8 és 5 ~Esernyő akadémia~

Part 11- Este

Eleinte csak ültem és gondolkoztam a történteken, hogy mégis ezt hogyan lehetne rendbe hozni. Lehet, hogy vissza kéne mennem és bocsánatot kérni? Végülis én csesztem el mindent azzal, hogy hazudtam nekik. Viszont nem hinném, hogy egyhamar megtudnának majd bocsájtani. Idõre van szükségük nekik, ahogy nekem is. Mondhatom rendesen elcsesztem, és akkor még az anyám is halott szóval ideje lenne kitaláljam, hogy hol fogok lenni ebben az elkövetkezendõ idõben...és azon nyomban le is esett. 7 nap a világvégéig.

-Istenem miért most kellett ennek jönnie -temettem az arcom a kezeim közé-

Muszáj lesz nekik segítenem, de ahhoz az kell, hogy visszamenjek és bocsánatot kérjek. Vagy hát ha nem is bocsájtanak meg akkor ha sikerül megfékeznünk a világvégét akkor többet az életbe nem kell elviselniük az arcomat. Viszont ha végül nem sikerül hát akkor tudjátok. Úgy döntöttem ma éjszaka valahogy megleszek itt aztán holnap elmegyek a Hargreeves családhoz és helyre hozom a dolgokat.

Egy ideig csak gondolkoztam, hogy hogyan fogom kimagyarázni magamat, de meguntam az egyhelyben ülést szóval elindultam sétálni a városban. Ilyenkor már semmi sem volt nyitva kivéve a fánkozó. Gondoltam beülök mert elkezdtem kicsit fázni meg hát jól esne most a társaság. Mikor benyitottam csak 2 vendég volt bent, egy kb 40es éveiben járó férfi és egy öregebb férfi, aki a kinézetébõl kinézve kamion sofõr lehetett. Leültem mellé a pulthoz és a velem szemben álló nõnek, aki a bolt tulajdonosa volt, leadtam a rendelésem. Oldalra fordítottam a fejem, hogy a mellettem ülõhöz szóljak viszont akkor a szemem sarkából megpillantottam egy embert, aki az elõbb lépett be az épületbe. Ki mást mint Ötöst. Amint megpillantott szemet forgatva nekem, megfordult és elindult vissza ki. Én gyors utána rohantam és a kezét megfogva magam felé fordítottam.

-Ötös beszélnünk kell! -mondtam-

-Nincs mit megbeszélnünk Sophie -válaszolt flegma hangon és azzal kiszabadította kezét a szorításomból-
-De igen van! -mondtam határozottan és azzal meg is állt-
-Szóval...-fújtam ki a levegőt megkönnyebülten- mindent nagyon sajnálok és hidd el semmi okom nem volt arra, hogy hazudjak nektek. Az igazat mondtam, tényleg nem akartam, hogy kitagadjatok miatta mikor semmi közöm nem volt azokhoz, amit csinált. Bennem megbízhattok, de komolyan...és még a világvégével is kell valamit kezdjünk, nem hagyhatjuk azt, hogy emiatt a vitánk miatt az egész világ szívjon. Segítenetek kell kideríteni, hogy ki okozza és kell a segítségetek, hogy megakadályozzuk. -adtam ki magamból a lelkem. Ötös csak néma csendben nézett rám, tőlem pedig kapott egy bízakodó tekintetet-
-Rendben, talán segíthetek ez esetben. Viszont nem ígérem, hogy a többiek fognak. -mondta Ötös-
-Remélem ők is megfognak bocsájtani mert esküszök tényleg semmi közöm anyám tetteihez és a terveihez
-Majd megoldjuk, hogy ne haragudjanak rád. Apa lesz nehezebb eset.
-Ő tudja... -mondtam halkan-
-Végülis mindig tudtam apánkról, hogy egy fontos személy van az életébe és az is csak maga. Semmibe se avatott be minket egy alkalommal sem. -kezdte Ötös lehangoltan-
-Nagyon sajnálom -mondtam-
-Nem kell sajnálkoznod. Egy idióta az öreg.
-Ezt aláírom -mondtam mosolyogva és elkezdtünk Ötössel együtt nevetni-

Majd bekövetkezett a csend köztünk és mintha Ötös olvasott volna a gondolataimba, hogy mennyire hiányzott ez már. Elkezdett felém lassan közeledni, én követtem a példáját és újra megtörtént köztünk, aminek kellett. A második csók sokkalta jobbnak bizonyulhat főleg, hogy mostmár semmi sem állhat közénk és nyugodtsággal töltött el az, hogy ő az életem és nem fogom elveszíteni. Vagyis remélem.
Miután szétváltunk mosolyt csalt az arcomra Ötös gondolata.

-Hiányoztál Sophie
-Te is nekem Ötös -mondtam mosolyogva~

Ez után gondolkodtam hogyan tovább, de Ötös előbb jutott döntésre.

-Visszakéne mennünk
-Igen...
-A többiek biztos megfognak bocsájtani, szeretnek téged... na jó Diego talán tovább fog a dolgon lovagolni, de tudod milyen. Nem kell rajta stresszelned meg amúgy is veled leszek. Nem lesz semmi baj, majd segítek ~bíztatott Ötös~
-Nem tudom elmondani mennyire szeretlek...
-Én is téged Sophie -küldött egy lágy mosolyt~

Ezután még egy darabig ott voltunk és felvázoltuk a tervet. A bocsánat kérés után valahogy rá kell jöjjünk, hogy ki okozza a világvégét mert így, hogy az anyám meghalt nincs semmi, amiből kilehetne indulni. Annyi van, hogy mikor fog bekövetkezni, ami pár napon belül meg is fog történni szóval sietnünk kéne. Majd egyszer beugrott valami.

-A katonák! ~esett le, hogy mi lehet az első támpont~
-Mi? ~nézett értetlenül Ötös~
-Mikor oda teleportáltam, láttam egy csomó katonát harcolni. Ha megtalálnánk őket akkor lehet, hogy megtudnánk, hogy van e valami, amire felkészülnek mostanába. Valami háború vagy ilyesmik.
-Nem rossz ötlet bár nem hiszem, hogy egy háború miatt lenne vége a világnak. Mármint gondolj bele. Szó szerint minden város tűzben lángolt. Ha még világháború is lett volna akkor is éltek volna még emberek azután.
-Van benne valami ~értettem vele egyet és beláttam, hogy az én ötletem borzalmas~
-Azt hiszem tudok egy ötletet, hogy tudnánk kideríteni az okát... ~Mondta maga elé bámulva Ötös~