Daisy Holmes felküzdötte magát a ranglétrán. Azok közé tartozik, akik egykoron kinevették, ám súlyos árat fizetett mindezért. Bár nem felejtette el honnan indult, ma már semmi pénzért nem akarna gúny tárgyává válni.
Daxton Scott lecsúszott ugyanazo...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Sosem voltam még Colorado-ban. Igazából sehol sem. Mindig szerettem túrázni és új helyeket felfedezni, de az én generaciómnak más a prioritás.
Tanultam földrajzot, nyilván nagyjából képben vagyok a természeti adottságaival, de tudást magadba szívni és megélni az élményt nem ugyanaz.
Colorado Springs városa a Pikes Peak lábánál helyezkedik el, Daxton azt mondta, hogy a közvetlen közelében építtetett egy házat. Amerika hegyei-nek is nevezik azt a helyet. Egy 19 mérföldes hegyi út vezet végig rajta, valószínűleg rengeteg túrista járja végig az útvonalat napközben. A könyvekből tudom, hogy a hegycsúcsról öt államot is beláthatsz. Kansas-t, Arizona-t, Új-Mexikót, Utah-t és Coloradot.
Elgondolkoztam azon, hogy ha ennyi ember megfordul ott, mégis hogy nevezheti békésnek a helyet. Azt mondta a kecó jól el van szeparálva és ne felejtsem el, hogy sötétedés után az egész hely a miénk.
Azt vártam, hogy majd valami kifutópályán landolunk valahol a város közelében, ehelyett szószerint a hegyek és fák felett keringőztünk egy darabig, ameddig egy sík terepet nem találtunk.
- Kicsit sétálnunk kell - kapja fel a cuccainkat. - Nem gond, ugye?
- Egyáltalán nem - mosolyodok el, majd nyúlok a bőröndömért, de Daxton elhúzza a kezét.
- Az életben egyszer hadd legyek úriember - somolyog, mire felnevetek.
Körülbelül tíz perc gyaloglás után Daxton megtorpan egy szikla lábánál, elkezdi megkerülni azt. Annak takarásában egy eldugott zúgban fehér pongyva takar valamit. Lerántja azt, alatta egy mattfekete terepjáró.
- Baszki, nem félsz, hogy ellopják? - tátom el a számat. - Csak úgy itt mered hagyni?
- Ja, ezt kulcsok nélkül innen aligha mozdítják el - rántja meg a vállát. - Na, pattanj be. - dobja be a leplet és a bőröndjeinket a hátsóülesre.
Becsusszanok mellé, az autó azonnal felberreg, majd konkrétan belesüppedek az ülésbe akkora gázt ad.
- Jézusom - szorítok rá fent a kapaszkodóra, mire felnevet.
- Kapaszkodj, kicsit hepe-hupás az ùt - vigyorog rám, de látom, hogy a kilóméteróra mutatója egyre feljebb csúszik. - Nyugi, ezt az autót erre tervezték - hirtelen a fékre lép és a kormányt tekeri gyors mozdulatokkal, minek következtében az autó megpördül. Fogalmam sincs mit csinál, mert behunyom a szemem és csak sikítok. A szívem majd kiugrik a helyéről, ameddig az autó meg nem áll egyhelyben.
- Erre tervezték? Komolyan?! - sipákolok, de Daxton csak a kormányra dőlve röhög. - Nem vicces, te állat! - csapom vállba, de a nevetését hallva, már az en hangom is megremeg.
- Látnád az arcod - dől hátra az ülésben. - Valld be, hogy tetszett.
- Nem tetszett! - csattanok fel mérgesen, mire pimaszul pillant rám, mintha csak zsigerből tudná, hogy hazudok. - Oké, visszagondolva egész király volt - forgatom meg a szemeim. - De legközelebb szólj már előtte!
