Fischl kastélyában

11 0 0
                                    

 Diona elhatározta, hogy segiteni fog Fischl-nek és a többieknek, hogy megoldják a kastélyon belüli problémákat. Az egész helység összezavaró volt, ezért orákon keresztül forogtak körbe mivvel nem kapták. hogy hova kell menjenek vagy egyáltalán mit kell csináljanak mivel nem érteték, hogy mit mondott Paimon.

 Az egyik ponttol fogva külön váltak azzal a feltételel, hogy hátha hamarabb megkapják a hiányzo darabokat amire szükségük volt. Míg a többiek kinlodtak a kockák forgatásával, mozgatásával és további szorakoznivalokal, addig Dionára sok munka nem eset. A legnehezebb az volt, hogy sok volt az ellenség.

 A sok hosszú harc után már azt hitte, hogy már végre vége, de egy nyíl elsuhant mellete. A forrás irányába tekintett ahol egy hilichurl egy elég lehetettlen helyen volt kész a támadásra. Diona persze le akkarta öni egy jó frissitö jeges ntilal de nem sikerül mivel a bundás elensége gyorsabban löt. 

 Eleinte nem tudta, hogy mit csináljon, hogy legyöze és, hogy ne is kelljen segítséget kérnie. Körbenézet és majd meglátta a megváltó lépcsöket. Egyböl fénysebeségnyire oda is rohant, ott majd fel az erkély tetejére. 

 Mire a hilichurl rájött, hogy mi történténik, a cicalány úgy kupánvágta, hogy lezunhant a földre egy jukat hagyva maga után. De ez nem is volt elég, ezért már John Cena modra utána ugrot. Az íj alja máris érintette a gerincét a bundás élölénynek. Diona földetérése után gyorsan el is ugrot, majd addig nyilazott míg le nem gyözte.

 Ezek után vett egy gyors pihenött és már tovább is ment, persze ez sem mehetett olyan könyen, az ut elfogyot elöle és nem tudta, hogy merre találhatja a zsákmányát. Majd gondolt egyet és leugrott, a köd miatt nem volt látható a talaj nem messze töle. Macska ügyeségel egyöl talpra is esett, itten további harc és keresgélés után megkapta amiért ment.  

 Itt jött a nagyobb probléma, hogy fog most visszajutni. Hat tévedés és még nyolc pihenö ut'sn végre megtalált egy rejtett utat egy felvonoval ami elvitte ötet a találkozohelyre. 

 

Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Genshin Impact TörténetekHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin