Jeff, mi az álmod?

Egy ugrás, egy mosoly

1 hónappal később

A nyomozók még mindig nem fejezték be  az ügyet és még mindig megoldatlan. Azóta már Bella, Michel, és Ms.Elenor családja után is nyomoznak. Már a rendőrséggel együtt az FBI is. Már egy hónapja azon gondolkodom vajon felajdam e magamat. Szeretném ha Ms.Elenor-nak igazság szolgáltatás lenne kijelöleve, nem vagyok jó ember, és még egyszer sem fordult meg a fejembe kedves gondolat, de Ms.Elenor volt az egyetlen aki iránt bármit is éreztem. Már egy ideje az öngyilkosság jár a fejemben, szeretnék újra Ms.Elenor-ral lenni, és a kezembe tudni a kezét,a számon az ő száját, és a hajával szátszadozni. -Fordultak meg ezek a gondolatok Ms.Elenor temetésén.

Alig vannak a temetésen, csak a nyomozók és én. A nyomozók pillantása 1200 C°-kal égeti az arcomat. Egész végig azt nézik hogy hullanak a könnyeim, kissé zavarba ejtő.
Ahogy a pap kimondta az utolsó mondatokat,máris engedték le a kötéllel Ms.Elenor testét a föld alá. Mégha nincs is sok minden belőle, de a maradványait illik eltemetni.
Amint leért a koporsó a föld alá, az eső ezerrel kedzett el zuhogni, a nyomozók elhaladtak mellettem, megértően meg simították a vállamat majd elsetáltak.
Ott maradtam még egy fél órát állva a zuhogó esőben,majd elindultam haza.
Zsebre tett kézzel lassan sétáltam, miközben mindenki rohant körülöttem a sebesen zuhogó eső elől, érzéketlen arccal, ám de ezer kőnycseppel haladtam előre.
Emlékeztettem magamat minden másodpercben hogy ez mind az én hibám, ha nem bántottam volna a családját, akkor nem ugrott volna le.
Akkora taruma érte, sokkos állapot, hogy megtébolyult. Ha hallgattam volna a szavára arra hogy hagyjam abba, akkor most nem történt volna mind ez.

Szépen lassan besétáltam az ajtón, a fekete ingemből folyt a víz,meg sem töröltem a lábamat csak besetaltálatm, felmentem az emeletre, Ms.Elenor szobájába, majd a mindent eltakaró sötét sarokba ültem. Magzat pózban össze kuporodtva sírtam-sírtam. A kitört ablak amelyen Ms.Elenor kiugrott, még mindig úgy áll minden a helyén van. Láttam magam előtt egy csodálatos nőt, fehér ruhában, hosszú barna hajjal, és fehér mosollyal állni magam előtt.
Le guggolt elém egy megértő mosollyal, majd elképesztően finom melegséget éreztem ahogy közeledett felém.
Bele nézett a szemembe majd egy olyan hanggal ordított rám, amely nem evilági .

-EZ MIND MIATTAD VAN!

Szájából megint folyt a vér, a kezéből folyt a vér, és a húscafatok még mindig a kezén maradtak. Fehér hálóinge amely mostanra vörös, folyt belőle a vér. Felállt majd eltűnt.
Keserves sírásba kezdtem.
A gyógyszereimet nem is szedem amit direkt a depresszióra kell.
Olyan hideg és sötét van az egész házba, az áram is elment, a kitört ablakból pedig esik be az eső.

1 hónappal később

Legalább vagy mínusz tíz kilót fogytam ezalatt a kis 1 hónap alatt. Már meg őrültem, folyamatosan Ms.Elenor-t látom, egyszer angyalként, utána pedig rám ordít és eltűnik. Minden nap legalább percenként lejátszódik bennem az öngyilkosság gondolata. Nem bírom abba hagyni a sírást mert gonosz ember vagyok, és már késő vissza fordítani.

Van az a mondás hogy "soha sem késő" pedig de, van az amikor hamarabb kell cselekedni, mert vannak olyan dolgok amiket nem lehet vissza fordítan.

Felálltam a sötét sarokból ami az elmúlt 1 hónapban kedvenc helyemmé vált, majd az éjjeli szekrényen lévő telefont nyúltam. Megpróbáltam kétszer is hívni a nyomozó urat de kikapcsolt a mobilja. Hagytam neki egy hanfüzenetet helyette.

-H-halo? Jeff vagyok, Jeff Morgan, igazából már az elején be kellett volna valljam de egy gerinctelen görcs vagyok! *nevettem*-már az őrületemtől ki sem látok, folyton csak Ms.Elenor-t látom és hív engem, hív~! De tudja, én öltem meg Bella-t is és Michel-t is, van még egy dolog, Ms.Elenor családját is! Azért lett öngyilkos Ms.Elenor mert bántottam a családját, és nem maradhat velem senki , mindenkit elijesztenék magam mellől, én viszont még szabadítom magamat a magány elől, oh istenem ha oda fent leszek, ígérje meg hogy elmondja mindenkinek én voltam a tettes. És most ha megengedi.. *letettem a telefont*

Egész végig csak nevettem, és mosolyogtam. Innen már nincs vissza út.

Térdre ereszkedtem, majd imádkozni kezdtem úgy, ahogy anyám azt mindig javasolta, mostmár értem mit jelent az "Isten" szó. Nem csak imádkozni kell minden este, hanem hinni is benne.

Minden bűnömet meggyóntam, és elmondtam mennyit jelentett nekem az élet amit adott. Megszülettem, élveztem az életet,dolgoztam,szerelmes lettem, és mindennek vége. Így megy az élet, de néha hamarabb is vége lehet.
Letöröltem a könnyimet, felálltam, kivettem az éjjeli szekrényből egy kis caliber zseb pisztolyt, majd finom mozdulattal elindítottam anyám szobájába. A háta mögé álltam, ahogy a tolószékben ült mint mindig, nézte az abalkával szembe álló parkot, ahol a gyerekek játszanak. Majd kérdeztem.

-Anya..?

-Igen?*szólt öreg rekedtes hangjával*

-Isten akkor is megbocsát ha tudja hogy lehetetlen vissza állítani az okozott károkat? Ha tényleg szeret engem, befogat országába?

-Isten mindnyájunk apja, befogad és megtisztít a bűnöktől, szeret, elfogad, és gondoskodik, ha megbánod bűneidet, akkor az Úr jutalomban részesít, egyszülött fiát adta azért hogy megtisztítása a hilágot, hát akkor téged miért ne? Mindenkinek vannak bűnei, kissebb vagy nagyobb,de tudd, mindig van kiút!

-Köszönöm a tanácsot, találkozunk oda fent, tudod hol fogsz megtalálni...

Majd egy lövéssel ami a fejét érte, elcsendesültek nehéz lélegzetei. Megszabadítottam őt a betegségektől, a fájdalomtól, és attól hogy tudja mit tettem.
Eldobtam a pisztolyt, majd Ms.Elenor.szobájába az ablakban állva az jutott eszembe ahogy besétál az ajtón, rám mosolyog üdvözöl mindenkit.
Apró képsvillanások jelentek meg, ahol eggyütt nevetünk az asztalnál, mesélünk.

Ökölbe szorítottam a kezemet majd lenéztem az ablakból. A könycseppek hullottak le a földre a zuhogó esőben.
Csak egy lépés, csak egy mosoly, csak egy koppanás. Megtöröltem a szemeim majd elmsolyodtam és egyetlen ugrással véget vetettem az életemnek.