The Color Of Nature [Joseph Quinn Fanfiction] - SZÜNETEL

3. fejezet: Első nap

Charlie még aznap este elújságolta a nagyszüleinek, hogy megkapta élete lehetőségét. Mindketten nagyon örültek neki, és biztosították a lányt, hogy nem kell aggódnia semmiért, ők majd kézben tartják a dolgokat otthon, és ha a munkája esetleg mégis elszólítaná őt, természetesen gondoskodnak Carter-ről.

Charlie nagyon hálás volt nekik, és így már sokkal nyugodtabb szívvel indult el másnap reggel a forgatás helyszínére. Habár alig aludt valamit az izgalom miatt, mégis úgy érezte, mintha kicsattanna az energiától, mikor az autójával áthajtott a városon, és követte a GPS utasításait a megadott címre.
Egy lezárt területhez érkezett, ahol a bejáratnál nem volt más, csupán egy kis őrbódé, rögtön a kapunál. Amint odahajtott, egy nagydarab, morcos, egyenruhába öltözött férfi lépett ki a kis helységből. Charlie egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy vajon hogyan fért el odabent a pasas.

- Jó reggelt! - rázta meg alig láthatóan a fejét, hogy koncentrálni tudjon - A nevem Charlotte Brown.

- Belépő? - kérdezte mogorván a férfi, miközben benézett a lehúzott ablakon a lány mellé.

- Ez az első napom. Azt mondták, hogy itt kell jelentkeznem, és innen majd eligazítanak. - nyelt egy nagyot, és úgy érezte, hogy fél percen belül halálos vizek fogják verni, ha a pasi továbbra is így bámul rá. Az pedig még jobban nyomasztotta, hogy közben megállt mögötte egy autó, ami szintén szeretett volna bejutni.

- Nem jelezték, hogy érkezni fog új ember. - rázta a fejét az őr.

- Amy L. Forsythe hívott tegnap, és ő adta meg a címet is. Azt mondta, hogy reggel nyolcra itt kell lennem. - magyarázta Charlie idegesen.

- Akkor sincs a listán. - erősködött tovább az alak.

- Kérem... - Charlie már a sírás határán állt, mikor az órájára pillantott - Mindjárt nyolc óra. Nem késhetek el már az első napon. Kérem, hívjon fel valakit, aki meg tudja mondani, hogy itt dolgozom.

- Várjon itt! - mondta pár pillanatnyi gondolkodás után a férfi, majd lassan visszacammogott a bódéba.

Charlie egyre rosszabbul érezte magát. Egyből az jutott eszébe, hogy nem is kellene itt lennie. Mi van, ha valaki csak átverte? Ha valaki csúnya tréfát űzött vele?
Mélyeket sóhajtva, a fejét a kormányra hajtotta, és két kezét a feneke alá rakta. Szemhéját olyan erősen szorította össze, hogy már úgy érezte, a szemgolyói lassan beesnek a koponyájába. Miután egyedül maradt az öccsével, sokszor fordult elő vele, hogy rájött a pánikroham, és ezek persze a legváratlanabb és a legrosszabb időben csaptak le rá. Nem voltak vészesek, utólag inkább nevetségesnek találta, hogy milyen apróságok miatt parázott be. De mikor éppen zajlott egy ilyen önkívületi állapot, azt kívánta, bárcsak elnyelné a föld.

- Jól vagy? - rántotta vissza a valóságba egy ismeretlen hang. Charlie-nak nem kellett látnia azt, hogy ki szólt hozzá, így is tudta, hogy nem az őr jött vissza. Hosszan fújtatva, lassan emelte fel a fejét a kormányról, és miközben kihúzta a kezeit a hátsója alól, kinézett az ablakon. Először nem látta a hanghoz tartozó arcot a napfénytől, csak mikor az lejjebb hajolt, hogy jobban benézhessen az ablakon. Valóban nem az őr volt, hanem egy nála jóval fiatalabb, és kedvesebb arcú férfi. - Minden oké? - kérdezte újra, és homlokát ráncolva, kikerekedett szemekkel várta a választ. Amint belenézett a sötétbarna szemekbe, Charlie-nak leesett, hogy ki lehet ő. Ezt pedig az angol akcentus is alátámasztotta.

- Öhm... - köszörülte meg a torkát, mielőtt válaszolt volna - Az őr nem akar beengedni. Öt percem van nyolcig, és ez az első napom a munkában. - aztán ömleni kezdtek belőle a szavak - Nem hiszem el, hogy már az első napomon elkések. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Tudtam, hogy előbb kellett volna jönnöm, de be kellett vinnem a suliba az öcsémet. Ami a legjobb az egészben, hogy éppen pánikrohamom van, pedig már hónapok óta nem jött elő. Basszus... Lehet, hogy azért nem enged be a pasi, mert csak valami átverés volt az egész? Nem is Amy volt az, aki tegnap felhívott?

- Hé! - szólt közbe a fiatal férfi, és kezeit a lehúzott ablakra fektette, ahogy még lejjebb hajolt. Charlie egyből rápillantott, és mintha megnyugodott volna, ahogy belenézett a hatalmas, sötét szemekbe. - Nyugi, oké? Az őr ezt velem is eljátszotta az első napomon. Mindjárt ki fog jönni, és fogadjunk, hogy azt mondja majd, hogy "Valaki elkeverte a papírokat, de minden oké. Bemehet!". - utánozta a férfi morgós hangját, minek hatására Charlie felnevetett, és érezte, hogy lassan elmúlik a pánikroham. A srác is mosolyra húzta a száját, éppen akkor, mikor kivágódott a bódé ajtaja.

- Elkeverték a papírjait, de bemehet. - morogta, mikor megállt a fiú mellett, aki csak tátogott Charlie-nak egy "Na, mit mondtam?"-ot úgy, hogy az őr ne lássa. De az mintha megérezte volna, felé kapta a fejét. - Joseph? Megint késik? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Most csakis maga tehet róla. - nevetett fel a srác - Feltartja a hölgyet, így nem csak ő, hanem én is elkések.

- Menjenek! - intett a fejével, majd miután visszament a bódéba, kinyitotta a kaput és beengedte mindkettőjüket.

Charlie-nak fogalma sem volt arról, hogy merre menjen, de egyből kiszúrta a parkolót, mikor áthajtott a kapun. Úgy döntött, hogy leprakol a legközelebbi helyre, és majd felhívja Amy-t, hogy merre találja őt. Kiszállt a kocsiból, és éppen a telefonját kereste a táskájában, mikor nem messze tőle, megállt egy másik autó is, és az újonnan megismert fiú szállt ki belőle. Joseph, ha jól emlékszik. Így szólította az őr is. A vezetékneve viszont a világért sem ugrott be neki.

Charlie csak lopva mert ránézni, nem akarta bámulni, elvégre ő csak egy dolgozó itt, míg Joseph a sorozat egyik szereplője. Nehogy véletlenül úgy tűnjön bárkinek is, hogy valami őrült rajongó, nem pedig egy maszkmesterként dolgozó fiatal nő, akit csak a munkája érdekel. Ám hiába hagyta figyelmen kívül a férfit, Charlie hallotta és a szeme sarkából látta is, ahogy felé sétált.

- Segítsek? - kérdezte, mikor odaért hozzá.

- Köszi, megoldom. - pillantott rá halvány mosollyal a lány - Nem akarlak feltartani.

- Nem tartasz fel. - nevetett - Amy-hez jöttél?

- Aha. - mutatta fel a telefonját - Őt akarom felhívni, nehogy azt gondolja, hogy nem jöttem el.

- Te vagy az új maszkmester, ugye? - kérdezte Joseph, mintha meg sem hallotta volna Charlie előző mondatait.

- Igen. - bólogatott a lány csodálkozva.

- Akkor egy helyre megyünk. - mutatott a háta mögé - Elkísérlek, ha nem bánod.

- Ó! Oké! - bólintott rá Charlie, majd elrakta a telefonját, és lassan sétálni kezdett Joseph mellett.

- Joseph Quinn. - nyújtotta felé a kezét a férfi.

- Charlotte Brown. - fogott vele kezet - De mindenki csak Charlie-nak hív.

- Charlie Brown? - nevetett fel Joseph, miután elengedték egymást.

- Igen. - Charlie érezte, hogy elpirul. Mindig ez történt, ha bemutatkozott valakinek. - A szüleim nem gondoltak arra, hogy Snoopy kis gazdáját is így hívják, mikor elneveztek. De mégis jobban szeretem a becenevemet, mint az igazit.

- Pedig szép neved van. - mondta Joseph, mire Charlie lopva ránézett. A fiú kedvesen mosolygott rá. - Amúgy én meg csak Joe vagyok a többieknek. - tette hozzá, majd maga elé mutatott egy konténerre, ahová a Smink szó volt felírva - Itt is vagyunk.

- Te nem ide jössz? - érdeklődött Charlie, mikor Joe nem ment utána.

- Nemsokára én is jövök, de előbb jelenésem van a jelmezesnél. - magyarázta kedvesen.

- Ó! Oké! Köszi, hogy elkísértél. - fordult vele szembe a lány.

- Szívesen. - mosolygott Joe, majd miután intett egyet, tovább ment a következő konténerig. Charlie egészen addig követte a szemével, amíg a fiú vissza nem nézett rá az ajtóból. Ám ekkor zavarában elfordult tőle, majd gyorsan benyitott a Smink feliratú ajtón.