❤︎Bevezetés❤︎

330 9 1
                                    

A nevem Hannah Binotto. A nevemről ismerős lehet a Ferrari versenycsapat főnöke. Igen ő az én édesapám. Amikor kicsi voltam végig vele voltam az összes futamon. A pilóták nagyon szerettek engem és én imádtam ott lenni köztük. Édesanyám is mindig mellettem volt, bár ő modellkedik és nagyon keveset tud velünk lenni az utóbbi időben, de ha van egy kis ideje azt mindig velünk tölti. Amikor 17 éves voltam történt egy kis félreértés az egyik más csapatból származó pilótával amire még mindig nem szívesen emlékszek vissza. Apám amikor meg tudta mi történt rögtön kiakarta rúgatni a fiút, nem akartam ebből ilyen nagy felhajtást csinálni, de a sajtó valahogyan mégis megtudta és ezt folyt még a csapból is. Ekkor döntöttem úgy, hogy lelépek tanulni sajtósnak. Apám megígérte ha befejezem a tanulást, akkor felvesz magához dolgozni. Most 23 éves érett fejjel itt ülök az irodájában és ebben a pillanatban írtam alá a szerződést, miszerint az újonc Charles Leclercnek leszek a sajtósa. Hallottam már róla, ugyanis mindegyik futamot végig néztem még úgy is, hogy nem lehettem ott rajtuk. De most itt vagyok a 2021-es szezon kezdetén.

-Kicsim, akkor üdvözlünk a csapatnál!

-Hát én köszönöm, hogy itt dolgozhatok.

-Hétfőn utazunk Imolaba, szóval készülj reggel 6-ra kint kell lennünk a repülőtéren.

-Rendben és a csapattal mikor ismerkedhetek meg?

-Jaj már el is felejtettem, a hétvégen itt Melbourneban.

-Oké akkor jövök olyan 13:30-ra-állok fel és összepakolom a cuccomat.

-Figyelj kicsim ha látod őt akkor ne ijedj meg, próbálj meg elmenni onnan, rendben?-fogta meg a kezemet apukám.

-Nyugi apa megoldom.

-Hát jó, akkor délután talizunk, szia kicsim.

-Szia apa- az irodából egyenesen a kedvenc éttermembe mentem itt Ausztriában. Így péntek délben eszméletlenül forróság volt. Az ebédemet nyugodtan elfogyasztottam, majd fizetés után haza fele vettem az utamat. Van egy saját lakásom itt a szülővárosomban. Otthon felvettem a kapott csapatruhát, illetve tettem ki egy pár insta storyt. Olyan 13:15-kor elindultam de a dugó kellős közepén rájöttem, hogy elfogok késni ugyanis már 13:20-t mutatott az óra. Nagy nehezen odaértem a parkolóba. Gyorsan a Ferrari homeba siettem. Viszont amikor megláttam mennyien vannak ott inkább lassabra vettem a tempót. Persze édesapám engem megpillantva elkezdett integetni. Odaérkezve megöleltem apukámat, majd köszöntem és bemutatkoztam a többieknek.

-Sziasztok, a nevem Hannah Binotto és Charles sajtósa vagyok.

Mindenkivel kezet fogtam. Amikor Sebastian Vettelhez értem, a nyakába ugrottam.

-Szia te törpe-ölelt meg Seb. Sebet már gyerekkorom óta ismerem olyan ő nekem, mint a második apám.

-Sziaa, jó sokat öregettél-nevettem el magam.

-Kösz ez rám fért, de így rád nézve te se fiatalodtál-már ő is nevetett.

A tömeg végén állt Charles. Amikor megpillantott alaposan végig mért, majd a szemebe mosolygott. Megálltam előtte.

-Szia, a nevem Hannah Binotto, a szezonban én leszek a sajtósod-nyújtottam a kezem.

-Szia, sokat hallottam már rólad-nézett a hangos tömegre-én Charles vagyok de gondolom ismersz.

Aztán olyat tett amit még álmomban sem gondoltam volna. Nem kezet fogott velem, hanem megfogta a kezem és közel húzott magához és megölelt. Köpni- nyelni nem tudtam hirtelen de visszaöleltem. Amikor szét váltunk csak mosolygott. Ennek mi a baja gondoltam magamban.

-Na szóval, mint mindenki tudja most már van Charlesnek is sajtósa, Hannah köszöntünk a csapatban-kért szót apám magának.

Mindenki tapsolni és fütyülni kezdett.

(Folytatás következik)

Help me ♥︎Charles Leclerc Fanfiction♥︎Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin