The Color Of Nature [Joseph Quinn Fanfiction] - SZÜNETEL

6. fejezet: Egyenrangúak

A borotválás után, amit Joe megúszott egyetlen csepp kiontott vér nélkül, jöhetett a paróka. A barna, göndör fürtöket hosszú, váll alá érő hullámos haj váltotta fel. Charlie nem adott hangot a véleményének, de szerinte nagyon jól állt a fiúnak ez a stílus. Már most látta maga előtt a metálos fiút, akivé neki kell átváltoztatnia őt. Főleg, hogy jelenleg csak egy farmer és egy fehér, teljesen kigombolt ing volt rajta, ami alól kiálltak a nemrég felfestett tetoválások. Charlie az elkészült hajkoronát méregette Joe fején, legalábbis úgy tett, mintha azt ellenőrizné. Pedig közben próbálta elnyomni a gondolatokat a fejében, amik jelenleg Joe étcsokoládéra emlékeztető szemei körül forogtak. Charlie pedig imádta az étcsokit.

- Jó lesz? - kérdezte kíváncsian a fiú.

- Aha. - felelt a lány, kicsit megrázva a fejét, hogy elhessegesse a nem ide tartozó gondolatait.

Ezután Charlie alig látható sminket tett Joe arcára, épphogy csak annyit, hogy ne csillogjon a bőre. Aztán újra szemügyre vett minden tetoválást, a haját és az arcát is, mielőtt késznek nyílvánította volna.

- Helló, Eddie Munson! - csapta össze a tenyereit a lány, és most már teljesen nyugodt volt. Az órára pillantva konstatálta, hogy éppen belefért az időbe, sőt, még maradt is tíz perce tizenegyig. Már azon sem aggódott, hogy mit fog szólni Amy a munkájához, mert tudta, hogy ő minden tőle telhetőt megtett, és kihozta magából a legtöbbet és a legjobbat.
Akkor sem rémült meg, mikor Amy észrevette, hogy készen vannak, és feléjük indult. A lila hajú nő először nem szólt semmit, úgy méregette Joe-t, mint valami műtárgyat a múzeumban, azt leszámítva, hogy azokat nem lehetett tapogatni.

- Na, erről beszéltem! - mondta Joe-nak végül, aki mosolyra húzta a száját. Majd mindketten Charlie-ra néztek. - Tökéletes, szívem. Tökéletes.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. - mosolygott Charlie is.

- Én viszont tudtam, hogy tetszeni fog. - bólogatott Amy - Tudtam, hogy ügyes vagy.

- Köszi. - mondta Charlie kissé elpirulva. Mindig zavarba jött, ha valaki róla mondott véleményt. Néha úgy gondolta, hogy a hófehér bőre miatt sokkal jobban látszódik is.

- Jól van. Itt van a szerződésed. - nyomta a lány kezébe a papírokat - Hamarosan nekiállunk a fotózásnak, amit Joe-val kezdünk. Neked el kell oda kísérned, ha esetleg javítani kell közben a sminken vagy a hajon. Aztán egykor lesz egy órás ebédszünetetek, amiben szakíthatnál időt a szerződés átolvasására. De ha még gondolkodni szeretnél, nyugodtan vidd haza, és majd visszahozod. Mert remélem, hogy aláírva kapom vissza.

- Nagyon úgy néz ki. - lapozta át a több oldalas dokumentumot Charlie, majd a táskájába rakta.

- Helyes. - szólt Amy - Viszont most nektek kettőtöknek át kell menni a fotózás helyszínére. - mutatott rá és az eddig csendesen üldögélő fiúra - Joe majd mutatja az utat. Vegyél magadhoz egy táskát, és minden olyan dolgot, amiről úgy gondolod, hogy szükséged lehet rá. Érezd magad otthon, szívem. - bátorította a nő - Azt használsz, amit csak szeretnél.

- Köszönöm. - hálálkodott Charlie, majd miután Amy kettesben hagyta őket, magához vett egy sminkes táskát, és sietve belepakolt mindent, amit szükségesnek tartott. A táska pántját a vállára tette, majd mikor felemelte, kissé megingott a súlya alatt.

- Majd én hozom, oké? - lépett mellé Joe, és levette a táskát Charlie válláról.

- Nem kell! Bírom én is. - nyúlt utána ellenkezve, de a fiú nevetve elhajolt előle.

- Majd én. - biztosította arról, hogy szívesen segít neki.

- Hát jó. - adta végül fel a próbálkozást Charlie, majd összeszedte a cuccait, és Joe után ment, aki az ajtóban várt rá. Rettentő furcsán érezte magát a fiú mellett, aki annyira kedvesen viselkedett vele és mindenki mással, hogy az már álomszerű volt. Úgy bánt Charlie-val, mintha már ezer éve ismernék egymást, mintha örök életében itt dolgozott volna. Egyáltalán nem tűnt olyannak, mint a legtöbb színész, akikkel már együtt dolgozott. Pedig ők fele ilyen híres produkcióban sem voltak még soha. Ők mindig úgy beszéltek Charlie-val, mintha valami kis szolga lenne, akadtak olyanok is, akiknek ő hozta a reggeli kávét, mert elvárták, hogy ki legyenek szolgálva. Pedig Charlie munkája nem az volt, hogy nekik ugráljon, nem nekik dolgozott, hanem magának a produkciónak. De ő mégsem ellenkezett. Nem mert, hiszen az egész olyan természetesnek tűnt. Senki nem csodálkozott azon, hogy voltak olyan színészek és színésznők, akiket ki kellett szolgálni. Valószínűleg a legtöbben ilyenek is lehettek.