Csended vagyok

TIZENKETTEDIK

TIZENKETTEDIK

- Hogy érted ezt? - nézek rá lesápadva.

- Én voltam Evans célpontja. - túr bele a hajába. Feszült lesz már csak attól, hogy beszél róla. - Előtte nála volt a Porsche. Úgy döntöttem, hazaviszem aztán később visszajövök Travis-el a Lambo-ért. Eközben öcsém már alig bírt állni a cucctól, így kirángattam és hogy ne égesse le magát ennél jobban, ráparancsoltam, hogy jöjjön haza velem. Végül kisebb huza-vona után beadta a derekát. Ha csak egy kicsit is józanabb lett volna, tutira nem engedelmeskedik. És azt kívánom, bár úgy lett volna.

- Mi történt azután? - rágom a szám szélét. Nem beszélt még senkinek erről. Most mégis megteszi és el tudom képzelni, mennyire nehezére esik visszaidézni ezt a traumát. Sosem fogja tudni elfelejteni.

Nem válaszol egyből, testbeszéde árulkodik, miközben az asztalra mered. Lába újra rángatózni kezd, kétszer megnyalja az alsó ajkát, mielőtt folytatná. Az asztalról sem szakítja el a tekintét.

- Beültünk a kocsiba és elindultunk haza. Természetesen egész úton osztottam Rowen-t, hogy már megint idiótát csinál magából és ennek nem lesz jó vége. Ő meg csak nevetett rajtam. Egy percig sem vett komolyan, ez pedig mégjobban feldűhített, szóval tövig nyomtam a gázt, hogy mihamarabb hazaérjünk. - ujjaival a Red Bull nyitófülét hajlítgatja oda-vissza, látom, hogy az egész teste görcsben van. - Késő volt, szinte alig volt autó az úton, de aztán feltűnt egy velünk szemben. Szószerint velünk szemben és úgy tűnt, nem is nagyon szándékozik irányt változtatni. Próbáltam lassítani, de nem volt fék. Mármint úgy értsd, hogy egyáltalán és akkor értettem meg, miért mondta azt Nate, amikor a kezembe nyomta a kulcsot, hogy vezessek óvatosan. Furcsálltam már akkor is, hogy mi a faszt aggódik értem, de aztán rájöttem, hogy azért mondta, mert tudta, hogy nem fogok tudni megállni, bármi is történjen. - gúnyos mosolyra húzza a száját, miközben kimondja ezeket, de látom a mögötte rejlő keserűséget. - Rowen csak szüntelenül nevetett mellettem, nekem pedig alig pár másodpercem volt eldönteni, hogy elrántsam-e a kormányt, vagy frontálisan ütközzünk. Végül az előbbit választottam, a szalagkorlátnak csapódva az autó háromszor pördült meg, mielött fejtetőn megálltunk volna. Én túléltem, Rowen nem. Mai napig egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy úszhattam meg.

- Azt hiszed, rossz döntést hoztál, igaz? - szólalok fel pár perc után. - Nem a te hibád volt, bárhogy cselekszel, talán elkerülhetetlen lett volna.

- Figyelnem kellett volna a jelekre. Miért nem hagytam ott a picsába és jöttem haza a sárgával? - rázza meg a fejét, miközben az asztalra csap egy hatalmasat. - A kórházban kimutatták a véremben az alkoholt, keveset ugyan, de megvádolhattak volna. Egy percig nem hitték volna el ezt a sztorit, de tudom, hogy Nate csinált valamit a fékkel és abban is biztos vagyok, hogy valakit rávett arra, hogy velem szembe hajtson. Másképp nem rántom el a kormányt. Olyan egyenes út vezetett hazáig, hogy valószínűleg csak közel a házunkhoz vettem volna észre, hogy nem tudok megállni. Ha nem kényszerít stresszhelyzetbe, elkerültem volna a balesetet.