The Color Of Nature [Joseph Quinn Fanfiction] - SZÜNETEL

9. fejezet: Ígéret

Mivel Charlie a szerződés aláírása után megkapta az első jelenetek forgatókönyvét és a terveket a sminkekhez, meg a maszkokhoz, a szabadnapjai azzal teltek, hogy ezeket tanulmányozta. Már az első olvasás után rengeteg saját ötlete is volt, de jobbnak látta őket magában tartani. Hiszen még csak fél napot dolgozott az új munkahelyén, eszébe sem jutna máris felforgatni a dolgokat. Főleg nem egy olyan ember munkáját, mint Amy. Hiszen rettentő hálás volt neki, hogy megkapta ezt a lehetőséget, szóval meg sem fordulhat olyan a fejében, hogy megpróbálja a saját ötleteivel lenyomni Amy-ét.

Charlie, habár nem dolgozni, de szerdán bement Lola szalonjába, amit persze a lány kitörő örömmel fogadott. Hiszen az elmúlt pár napban nem csinált mást, csak azzal nyúzta őt, hogy meséljen már neki valamit az első napjáról. Vagy ahogy ő fogalmazott mindig, dobjon neki egy pár morzsát. Persze Charlie nem mondott neki semmit azon kívül, hogy nagy vonalakban elmésélte, mit kellett csinálnia.

- Azt hittem, már be sem teszed ide a lábadat. - mondta kicsit mogorván, de annál nagyobb örömmel Lola, mikor Charlie két adag ebéddel besétált az ajtón.

- Én is örülök, hogy látlak. - forgatta a szemeit a lány, majd kabátját ledobva, elkezdte kipakolni a kajásdobozokat az asztalra.

Lola, miután elbúcsúzott az utolsó délelőtti vendégétől is, leült Charlie-val szemben, és szó nélkül nekiállt falatozni. Közben összehúzott szemekkel nézte barátnőjét.

- Miért bámulsz így? - nevetett fel Charlie.

- Tényleg nem fogsz semmit megosztani velem? - forgatta a villát az ujjai közt.

- Nem lehet. Tudod, hogy aláírtam a titoktartást.

- De én a legjobb barátnőd vagyok. Nem mondanám el senkinek sem. Azt sem mondtam el, hogy hol dolgozol.

- Még szerencse. - prüszkölt Charlie - Semmi szükségem rá, hogy előkerüljön pár évek óta nem látott ismerős. Tök véletlenül, persze. De Lola... Akkor sem mondhatok semmit a forgatásokról. Sőt... Igazából nem is tudnék, mert még el sem kezdődtek.

- Akkor mesélj másról... - fújta ki a bent tartott levegőt a lány egy kis idő után.

- Miről?

- Vannak jó pasik? - húzódott egyből mosolyra a szája.

- Nem sok ember volt ott hétfőn. Csak fotózások voltak, és a legtöbb munkatársam nő.

- És az ebédlő partnered? - húzogatta a szemöldökét.

- Nem az ebédlő partnerem... - tagadta le egyből Charlie - Vele dolgoztam, és mindkettőnknek ebédszünete volt. Mivel mást nem ismertem ott, ezért vele ettem.

- Miért tagadod ilyen hevesen? - vizslatta tovább Lola összehúzott szemekkel - Túl hevesen...

- Fogd be!

- Na már, Charlie! - váltott könyörgő hangra a lány - Mesélj már róla kicsit. Tényleg olyan szép a szeme, mint a képeken, vagy az csak fotoshop? Milyen magas? Milyen az illata?

Charlie egy darabig csak bámult Lola-ra, majd mélyet sóhajtva feladta a dolgot.

- Jól van... - abbahagyta az evést, és az asztalra könyökölt - Tényleg szép a szeme. Sokkal szebb, mint a képeken. Nagyjából egy fejjel magasabb, mint én, és nagyon jó illata van. Parfüm és cigaretta. De nem az a durva bagószag, csak éppen egy kicsit érezni.

- A mosolya? - várta a további infókat Lola.

- Nagyon szép mosolya van, hófehérek a fogai és olyan... Olyan dallamosan nevet. Vicces, közben pedig nagyon kedves. Tényleg, igazi úriember. Például fogta a táskámat, kinyitotta nekem az ajtót, vagy mielőtt levette az inget magáról... - jött bele a mesélésbe Charlie, de mikor Lola ráeszmélt az utolsó mondatra, közbevágott.