Daisy Holmes felküzdötte magát a ranglétrán. Azok közé tartozik, akik egykoron kinevették, ám súlyos árat fizetett mindezért. Bár nem felejtette el honnan indult, ma már semmi pénzért nem akarna gúny tárgyává válni.
Daxton Scott lecsúszott ugyanazo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Te voltál. - fordulok ledöbbenve Nate felé. Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy elbőgjem magam. A hangom, mint egércincogás, érzem, hogy a szemem megtelik könnyel. Itt vége. Nincs tovább. - Hogy tehetted? - vágom a mellkasának Liz telefonját.
- Miről beszélsz? - háborodik fel. - Egész éjjel veled voltam, nem tűnt fel? Még a kibaszott telefonom is lemerült! - halássza elő a zsebéből és hiába nyomkodja oldalt a gombot, a képernyő sötét marad.
- Csak te tudtál róla! Csak te! - verek egyet tenyérrel a mellettem lévő szekrénybe. Nem tudom tovább játszani a szerepem és talán már felesleges is. Dühös vagyok és úgy érzem elárultak. Újra én leszek az őrült picsa, aki végigszabdalta egy lány arcát körzővel. Sosem mosom le magamról.
- Azt elfelejted, hogy a laptopomon tároltam azt a kurva videót és az a szar pedig rohadtul nincs nálam! - emeli meg a hangját. - Ezt mondtam! A titkod nálam biztonságban volt. Hónapok óta tudok róla, mégis melletted voltam! Nem árultalak el. Ez valaki másnak a sara.
Nem figyelek eléggé, nem tudom kontrollálni az érzelmeim, önkéntelenül is Daxton-ra vezetem a pillantásom. Ez pedig Nathan figyelmét sem kerüli el. Teljes testével abba az irányba fordul, ahova nézek. A fekete hajú fiú mereven állja a szemkontaktust, mégcsak nem is fél a lebukás veszélyétől. Tudja, hogy ezzel elárultam őt, mégsem rezzen egy arcizma sem. Összefont karokkal, rágóját csettintgetve figyeli minden mozdulatunkat.
- Nála van? - fordul vissza felém idegbeteg módjára. - Nála van, Daisy? - emeli meg a hangját.
- Honnan tudjam? - felelem ingerülten. Nem akarok nagyobb balhét, még akkor sem, ha ő tette ezt. - Folyton őt gyanusítgattad, mégis ki másra nézzek?!
Eltörik a mécses. A kezeimbe temetem az arcom, patakokban folynak a könnyeim. Talán már nem is azért, mert mindenki rólam beszél. Nem azért, mert kattantnak hisznek. Nem a félelem miatt. Hanem azért, mert a jelen állás szerint úgy tűnik, Daxton Scott szíven szúrt és kétszer megforgatta bennem a kést. Ennél pedig soha nem fájt semmi jobban.
Miközben engem ráz a zokogás, Liz a hátamat simogatja. Észre sem veszem, hogy Nate eltűnik mellőlem, csak egy csattanásra leszek figyelmes. Kipattannak a szemeim és hirtelen az összes könnyem elapad, amikor látom Daxton-t a szekrényeknek csapódni.
Azonnal lépnék egyet előre az irányukba, de Jackson a mellkasomnál megállít a kezével, majd megrázza a fejét, hogy nem lenne okos dolog közbelépni.
Riadtan fordulok vissza a két fiú felé.
- Te csináltad! - ordítja Nate, miközben ököllel Daxton felé üt, az utóbbi viszont hátrál egy lépést és könnyedén kikerüli. - Az én életemet tedd tönkre, ne Daisy-ét! Mi volt ezzel a célod?
Dax rámvezeti a tekintetét, én viszont elfordítom róla. Az egész aula síri csendbe burkolózik. Természetesen mindenki rohadt kíváncsi a jelenetre. Imádják a drámát és a balhét. Lesz min csámcsogni. Biztos van olyan is, aki videózik.
