8 és 5 ~Esernyő akadémia~

Part 10 - Sajnálom

Már volt vagy 1 órája, hogy elindultunk és elkezdtük követni az intézõt, akit a fánkozónál vettünk észre. Egy darabig mentünk utána kocsival, de végül gyalog mentünk tovább, ugyanis eléggé feltûnõ, ha kocsival követik az embert. Ötössel megfogtuk egymás kezét és úgy sétáltunk tovább csendben. Viszont egy kis idõvel késõbb már kezdett nagyon kínos csend lenni szóval megszólaltam.:

-Egyébként mit is akartok kideríteni? -kérdeztem az õszintét, mert tényleg fogalmam sem volt, hogy mi miatt követjük az anyámat-

-Szerintünk köze lehet a világvégéhez. -kezdte ötös mondani, de nekem akkor esett le valami-

-Várj! -álltam meg a járda közepén- Ezek szerint Diego..? -néztem az említett emberre-

-Igen, tudok a világvégérõl Sophie. -mondta unott arckifejezéssel-

-Oh értem. És mi a terv? Mármint egészen addig fogjuk követni, ameddig valami gyanusat nem fog csinálni? -értetlenkedtem-

-Jogos, amit mond -nézett ötös Diegora-

-Jó, akkor mit szólnátok, ahhoz ha megfenyegetnénk. Én és Sophie hátulról megtámadjuk majd lefogjuk és te ötös addig kifaggatod? -mondta röviden Diego a tervet-

-Nekem okés. -mondtam-

-Nekem is. Akkor csináljuk. -értett egyet ötös-

Diegoval elkezdtünk lassan futni az intézõ mögé, de mintha tudta volna, hogy ott vagyunk mögötte. Hirtelen megfordult és hozzám vágott egy kést, ami egyenest a kezembe vágódott. Egy halk sikoly elhagyta a számat. 2 aggódó pillantást kaptam ötöstõl és Diegotól, de gyors mondtam egy ,,megvagyok,, -ot és folytatódhatott tovább a küldetés. A megsebzett kezemre letéptem a ruhámból egy kis darabot és rákötöztem, amíg Diego harcolt az intézõvel. Ötös is néha besegített neki és végül én is beszálltam. A telekinézisem segítségével ledermítettem az intézõt, ha lehet így mondani és kezdõdhetett a kihallgatás. Eleinte ötös apróságokat kérdezett, hogy mi okozza vagy ki? de csak azokat a válaszokat kaptuk, hogy nem mondom el, ennek így kell történnie meg ilyenek. Majd következett az izgalmas része...a fenyítés.

-Istenemre esküszöm, ha nem mondja el, hogy ki okozza vagy mi akkor itt helyben vágom le a fejét. -ötösnek szinte már vörös volt a feje a méregtõl és ez be is bizonyult, mikor is egy kést szorított az intézõ nyakához.

-Csak rajta, tedd meg, bár ez az én Sophiemnak nem lenne nagy öröm. -amint ezt meghallottam csak reménykedni tudtam, hogy nem fog kiderülni az egyik legféltettebb titkom-

-Mi? Ezt, hogy érti? -kérdezte ötös mérgesen-

-Nocsak, nem tudtad? -mosolygott ötösre az intézõ- Sophie a lányom. -amint ötös ezt meghallotta mintha egy világ tört volna össze benne. A hallottak után már nem bírta visszatartani magát és megtette...elvágta az anyám torkát egy hirtelen húzással. Abban a pillanatban pedig nekem tört össze egy világ a szívemben. Nem tudtam felfogni a látottakat. A testem haszontalanná vált és összerogytam. Igaz, hogy megvolt az okom, hogy gyûlöljem de mégiscsak az anyám volt. Diego azonban felrángatott a földrõl és elkezdett kiabálni velem.

-Te kis szemétláda. Hogy mennél utána te is. Ezt mégis, hogy képzelted ha? Belehazudtál a képünkbe baszki. Megbíztunk benned Sophie érted? Megbíztunk benned!! -Diego szavaitól elkezdtem sírni-

-Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom oké? -néztem ötösre, aki csak némán bámult rám könnyekkel teli szemekkel-

-Ooo erre nem elég a sajnálkozásod. -mondta dühösen Diego-

-Féltem elmondani nektek mert nem tudtam, hogy mi lesz a reakciótok. Azt hittem majd kitagadtok a családotokból és úgy fogtok rám tekinteni, mintha az ellenségetek lennék. Nekem tényleg semmi közöm az anyámhoz. Utálom ugyanúgy, mint ti. Kérlek higgyetek nekem. -öntöttem ki nekik a szívemet-

-Hát jól hitted, én az életbe nem akarlak téged többet látni. -Diego szavai mélyebre vágtak, mint az anyámtól kapott kés. Szóval tettem, amit akart. Végleg elmentem. Ötösre még ránéztem utoljára.

-Sajnálom... -és el teleportáltam egy sikátorba valahova a város szélére.