Éljünk a Mában! - Marics Peti ff//BEFEJEZETT//

16. - Maricsné?!

Marics Peti

Ma van a tárgyalás. Petra és a szülei mellettem idegesen toporzékoltak. A testem megfeszült, mikor elhaladt mellettünk az a szemétláda. Ha nem a tárgyaló terem előtt lennénk tuti ott helyben agyonverném.

-Héj seggfej! - szóltam oda neki, mire hátrafordult és elővarázsolta azt az undoritó vigyorát.

-Lám, lám. A szőke herceg. Ja nem, a barna... – szavaira oda sem figyelve léptem elé.

-Idefigyelj! Ha ezek után is meglátlak a barátnőm közelében, vagy bármilyen formában kommunikálni próbálsz vele, esküszöm a két kezemmel foglak kinyírni, értetted? Szóval meg ne tudjam, hogy a közelében vagy! - olyan könnyedséggel ejtettem ki ezeket a szavakat, mint amilyen könnyen megy lehúzni egy felest. Na jó, ez elég gyenge volt...

Dávid vigyora nevetésbe torkollott és itt már igencsak éreztem azt, hogy még egy ilyen és behúzok neki egyet. Persze sajnálatomra ez nem következett be, mert az ügyvédek megjelentek, ami azt jelentette, hogy ideje elkezdeni a tárgyalást. Petra a kezemet megfogva húzott be a nagy faajtókon.

A tárgyalás végeztével Petrával és szüleivel elégedetten lépdeltünk végig a folyosón. A lépcsőknél ott állt az a féreg és az ügyvédje, illetve a szülei. Egy apró mosolyt küldtem felé, ami ebben a pillanatban borzasztó megnyugtató volt számomra, hisz Dávid nagy mennyiségű pénzbírságot és határozott távolságtartási végzést.

Mostantól senki és semmi nem választhat el minket egymástól.

5 évvel később:

Horváth Tamara Petra

július 23.

-Édesem, kész vagy? – lépett be anya az ajtón, s mikor meglátott eltátotta a száját és hatalmas mosollyal nézett rám. Szemében könny csillant meg, aminek hatására én is elérzékenyültem, de nem sírhattam el magam, mert nem ronthattam el a Kinga által készített sminkem. – Istenem, gyönyörű vagy!

-Köszönöm.

-Nézd csak. – nyitott fel egy bársony ékszerdobozt, amiben egy gyönyörű nyaklánc díszelgett. – Anyukámé volt, azelőtt pedig az ő anyjáé. Én is akkor kaptam meg, mikor összeházasodtam apáddal. Nekem is kötelességem átadni ezt. Használd egészséggel és légy mindig boldog, drágám. – mosolygott könnytől csillogó szemekkel. A hátam mögé állva rakta fel a nyakamra az éket. A tükörbe nézve egy boldog és kiegyensúlyozott nőt láttam. Magamat. Lassan végig húztam az ujjaim a fehér gyöngyökön, s mintha a múltba láttam volna, anyuék esküvője és a boldog mindennapok. A hideg is kirázott.

Ebben a pillanatban rontott be Lala, a kis rózsaszín szoknyájában és rohant oda hozzám.

-Anyu, mikor jössz már? – szorongatta a kis kosárkáját, ami tele volt rózsaszirmokkal. Mosolyogva guggoltam le elé és nyomtam egy puszit a fejére, majd megkértem anyát, hogy küldje be apát, ők pedig foglalják el a helyüket, mert készen állok arra, hogy ma férjhez menjek. Apu szorosan átölelt, majd miután belé karoltam elindultunk, végig a vörös szőnyegen. Felcsendült a már jól ismert zene, én pedig örömittasan sétáltam apa mellett a hosszú fehér ruhámban, előttünk a kislányom sétált, aki boldogan dobálta a szirmokat. Az oltár előtt várt rám élete párja, a másik felem, akivel összekötöm az életem pár percen belül. Akivel annyi mindenen mentünk végig, de öt kerek év után mégis itt vagyunk. Van egy hároméves kislányunk, akit mindennél jobban szeretünk és óvunk.

Milora és Jázminra pillantottam. Egymás kezét szorongatva mosolyogtak rám. A fiút is megtalálta a boldogság. Kijárt már neki. Megérdemli, hogy boldog legyen. Hogy boldogok legyenek együtt. Egy puszit hintett apa a homlokomra, mikor az oltárhoz értünk.

-Szia. – suttogta Peti, levakarhatatlan vigyorral.

-Szia. – utánoztam le én is. Borzasztó ideges voltam. De a jó értelemben. Izgultam, hisz ma van a nagy nap. Férjhez megyek.

-...ezennel pedig házastársaknak nyilvánítom önöket. – amint ezt a pár szót kiejtette a nő, mindenki tapsviharba és ujjongásba kezdett, Peti, pedig csókba hívott.

-Szeretlek és szeretni foglak, mindig és mindörökké életem. – motyogta két apró csók között. Mostanra már annyira elérzékenyültem, hogy végigszántott pár könnycsepp az arcomon.

-Én is szeretlek, és mindig is foglak. – bújtam hozzá.

A csokordobáson át, a hajnalig tartó táncig mulattunk és ünnepeltük meg, hogy összeházasodtunk.

-Kedves feleségem, megtisztelnél egy tánccal? – vigyorgott a szerelmem és kihúzott a táncparkettra. Egy lassú szám váltotta fel az előzőt. Ringni kezdtünk. Annyi emlék pergett le előttem, de azokra már csak mosolyogva emlékszem vissza. Mert, ha akkor nem futottam volna bele Petibe és nem történtek volna meg a történtek, most nem lennénk itt. Nem lenne egy makk egészséges és gyönyörű kislányunk. És nem lennék Maricsné Horváth Petra sem.

Ő a tűz és én a víz.

VÉGE

Köszönöm mindenkitől a türelmet és a sok kommentet. Remélem tetszett Peti és Petra története:)

Olvassátok a többi könyvem is: Telihold, Szeress korlátok nélkül, Vihar előtti csend