VegasPete story magyarul

Chapter 10

VEGAS

Egy éles fájdalom hatolt a fejembe, amint visszanyertem az eszméletem. Kinyitottam a szemem és próbáltam fókuszálni, hogy elrendezzem a dolgokat az agyamban. Elkábultam és összezavarodtam.

A kép a fejemben üres volt, és az egyetlendolog, amire gondolni tudtam, az a fájdalom volt.

"Hey, hogy vagy?"

Az öcsém hangja keltette fel a figyelmem, próbált különböző dolgokat mondani, hogy megforduljak és figyeljek.

Láttam a képet, hogy Macau áll az ágy mellett és engem néz furcsa környezetben. Éreztem az ágy és a párnák puhaságát, ami nem volt megszokott. Nem voltam ilyen minden reggel, amikor felkeltem... Ahol most vagyok, az jobb.

"P'Top! P'Top, felébredt." Csengett Macau hangja. Nem voltam hozzászokva ehhez a hanghoz.

"Macau, befognád? Csak fejre esett a földön. Nem halt meg. Miért pánikolsz?"

Ez egy másik ember hangja volt. Bár nem láttam az arcát, a hangjára tisztán emlékeztem. Ez volt az a hang, ami mindig átdöfi a szívem. A hang, ami parancsol nekem. A hang, ami sértegetett. A hang, amit nem akartam hallani.

"Apa, ha nem törődsz vele, akkor csak menj haza. Én itt fogok maradni, és vigyázok rá magam."

Láttam, hogy Macau és apa is egy kicsit távolabb állnak tőlem. Elkezdtek veszekedni, és azonnal éreztem a bizsergő fájdalmat a halántékomba.

"Macau!"

Macau megragadta a poharat, majd öntött vizet a kancsóból, mielőtt felém nyújtotta.

"Bátyó, igyál egy kis vizet."

Lassan kortyolgattam a vizet, mert a torkom már olyan száraz volt, hogy fájt.

"Jó, hogy végre felépülsz. Én visszamegyek a céghez. Hagyd, hogy megnézze a doki a bátyád, Macau."

Macau megfordult, majd apára nézett, aki felállt a kanapéról és a kert felé kisétált. Épp bejött a doktor is.

Rengeteg kérdés van a fejemben. Hogy kerültem kórházba? És... mi történt, ami miatt ide kerültem?

"Hello Megvizsgálhatlak?"

Megfordultam és az ágy másik oldala felé néztem. Láttam az alkalmazottam, aki megnyomott egy gombot az ágyon, amitől emelkedni kezdtem. Félig fekvő félig ülő pozícióban voltam, ahonnan az orvos könnyebben végezhette a dolgát. Észrevettem, hogy a kezemen infúzó volt.

A doki kinyújtotta a karját és óvatosan megérintette a fejem. Amint leszedte a gézt, egy zsibbadó fájdalmat éreztem.

Az elmúlt hetek történései kavarogtak a fejemben. És ez mind ő volt. Ő volt az egyetlen dolog, ami a fejemben volt.

Pete. Pete, hol vagy?

"Nop..."

Sietősen a megriadt idiótára néztem, aki csak a padlót bámulta.

"Pete. Hol van Pete?"

Elkezdtem izgulni. A doki lassan elhúzódott tőlem, amint Macaura néztem idegesen. Nophoz fordultam, majd megragadtam a karját.

A fájdalom semmisnek tűnt ahhoz képest, amikor Petét láttam sírni és átkozódni. A szemeiben közömbös ürességet vettem észre.

Hol van most? Mit csinál? Ha én a kórházban vagyok, akkor ő még mindig a szobában vár, mint előtte?

Nem, nem akarok emlékezni rá ezek után. Tudtam, hogy hazudok magamnak. Igen, nem akartam belegondolni, hogy mi történt azután, miután megütött a lánccal. De még így is reméltem, hogy ugyanott lesz. Ugyanabban a szobában, ami enyhíti az aggodalmaim. Normálesetben, ha van valami elintéznivalóm, akkor Pete hívni szokott. Mióta vagyok távol a szobától? Várni fog rám? Ideges lesz rám?