HOLDUDVAR ( WOLFSTAR )

HATODIK FEJEZET

Prefektus voltam.
Vagy legalábbis... többnyire.
A fiúk elintézték, hogy ne legyek az.

Ez igazából egy hosszú történet, és nyilvánvalóan az ő kezük van benne.
Vagyis sokkal inkább Sirius keze.
Egy hétig nem szóltam hozzá abban az időben.

De ettől független, ma este beszöktem a prefektusi fürdőbe. Szeretek itt lenni, amikor lehet. Senki sem zavar meg, és egyedül lehetek.
Ritka esetek egyike nálunk ugyebár...

Leveszem a ruháimat és elmerülök a vízben. Egy jól eső sóhaj szakad fel belőlem, miközben fürdősó csobog a gőzölgő fürdővízbe.
Jó az illata. Imádom, amikor a bőröm is magába szívja. A habok ellepik a testemet és lebukom alá. A hajamról csobog a víz, amikor feljövök. Hátra túrom, majd csak élvezem, hogy a testem is felmelegszik általa. A bőrömön lévő halvány hegek ilyenkor kicsit mindig rózsaszínesebbek.

Nem szeretem a testemet.
Leginkább ezek miatt. Elcsúfítanak, és mássá tesznek. Sosem lehetek szabad, de valahol igyekszem nem erre gondolni. Még akkor is, amikor nincs más út.

Ismét lemerülök, viszont most tovább lent maradok. Egészen addig, amíg már a tüdőm nem kezd el szúrni. Kizárok mindent és hagyom, hogy átjárjon a fájdalom, amit a levegőhiány okoz. A fülem nem búg, a fejemben nem zsongnak a gondolatok.
Végre olyan érzés, mintha egy pillanat erejéig megszűnnének az életem sorozatos problémái.

Kizárok mindent.
Erősnek kell lennem, mert ezt várják.
Erősnek kell lennem, mert erre van szükségem.
Véget kell vetnem a félelemnek.
Véget kell vetnem a sok kételynek.
Én vagyok és a csend. A csend, ami most mégis ordít.

Amikor már érzem, hogy vészesen fogy a levegő, kitörök a víz alól és olyan mély levegőt veszek, hogy az egész fürdő visszhangzik.
Megtörlöm a tenyereimmel az arcomat, s amikor kitisztul a látásom, megrökönyödve nézem a fürdő szélén álldogáló alakot.

Egyikünk sem szólal meg, csak nézzük egymást. A tekintete lejjebb siklik a testemen. Egészen a hasamig, ahonnan a víz már lejjebb menedéket nyújt, hogy ne teljesen meztelenül álljak előtte.

━ Sirius. - szólalok meg végül nyelve egyet. - Nem kellene itt lenned...

━ Ahogy neked sem. - mondja halványan elmosolyodva.

Egy törülköző van a vállára dobva, és máris elkezdi kigombolni az ingjét. Elkapom a fejemet, majd azonnal elfordulok. Nem hiszem, hogy amit most tenni készül, az jó ötlet.

Én... sosem fürdők együtt senkivel.
Nem véletlenül. De Sirius természetesen mindig felrúgja a szabályokat.

Hallom, ahogy bemászik a vízbe majd elégedetten felsóhajt. Libabőrös lesz a testem.
Felé lesek, de ő továbbra is csak csintalan mosollyal vizslat.

━ Szegjünk együtt szabályt, Remus! - csillan meg a szeme.

Régóta nem hívott már a keresztnevemen. Valószínűleg annyira meglepődök, hogy elbambulok, ugyanis már csak arra eszmélek fel, hogy felém fröcskölve a vizet kuncog.

━ Bár, neked ez már egyszer kijárt. - pillant végig a helyiségen.

Elég régi, akár csak az iskola. A falak egészen az egekig nyúlnak és gazdagon díszítettek a tartóoszlopok is.

━ De te tettél róla, hogy megfosszanak tőle! - szólok vissza, és észre sem veszem azonnal, hogy milyen ellenséges a hangom. Az arcáról sugárzó meglepettség miatt eszmélek fel. - Ne haragudj, nem úgy értettem! - próbálok szabadkozni, de csak felemeli a kezét, hogy maradjak csendben.

━ Nem. Igazad van, Remus. - feleli sóhajtva, majd beletúr ébenfekete hajába. - Átok vagyok. - fordul el.

━ Ne mondj ilyet! - lépek egy kicsit közelebb hozzá, majd megérintem a vállát. - Nem vagy az!

━ Ugyan mit tudhatsz te? - fordul hirtelen felém és lerázza magáról a kezemet. - Téged szeretnek a szüleid! Mindig megdicsérnek, sosem bántanak, ha hibázol! - fakad ki, s azt hiszem végre megértem, hogy mi az a sok minden, ami felgyülemlett benne az évek során.

Végre látom őt. Átérzem a fájdalmát.

━ Te nem vagy ők, Sirius! - nézek a szemeibe és a hüvelykujjammal megsimogatom az arcát. Azt hiszem először csak ösztönös reakció, de amikor jobban megfigyelem az ujjamat, látom, hogy a tenyerembe dönti az arcát.

A szemei ide-oda cikáznak az arcomon.
Kiegyenesedik és megragadja a tarkómat.
Olyan gyorsan reagál, hogy időm sincs feleszmélni. Forró ajkai az ajkaimra tapadnak. Puha és finom. A szívem majd' kiugrik a helyéről. Sirius ajkai követelőzőbbé válnak.
Én pedig egyszerűen csak megadom neki, amire vágyik.

Aztán... Verejtékben úszva, felébredek.

✧          ⋆ 🌙            ⋆       ✧

Egész nap próbáltam kerülni Siriust. Az álom még élénken él az elmémben és... Nem tudom, hogy mit érzek ezzel a kapcsolatban.

Sirius a barátom. A baráti körünk egyik tagja.
Én nem csókolhatom meg őt...

De csak egy álom volt! - emlékeztetem magamat, de hirtelen beleütközöm valamibe, vagyis inkább valakibe.

Kérdő tekintettel néz rám, én pedig hirtelen nem tudom, hogy hogyan reagáljak. A tekintetem azonnal az ajkaira téved.

Francba!

━ Miért érzem úgy, hogy kerülsz, Holdacska? - kérdezi.

Az álmom határozottan álom volt.
Hogy miért tudom?
Mert sosem hív a keresztnevemen.
A valóságban legalábbis...

━ Sok volt a dolgom. - füllentek.

━ Akkor, most már valószínűleg ráérsz.

━ Öhm... nem is tudom. - vakarom meg a tarkómat.

Megragadja a csuklómat és húzni kezd.
Éppen ellenkezni akarok, amikor az égre mutat. Eltátom a számat és azonnal kiver a hideg veríték.

Elfelejtettem, hogy ma este telihold van! - csap belém a felismerés.

Mégis hogyan felejthettem el? Hát ennyire kezd elmenni az a maradék eszem? Bárkit bánthattam volna az este folyamán!

━ Mi van veled? - suttogja nekem a szavakat, de csak megrázom a fejemet.

━ Nem tudom. - mondom már őszintén.

Nem akarom, hogy tudja, miszerint róla álmodtam. Vagyis... Rólunk.
Arról, hogy mit tettünk.
Vagyis, hogy mit nem tettünk...

Annyira sokáig vacillálok magammal, hogy egyszerűen csak úgy érzem, hogy menten felrobbanok, ha...

A falnak nyomom a testét és megcsókolom. Nem érdekelnek a következmények, vagy az, hogy ez mennyire idióta ötlet.
Egyszerűen csak, életemben először a szívemre hallgatok. És a szívem együtt dobban vele abban a pillanatban.

De amikor nem csókol vissza, már tudom, hogy az a buta kis szívem darabjaira törik és már nem tehetek ellene semmit.

Az életem balszerencsék sorozata.
Viszont azt hiszem... valahol már hozzászoktam ennek a tudatához.