmentem Dávidhoz és a fülébe suttogtam, egy elég hülye ötlet volt. Foggalmam sem volt arról, hogy ide lyukadunk ki.
-Jöttem. - érkezett meg Dávid, s egy nyálas csókot lehelt ajkaimra. Fintorognom kellett. Bárcsak örökké tartott volna az, hogy egyedül ülök a kanapén. - Csinálsz valami kaját? Elég éhes vagyok. - szó nélkül álltam fel, és kezdtem el készíteni egy egyszerű ételt ebédre. Egyszercsak megéreztem két kart a derekamon. Legszívesebben lelöktem volna, és Petiék lakásáig meg sem álltam volna. De nem tehettem. Tudtam jól, mihez vetemedne akkor Dávid. Apró puszikat hagyott nyakamon. Arrébb léptem a hűtőhöz, annak reményeben hogy majd elenged. Így is tett, de amint kivettem a paradicsom szószt, maga elé fordított és hevesen megcsókolt. Tűrtem.
-Dávid kérlek engedj el. - nem tette. Helyette inkább felültetett a pultra, de oly annyira durván hogy bevertem a hátam és a fejem, de őt nem érdekelte. Mohón csókolta végig a testem. Nem tehettem mást, csak tűrtem. Nehezen elértem a fazekat, amibe a spagetti tészta főtt, s lelöktem a tűzhelyről.
-Mit csinálsz bazdmeg? - mérgelődött, és lerántott a konyhaszekrényről, a csuklómnál fogva.
-Dávid ez fáj. - nyúltam a csuklómhoz, de azt még mindig szorította. Morogva engedett el, s maga után becsapva a bejáratit elhagyta a lakást.
A földre rogyva kezdtem el sírni, mellettem a kiborított tészta.
A telefonom után kutattam, írtam egy rövidke üzenetet Petinek. Szükségem van rá.

"én : Hiányzol, te rekedt hangú félisten♡"