Help me ♥︎Charles Leclerc Fanfiction♥︎

9. Fejezet

Reggel arra keltem, hogy Charles békésen szundít hozzám bújva. Megsimogattam az arcát óvatosan és elmosolyodtam, mire ő a nyakamba dugta a fejét álmosan.

-Charleees-szólongattam.

Álmosan átfordult a hátára és mosolyogva oldalra nézett rám.

-Jó reggelt Hannah.

-Jó reggelt Charles.

Elmosolyodtunk mindketten és én elindultam készülni. Egy farmer és egy atléta mellett döntöttem, ami kicsit kiadja a dekoltázsom. Felkaptam rá egy fehér inget de nem gomboltam össze, a hajamat  összekötöttem magas copfba. Sminkemet nem vittem túlzásba de mégis tettem fel. Kimentem Charleshoz aki készen állt a nappaliban és éppen telefonált. Anyukájával beszélt. Gyorsan addig rendet raktam a hálóban majd kimentem hozzá. Telefonálás után rám nézett és elvigyorodott.

-Hmm... ezt az atlétát többször is hordhatnád-nevet.

-Ejnye-nevetek.

-Gyere elviszlek a kedvenc helyemre reggelizni-húz magához.

-De én fizetek-nézek rá fenyegetően.

-Szó sem lehet róla-húz a kocsihoz, miután bezártam az ajtót.

Kinyitotta előttem az ajtót, majd beültünk.
Felmentem az instára, bár ne tettem volna. Minden a tegnapi storymról szólt.

-Charles-néztem rá idegesen.

-Hm?

-A tegnapi story felkavarta egy kicsit a port-pörgetem az instát.

Pont a lámpánál álltunk és váltott zöldre a lámpa, amikor Charles nagy gázzal indult el. Ideges volt. Tudta, hogy tegnap kockáztatunk, nem gondolta, hogy ez fel fogja kavarni a port. Megfogom a kezét, ami a combján járt idegesen, és megszorítom.

-Sajnálom Hannah-néz idegesen előre.

-Hey, ha nem erősíted meg akkor nincs semmi veszve-mosolygok rá.

-De te egyáltalán szeretnéd ezt az egészet, nekem nincs olyan, hogy privát élet, vagyis kb ami házon kívül történik, az úgyis a neten köt ki, és ezt senki nem szeretné-nézi szomorúan az utat.

-Charles-mosolyodok el-ez vagy te, és én téged kedvellek és engem nem érdekelnek a pletykák, mivel csak mi tudjuk az igazságot-nézek rá.

-Köszönöm-pillant rám kisfiús mosollyal. 

Megállunk egy kis kávézó mellett ami elég vintages volt. Teszett, nagyon is.

Kiszálltunk, bár ne tettük volna. Ott volt. Ott volt az ajtóban. Várt valakire. Várt rám. Lewis. Honnan tudta, hogy idejövünk? Charles elmondta neki? Féltem. Nagyon féltem. A lábaim remegni kezdtek és félve sétáltam a monacói mellé.

-Nem akarok bemenni-suttogom félve.

Charles rám néz értetlenül, majd meglátja Hamiltont és mindent megértett.

-Ne félj, itt vagyok-kulcsolta össze a kezeinket.

-Charles de téged emiatt a sajtó szét fog szedni és lehet rossz fényt vet rád, hogy a sajtósod-kezdtem bele a kocsiban magamba elgondolt tényeken

-Shh-csöndesített el egy finom csókkal-szerinted érdekel, vagy szerinted engedném, hogy téged bántsanak?-mosolygott rám.

Félve pillantottam az ajtó felé, ahol Lewis még mindig ugyanott állt, és minket figyelt. Elindultunk be és Lewis egyből odaszólt, ahogy odaértünk.

-Ahj, kicsi csillag, máris lecserélsz, vagy tán elhiteted vele, hogy szerelmes vagy aztán nem engeded, hogy megbasszon, úgy mint nálam?-néz rám fenyegetően-tudod, hogy azt én még egyszer behúzom nálad-hagy ott.

Erre várt. Erre várt amióta újra betettem a lábam a Forma1-be. És amit ő akar, azt véghez viszi. Tudom. Félek, nagyon félek. Charles ideges volt nagyon. Vajon rám, vagy Hamiltonra. Nem tudom. Charles megfogta a kezem és visszahúzott a kocsiba és beültetett hátra. Beült mellém és szoros ölelésbe vont.

-Sajnálom, nem tudtam, hogy itt lesz, de megígérem neked, hogy egy ujjal se fog hozzád érni-suttogja a fülembe.

Csendben zokogtam a vállán. Szeretem ezt a férfit, és igen ennyi után szeretem. És nem igaz amit mondott Lewis, ő rám akarta erőszakolni a szeretkezést, ha lehet azt vele annak nevezni, és nem hagytam,mert féltem tőle, Lewistől. Ezért Lewis az összes platformon bemocskolta a nevem olyan jelzőkkel, hogy liba, ribanc és társai. Ezért kellett itt hagynom a második családom. Fájt, hogy ezt tette velem, hiszen szerettem akkor. Tudnia kellett róla Charlesnek, megérdemelte, hogy tudjon róla.

-Charles-szóltam halkan.

-Hmm?-búgta.

Elmondtam neki. Így ahogy gondoltam.

-Köszönöm, hogy megosztottad velem, de kicsinálom azt a gyereket-dőlt hátra idegesen az ülésben.

-Nem kell, nem kell, hogy bajod essen akár testileg, akár a karrieredben-fogtam meg a kezét.

-Nem érdekel egyik sem, engem csak te érdekelsz-nézett a szemembe.

Megcsókoltam, mire ő a hajamba túrt. Akartuk egymást, de tudtuk, hogy még nincs itt az ideje. De teszek erre az íratlan szabályokra.

-Menjünk haza-suttogtam.

Vette a célzást, és gyorsan előre ült.

—————————————————————————
(Folytatás következik...)