Madár, ki szabadon száll

𝙚𝙞𝙜𝙝𝙩

"𝐀𝐤𝐢 𝐞𝐠𝐲𝐬𝐳𝐞𝐫 𝐦𝐚́𝐫 𝐯𝐞𝐬𝐳𝐢𝐭𝐞𝐭𝐭, 𝐮́𝐠𝐲 𝐢𝐠𝐚𝐳𝐚́𝐧, 𝐯𝐞́𝐫𝐫𝐞 𝐦𝐞𝐧𝐨̋𝐞𝐧, 𝐚𝐳 𝐧𝐞𝐦 𝐤𝐨̈𝐧𝐧𝐲𝐞𝐧 𝐤𝐨𝐜𝐤𝐚́𝐳𝐭𝐚𝐭 𝐮́𝐣𝐫𝐚. 𝐀𝐤𝐢 𝐞𝐠𝐲𝐬𝐳𝐞𝐫 𝐦𝐚́𝐫 𝐚𝐝𝐨𝐭𝐭, 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧𝐞𝐬𝐭𝐮̈𝐥, 𝐨̈𝐧𝐦𝐚𝐠𝐚́𝐛𝐨́𝐥 𝐞𝐠𝐲 𝐣𝐨́𝐤𝐨𝐫𝐚 𝐝𝐚𝐫𝐚𝐛𝐨𝐭, 𝐚𝐳 𝐧𝐞𝐦 𝐭𝐞́𝐤𝐨𝐳𝐨𝐥 𝐮́𝐣𝐫𝐚. 𝐇𝐚 𝐠𝐲𝐞𝐧𝐠𝐮̈𝐥𝐬𝐳, 𝐦𝐚𝐠𝐚𝐝𝐫𝐚 𝐦𝐚𝐫𝐚𝐝𝐬𝐳. "

Kayla

Már hajnalodott, amikor még mindig csak beszélgettünk és beszélgettünk. A
fejem Ashton ölében pihent, és bár kifejezetten hideg volt, egyikünket sem
érdekelte különösen.
- Oké, egyébként soha nem gondoltam volna, hogy egy szeptemberi szombaton itt fogom tölteni a hajnalt – kezdtem kijózanodni, a szituáció pedig lassan felismerésre került. Mit tettünk?!
- Őszintén én sem, de egyáltalán nem bánom. - Ash elnevette magát, aztán
elgondolkozott - Megbántad a csókot? - felültem, hogy válaszoljak, és aprón
megráztam a fejem. Nem tudom, hogy a kérdés, a helyzet, vagy a válaszom
szürrealitása miatt, de visszakellett térnem a valóságba.
- Nem, egyáltalán nem. - elmosolyodtam, ahogy láttam a fiú megkönnyebbült tekintetét, aztán ismét megszólaltam
- Tudod, kifejezetten jól csókolsz - elnevettem magam, komolyan nem hiszem el, hogy ilyet kimondtam, lehet még mindig részeg vagyok.
- Kifejezetten örülök, hogy így gondolod, mert szeretném még néhányszor megismételni az életünk során - nem válaszoltam, csak apró puszit leheltem a
fiú szájára - Hé! Ennyivel nem elégszem ám meg! - húzott vissza magához felháborodottan
- Ash, jön fel a nap! Nem szeretnék lemaradni róla - sunyi mosollyal néztem rá, bár az igaz volt, hogy megakartam nézni.
- Nem hiszlek el te nőszemély! A napfelkeltére cserélnél engem?! - teljesen
felháborodott, de az a tipikus Parker mosoly ott bujkált az arcán.
- Végülis napfelkeltét nézni hoztál ide, nem? - nem bírtam ki és elnevettem magam
- Hogyne, persze, csak azért... gyere már ide! - odahúzott magához, és megcsókolt, olyan istenigazából, beleszédülősen. Nem vicceltem amikor azt mondtam, hogy jól csókol. Ashton Parker baromi jól csókol.
- Szerintem ideje lenne hazaindulni. Főleg most, hogy elárultad magad, és nem
is érdekel a napfelkelte. - ismét én húzódtam el tőle
- Ha te megszeretnéd nézni, megnézhetjük.
- Nem, Ash. Kérlek lehetne, hogy elindulunk?
- Persze, de mi a baj? Eddig jól elvoltál - aggódott értem, és ettől még inkább szorongani kezdtem.
- Igen, csak eszembe jutott, hogy nem szóltam Norának, és nem szeretném, hogy aggódjon, jó lenne, ha előbb otthon lennék, mint ahogy ő felébred. - ez részben tényleg igaz volt, nem akartam, hogy Nora aggódjon, másrészt viszont
egyáltalán nem tudtam hova tenni sem a fiú közeledését, sem a miértjét, és
annyi kérdést vetett fel bennem, hogy azt hittem helyben felrobban az agyam a
saját aggodalmaimtól.
- Oké, persze. Hazaviszlek. - totál összezavarodott, de elkezdett összepakolni
- Köszönöm. Kijózanodtál már a vezetéshez? Nem akarom, hogy miattam kerülj bajba – kezdtem el magyarázkodni
- Akkor is hazavinnélek, ha halál részeg lennék, de már teljesen jól vagyok -
megváltozott a hangulata, és annyira sajnáltam, hogy ennek én voltam a
kiváltóoka. - Mehetünk? - nem nézett rám, amikor beszélt
Szó nélküli ültem be az autóba, és ugyanilyen szótlanok maradtunk a negyedórás út végéig, amikor is megállt Nora háza előtt és ő is kiszállt az
autóból. Kivette a csomagtartóból a cuccaim és a kezembe nyomta.
- Majd még beszélünk, azt hiszem. - most először nézett rám, de már fordult is volna el, ha nem kapom el a karját.
- Ash, várj! Sajnálom. - óvatosan megcsókoltam, de nem viszonozta
- Nem kell, szia Kayla. - mire pislogtam már az autóban ült, és szinte elszáguldott a házunk elől. Fel sem fogtam, mi történt.

Bevonszoltam magam a házba, kb fél 6 lehetett, és tudtam, hogy
nagyvalószínűséggel a nevelőanyám már ébren van. Halmozom magamnak a
problémákat. - Kishölgy, nem igazán tudom eldönteni, hogy most mész, vagy most érkezel? - eltaláltam, a konyhában itta a kávéját. - mondjuk, amilyen nyúzott vagy, inkább az utóbbi - nevette el magát
- Ashtonnal napfelkeltét néztünk, jó reggelt - halványan mosolyogtam
- Rendben, jól érezted magad?
- Igen, azt hiszem kifejezetten jó volt – hatalmas mosoly kúszott az arcomra, ahogy megjelentek a szemem előtt az emlékeim.
-Örülök neki, és jó éjszakát. Én ma is dolgozom, de te pihend csak ki magad, 4
körül jövök. Donuts-ot majd eltudod vinni sétálni?
- Persze, jó munkát. - elindultam fel a szobámban, de előtte még megsimiztem az előbb említett kutyát, aki a nappali szőnyegén aludt.

Délután háromkor keltem fel, nem mondom, hogy teljesen kipihenten, de szerencsére másnapos nem voltam. Miután összeszedtem magam, ettem és
felöltöztem, Donutsot lerángatva Nora ágyáról elindultunk sétálni.
Valószínűleg akkor is 2 órán át bóklásztam volna a kutyával a csendes
környéken, ha Nora nem kér meg rá, mert ez tökéletes megoldás volt a fejem kiszellőztetésének, de így két legyen ütöttem egy csapásra. Mondjuk az Ashtonnal kapcsolatos gondolataimat nem igazán sikerült megfejtenem...

- 𝐭𝐮𝐥𝐢𝐩𝐚𝐧𝐟𝐞𝐥𝐡𝐨

𝟐𝟎𝟐𝟐.𝟎𝟗.𝟎𝟗.