Daisy Holmes felküzdötte magát a ranglétrán. Azok közé tartozik, akik egykoron kinevették, ám súlyos árat fizetett mindezért. Bár nem felejtette el honnan indult, ma már semmi pénzért nem akarna gúny tárgyává válni.
Daxton Scott lecsúszott ugyanazo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Elég abszurd ez a helyzet - Chester feszélyezve tekint körbe a szobájában a számítógépénél ülve. Jackson az ágyán hempereg, Lizzie karba tett kézzel a szekrénynek dől, én pedig Daxton ölében ülök a földön, miközben ő a falnak dönti a hátát. Így konkrétan egy nagy kört alkotunk.
- Nem értem, mi bajod van - szólal meg Jackson. - Egész menő a szobád, mindig azt hittem, hogy a falaid mind színesre vannak festve a csiricsáré pulcsijaid miatt.
- Erről beszélek! - csattan fel a vörös fiú. - Folyton lebuziztál, most meg az ágyamon döglessz, mintha otthon lennél, szerinted mi bajom van? - tárja szét a karjait. - És te... - mutat Lizzie-re. - Te meg kényszerítettél, hogy feltörjem az e-naplót, hogy átírjam a jegyeidet, mert azt mondtad, ha nem teszem meg, kitéped a számból a fogszabályzót!
- Apám azt mondta, ha megbukok bentlakásos leányiskolába küldd! - emeli meg a hangját a lány. - Amúgy nem bántottalak volna!
- Ja, én meg valójában csípem a szerkóidat, tiszta fless ránézni az univerzumos felsődre, amikor bevagyok tépve - kontráz rá Jackie, mire Daxton olyan halkan kuncog fel, hogy csak én hallom meg.
- Ti betegek vagytok! - rázza meg Chester a fejét. - Esküszöm, nálatok kattosabb párost egész Amerika nem baszott.
- De, például őket - mutat ránk Jackie. - Ne felejtsd el, hogy az ő agyszüleményük ez az egész.
Chester felsóhajt, de aztán elnéző pillantást vet felénk. Lehet, hogy nem említettem, de sokat lógtunk Chester-nél az utóbbi héten és időközben barátokká váltunk mi hárman. A szó legmélyebb értelmében. Már nem csak a terv, a kutakodás és az agyalás töltötte ki a beszélgetéseink majdhogynem egészét, hanem személyes dolgok, sokat beszélgettünk a családjainkról, a jövőnkről, a múltról, összességében megismertük egymást, mint embert. Chester jó srác, a szarkazmusa alatt nagyon is jóindulatú és segítőkész. Daxton azt mondta az egyik alkalommal, hogy ő legalább nem elbaszott. Nincsenek feldolgozatlan traumái, szép családja van és egyáltalán nem történt vele semmi rossz, inkább arra panaszkodott, hogy tökre egyhangú az élete és még örül is, hogy felkavartuk körülötte az állóvizet.
- Hol van egyébként Evans? - vált át más témára. - Normál esetben valamelyikőtökkel lennie kéne. Kivéve Dax, vele ne legyen öszezárva inkább.
- Üzleti úton van - mondja Lizzie.
- Dehogy, vacsorázni mentek a szüleivel, mint minden kedden - néz homlokráncolva Jackie.
- Minden kedden? - pillantok körbe. - Érdekes. Nekem azt mondta, hogy be kell ugrania a céghez megbeszélésre. Mint minden kedden.
Síri csend telepszik a szobára.
- Akkor melyikőtöknek hazudott? - kérdezi meg végül Chester.
- Mindenkinek hazudott - szólal meg Daxton, aki eddig csendben hallgatott, miközben szüntelenül a hasamat simogatta, a derekamnál pedig szorosan ölelt. - Ginger-rel van.
