"𝐲𝐨𝐮 𝐧𝐞𝐯𝐞𝐫 𝐫𝐞𝐚𝐥𝐥𝐲 𝐟𝐨𝐫𝐠𝐞𝐭 𝐭𝐡𝐞 𝐨𝐧𝐞𝐬 𝐰𝐡𝐨 𝐭𝐨𝐮𝐜𝐡𝐞𝐝 𝐲𝐨𝐮𝐫 𝐡𝐞𝐚𝐫𝐭; 𝐫𝐞𝐠𝐚𝐫𝐝𝐥𝐞𝐬𝐬 𝐰𝐡𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 𝐢𝐭'𝐬 𝐭𝐡𝐞 𝐨𝐧𝐞𝐬 𝐰𝐡𝐨 𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞 𝐢𝐭 𝐨𝐫 𝐡𝐞𝐚𝐥𝐞𝐝 𝐢𝐭."
Kayla
Egyik reggel Nora úgy fogadott, hogy felkereste az igazgatónő. Meglepődtem, mert az a hárpia soha senkivel nem foglalkozik, nem gondoltam volna, hogy majd pont az én nevelőanyámat keresi fel. Mindenesetre Mrs. Hawkins azt szerette volna elmondani, hogy az iskolapszichológus szívesen fogad szeptembertől bármikor. Az iskolapszichológus.
Mindig minden problémámat megtudtam oldani egyedül, soha nem kellett segítség. Ha valami problémám volt akkor Donna és anyu bármikor ott voltak, de tényleg mindent egyedül oldottam meg. Próbáltam normálisan reagálni Nora mondataira, miszerint ő nem erőltet rám semmit, és csak akkor kell mennem, ha én szeretnék. De nem tudtam erre koncentrálni.
Megmondtam neki, hogy nincs szükségem segítségre. Mert nincs is. Nem vagyok pszichopata, sem őrült. Gyászolok. Nagyon. Nora persze csak kedvesen mosolygott, és próbált lenyugtatni. Úgy, mint anyu vagy apu. Ha éppen az orrom előtt szakadt le az ég, amikor szoknyába akartam suliba indulni, vagy ha Mr. Köcsög, azaz Mr. McRiley, a matektanárom idegesített fel. Vagy ha csak simán rossz napom volt.
Felmentem a szobámba. Eredetileg csak leakartam nyugodni, és aludni, talán sorozatozni. Aztán csak úgy bepakoltam néhány holmit a kedvenc táskámba, megfésülködtem, és végül a szekrényem legalsó fiókjából elővettem egy doboz cigit, és azt is bedobtam a táskámba.
Nem dohányzom. Tényleg nem. Egy-két alkalommal megesett, hogy Donna megkínált és elfogadtam, de soha nem szoktam rá. Ez a doboz is valamikor még tavaszról maradt nálam, és elhoztam magammal, amikor ideköltöztem. Most talán még haszna is lesz alapon végül tényleg beraktam a táskámba, ami azonnal el is nyelte, mint valami végtelen feketelyuk.
***
Szóval most itt ülök egy buszon, ami a belvárosba visz, a kedvenc pizzázómhoz. Este 9 múlt, szürkület van, talán kicsit már túlságosan is sötét ahhoz, hogy egyedül mászkáljak.
Leszálltam a buszról és rágyújtottam. Nagyjából 5 perc még mire átsétálok a buszmegállótól a pizzázóig, addig pont elszívom. Jónéhány társaság lézengett az utcán, egy-kettőből oda is szóltak, de csak mentem előre a cigimmel a kezemben, egy szürke spagettipántos topban, farmer rövidnadrágban, és egy dzsekiben, ami pont megfelelő védelmet biztosított a már kissé lehülő levegő ellen. Hátamon a fekete Känken-em pihent, amit valósággal agyonhordtam amióta megvan, de egyszerűen imádom, és nem tudnék megválni tőle. Pont odaértem az étteremhez, amikor a cigim végéhez értem, így egy utolsó slukk után nyomtam el a földön, a fekete tornacipőm segítségével.
A hatalmas fekete keretű ablakokon benézve láttam, hogy ismét tele van a pizzázó, különböző társaságok töltötték ott a csütörtök estéjüket.
Mély levegőt véve léptem be az ajtón, és egy mosolyt erőltetve magamra, léptem oda Caitlyn-hez, aki már szinte a barátnőm lett az évek során, amióta oda járok. Leadtam a rendelésem, ami a szokásos hawaii pizzám, és kóla volt, majd a pulttól elfordulva helyet kezdtem el keresni magamnak. Szomorúan vettem észre, hogy a kedvenc helyem a sarokban már foglalt, méghozzá néhány srác a suliból ült ott, akik észre is vették, hogy elidőzött a tekintetem rajtuk, és kérdőn néztek rám. Aprót ráztam a fejemen, ami visszahozott a valóságba, és elindultam a sarok mellett elhelyezkedő székekhez, és leültem.
A háttérképemet bámultam, amin anya, apa, és én voltam, amikor valaki hirtelen megszólított. Ilyedtemben megugrottam egy kicsit, aztán észrevettem ki áll előttem; Ashton Parker.
-Szia KayKay. - köszönt, és ahogy észrevette igazán jól elszórakozott azon, hogy szívinfarktust kaptam tőle.
-Ne hívj így! - Szóltam rá, kicsit talán erélyesebben, mint terveztem. Utáltam, ha így hív, ő pedig minden egyes biológia fakton előszeretettel idegesített ezzel a névvel.
-Hogy hogy egyedül? - hagyta figyelme kívül előző bunkóságom.
-Szinte mindig egyedül vagyok. - nevettem fel erőltetetten, és amolyan mi a faszt akarsz tekintettel néztem fel rá. Amúgy magasabb volt nálam kb egy fejjel, de így, hogy én ültem, valóságos villanyoszlopnak tűnt.
-Hát mostmár nem leszel egyedül! - huppant le a velem szemben lévő székre.
-Muszáj itt lenned? Itt vannak a barátaid, miért nem velük vagy? - Kérdeztem igazán szenvedve a tudattól, hogy elkell viselnem Ashton társaságát.
-Ennyire azért ne szenvedj, hogy leültem hozzád. A legtöbb lány örülne, ha velem pizzázhatna. - mondta röhögve.
-Jól mondod. A legtöbb, viszont nekem most baromira semmi kedvem elviselni bárki társaságát. Pláne a tied. - feleltem kurtán
-Amúgy is, minek üljek a barátaimmal, ha itt van egy ilyen gönyörű lány? - kérdezte féloldalas mosollyal. Ez volt a csajozós mosolya. Mindenkit levett vele a lábáról. Valóban aranyos mosolya volt, pont olyan amit az ember egy életen keresztül tudna nézni, egy baj volt: tojtam rá, ahogy nagyjából minden emberi lényre, aki kommunikálni próbált velem.
-Ugye tudod, hogy baromira semmi kedvem hozzád? - mondtam neki egyre mérgesebben, mert tényleg kezdett felhúzni.
-Már itt sem vagyok KayKay. - állt fel az asztaltól. - Szeptemberben találkozunk! - intett mosolyogva, és leült a mögöttem elhelyezkedő bokszba.
Ismét elég későn hoztam az új részt, ráadásul ezer év eltelt már, de nagyon sűrű heteim voltak, viszont tegnap elballagtam, szóval kezdődhet a nyár!☀️
𝐚𝐥𝐥 𝐭𝐡𝐞 𝐥𝐨𝐯𝐞
- 𝐭𝐮𝐥𝐢𝐩𝐚𝐧𝐟𝐞𝐥𝐡𝐨
𝟐𝟎𝟐𝟎. 𝟎𝟔. 𝟏𝟒.
javítva: 2022. 07. 27.
YOU ARE READING
Madár, ki szabadon száll
Romance"Egy madár, ki szabadon száll, Úgy jöttél te egy váratlan éjszakán. A szíved és a lelkem találkozik, A légzésem az érintésedből táplálkozik. A szemedben láttam a jövőt, a harcot, Láttam a felhőket, a kilátástalanságot. Szökjünk meg együtt...
