1.-Lépj tovább!

3.6K 102 7
                                    

Marics

Mióta Petra lelépett eltelt vagy két hét.

Bizonytalanul lépdelek az asztalok mellett, remélve hogy tényleg itt találom a lányt, és hogy Gábor nem kamuzott nekem. Barna fürtjeit azonnal kíszúrom, így felvéve a szerepem leülök az egyik közeli asztalhoz. Hallom ahogy vidáman kikéri a kávéját és a sütit, majd a vele szemben ülő barátnője is így tesz. Pár percen belül mellém, illetve elém ül Brunó, Laci és Milán is. Azért választottam ezt a helyet, mert Petra is itt lesz, és szerettem volna látni. Elég hülyén hangzik, akármi is történt, de így van. Azt se tudom mi van most velem..
-Az nem a csaj, akivel múltkor kavartál? - bökött a másik asztalhoz Milo. Én is odanéztem, s lazán válaszoltam hogy 'Ja lehet.'. Valszeg megérezte, hogy valakik nézik, így idenézett. Pillanatok alatt átsuhant egy árny az arcán, majd egy halvány mosolyt eleresztett, s a barátnője felé fordult.
-Nem lehet hogy pont azért hívtál ide, hogy lásd? - húzogatta a szemöldökét Brunó.
-Nem, nem is tudtam hogy itt lesz haver! Ráadásul tökre lebaszott aznap, és jóformán kijelenetette hogy nem akar semmit. Meg én se, csak egy este volt.. - magyaráztam el nekik. Áttértünk egy másik témára, pontosabban a következő koncertre, amit együtt akarunk tartani. Milo egy kis türelmet kért, mert hívta valaki.

-Mi van tesó? Baj van? - érdeklődött Spacc. Valkusz nagyot sóhajtott.
-Ja, nincs csak izé...Csilla hívott. Találkozni akar meg minden, de nem tudom elmenjek-e. Elég zavaros a csaj, egyszer kidob, aztán meg a bocsánatomért esedezik.
-Ja, elég fura volt, mikor utoljára is találkoztunk. - jegyezte meg Bruno, Laci is egyetértően bólogatott. - Ja meg emlékszel Spacc, hogy Győrben voltunk, oszt rámászott a DJ-re? Áh geci! De ezt te is tudtad nem Milo?
-Ja. - motyogta. - Mit csináljak?
-Beszélj vele. Mondd meg neki, hogy mit érzel, vagy valami.. - tanácsolta Laci.
-Az a baj, nem akarok bunkó lenni. Egy üzenetben elég bunkóság elmondani, hogy nem akarok semmit, nem? - kérdezte Milán.
-Tes, ha nem akarod megbántani, akkor inkább személyesen beszélj vele, de azt is vedd figyelembe, hogy ő mit csinát! - szólaltam meg én is.
-Ó várjatok. Zoé hív. - mosolygott Spacc. A kis szerelmes! - Szia. Persze, nem zavarsz. Jól vagyok, te? Igen kicsim, ahogy megbeszéltük, este ott leszek. Jó, oké. Szeretlek szia!
-Szeretlek szia! - gúnyolódott, nevetve Pető. Laci vállon csapta, mire a csapatunk felnevetett. Szinte zengett a kis kávezó tőlünk.
-És mit is akartok csinálni este? - szálltam be én is Spacc szívatásába.
-Nem hiszem, hogy sok közöd van hozzá. - morogta az orra alatt a srác. - De nem rólam van szó most, hanem Miloról. Tes, én azt mondom beszélj vele, ha nem fogadja el, hát nem tudsz mit tenni. Amúgy is egy ribanc, bocs hogy ezt mondom, de így van.
-Ja. De nyugi haver, biztos találsz majd egy olyan lányt, mint amilyenek nekünk vannak. - paskolta meg Milonak az asztalon lévő kezét Brunó. Erre Milán felnevetett, s így szólt:
-Kösz, ez igazán jól esik..
-De amúgymeg ha nem zavar, én is szingli vagyok! - szóltam közbe, mert hát így volt. Spaccnak meg Brunónak is van csaja, csak mi vagyink ilyen szerencsétlenek.. - Milán, haver csak lépj tovább!

Éljünk a Mában! - Marics Peti ff//BEFEJEZETT//Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang