HARMADIK FEJEZET

376 31 5
                                    

Peterrel az oldalamon sietünk éppen Bájitaltanra. Bár még nem késtünk el, de a professzor szereti minél előbb elkezdeni az órát.

A fiú szőke haja csapzottan száll ide-oda, miközben a folyosót szeljük. Tankönyvünk a kezünkben, ám meglepően unott mindkettőnk arca.

Való igaz, valahogy még ők hárman is letették sikeresen RBF vizsgájukat, Peter mégis észbe kapott és törekedett legalább egy tantárgyból megszerezni a RAVASZ vizsgáját a hetedik tanévünk végére.

Ellenben velem, aki egyszerre négy tantárgyból is erre készül, ezért is esik meg sokszor, hogy nem vagyok a fiúkkal, hanem tanulok.
Olyan varázsló szeretnék lenni, aki valami áttörést ér majd el a jövőben.

Például megalkotom az ellenszert, hogy megakadályozzam az átváltozást teliholdkor.

━ Szerintem megint mi leszünk az elsők. – jegyezi meg, miközben átverekedi magát két magasabb Hugrabugos fiú között. Kuncogok egy kicsit, amikor látom haragos arcát. Nálam is vagy egy fejjel alacsonyabb a fiú. Sirius és James mindig is piszkálták őt emiatt.

━ Sose baj, ha előbb odaérünk, te is tudod! – válaszolom, amikor befordulunk arra a folyosóra, ahonnan csak egy ajtó nyílik egyenesen a bájitaltanterem felé.

━ Jamessel és Siriussal kellett volna inkább Repüléstanra jelentkeznem! – morogja az orra alatt, amikor leülünk a szokásos helyünkre, az első sorba.

━ Ugyan már! – legyintek szememet forgatva. – Csak lopják a napot azon az órán. – húzom el a számat, miközben előveszem a pennámat és egy tekercs üres pergament.

━ Az is jobb lenne, mint itt szenvedni... - dől előre, majd kezeit maga alá gyűrve a padon terül el rajta. – Ébressz fel, ha valami izgalmas is történik! – csukja be a szemeit.

Megrázom a fejemet egy sóhaj közepette. Tévedtem, lehet mégsem törekszik annyira a vizsgára.

Ahogy számítottam is rá, a tanárunk előbb érkezik, lassan pedig a diákok is szállingózni kezdenek. Az óra ugyanúgy telik, mint az esetek többségében. A Professzor úr elkezdi, s mindenki csendesen figyel. Általában először elméletet veszünk, aztán pedig a következő órán ezt gyakorlatban is megtanuljuk. Szokásukhoz híven, a Mardekárosok elkésnek. Narcissa Black és nyomában a testvére, Bellatrix is megérkezik.

A szőke hajú lány szó nélkül foglal helyet. Ritkán beszél, a műsort inkább fekete, göndör hajú társa szokta szolgáltatni, ami most sem marad el.

━ Elnézést a késésért, Professzor úr! – cincogja gúnyosan, hiszen nyilvánvalóan nem szégyenkezik emiatt, meg úgy általában semmi miatt... Főleg akkor nem, amikor dob egy légpuszit a tanár felé, aki már szinte észre sem veszi a lányt.

━ Miért csinálja mindig ezt? – kérdezi mellettem csendesen Peter, aki nagyon úgy tűnik, hogy felébredt a két lány megjelenése hallatán. Szinte nem is törődve a kérdésével, csak megvonom a vállamat. Cseppet sem érdekel Bellatrix Black színészkedése. Azt sem teljesen értem, mégis hogyan jutott át a vizsgáin.

Még egy alak lép be az ajtón, de őt senki még csak észre sem veszi rajtam kívül, hiszen olyan halkan közlekedik, és emellett bele is olvad a terem sötét környezetébe.

Regulus Black, személyesen.
Siriussal ellentétben, az öccsének sokkal göndörebb haja van, és talárja elfedi vékony alakját, nyakában pedig a Mardekárosok zöld-ezüst kígyó mintával ellátott nyakkendője lóg.
Bár kettővel alattunk jár, bejárhat az óránkra, mivel van velünk rajta kívül még pár alsós diák is ezen az órán, akik pluszban felvették az emeltebb tanulmányokat.

HOLDUDVAR ( WOLFSTAR )Where stories live. Discover now