Madár, ki szabadon száll

𝙛𝙤𝙪𝙧

"𝐆𝐨𝐨𝐝𝐛𝐲𝐞 𝐡𝐮𝐫𝐭 𝐦𝐨𝐫𝐞 𝐭𝐡𝐚𝐧 𝐚𝐧𝐲𝐭𝐡𝐢𝐧𝐠, 𝐞𝐬𝐩𝐞𝐜𝐢𝐚𝐥𝐥𝐲 𝐰𝐡𝐞𝐧 𝐝𝐞𝐞𝐩 𝐝𝐨𝐰𝐧 𝐲𝐨𝐮 𝐤𝐧𝐨𝐰 𝐲𝐨𝐮 𝐰𝐢𝐥𝐥 𝐧𝐞𝐯𝐞𝐫 𝐬𝐚𝐲 𝐡𝐞𝐥𝐥𝐨 𝐚𝐠𝐚𝐢𝐧."

Kayla

Soha nem vártam el senkitől, hogy sajnáljon. Eddig is elvoltam a magam kis világában, a szüleim halála óta pedig semmi mást nem szeretnék, csak hogy hagyjanak békén. Csendben, nyugalomban. Viszont a suli elkezdődött, én pedig a föld felszínéről is eltűntem volna legszívesebben, de nem lehetett.

Hétfőn, az osztályfőnököm egy nap alatt körülbelül tízszer elmondta, hogy mennyire elmondhatatlanul sajnálja. Hát én azt sajnálom elmondhatatlanul, hogy egyik alkalomnál sem vághattam pofán. Kinek mi.

A napok csak teltek, nekem fel se tűnt, hirtelen már szerdánál jártunk, és én nem is realizáltam hány napot túléltem már.

Valamikor az 5. és a 6. órám közötti szünetben halálos nyugodtsággal sétáltam végig a folyosón, fekete converse-ben, barna oversized nadrágban, és egy sima fekete bő pólóban, természetesen elengedhetetlen Känken-ennel a hátamon, amikor Ashton Parker alakja jelent meg mellettem. 
- Szia Kayla. - köszönt mosolyogva, bekell valljuk, Ashton tényleg helyes srác, de a személyisége a kukába (se) való. 
- Tudod a nevem? - kérdeztem aprót kuncogva 
- Köszi, én jól vagyok. És te, hogy vagy? - kérdezte szemforgatva. 
- Szia Ash. Hogy vagy? - mondtam elfolytva a nevetésem. 
- Köszi, jól. És te? 
- Megvagyok. Szóval tudod a nevem? 
- Persze, Kayla Delaney Ross, persze hogy tudom. - mondta teljesen komolyan
- Honnan tudod, hogy Delaney a második nevem? - azonnal megálltam, összevont szemöldökkel néztem a fiút. Elkapott a pánik, de igyekeztem nem mutatni. 
- Oké, ez nem tudom miért ilyen nagy cucc, de igen tudom – teljesen idiótának nézett miközben ezt kimondta – Minden rendben?  - megsimította a vállam
- Hagyj békén Ashton. - hámoztam le magamról kezét, majd otthagytam a folyosón. 
- Kayla! Állj már meg! - kiabált utánam, mire az egész folyosó, vagy inkább az egész iskola minket kezdett el nézni.

Utam egyenesen a női mosdóba vezetett, ahol bementem az egyik fülkébe, és az egyik lehajtott wc-tetőre ültem rá. 
Nem sírtam, már régóta nem tudok, egyszerűen csak kibaszottul fájt.
Anyu neve Delaney volt, utána kaptam második névként. Soha, senkinek nem mondtam el, még a kedves osztályfőnököm is úgy írt be minden rendszerbe, hogy Kayla Ross, Delaney nélkül. 
A mosdó ajtajának nyitódását hallottam, amikor már éppen kezdtem elmerengeni a gondolataimban. 
- Kayla, itt vagy? – hallottam meg Ashton hangját. 
- Ash, ez a női mosdó, ide nem jöhetsz be. – kuncogtam egy aprót a szituáción.
- Szerinted most vagyok itt először? – röhögött fel
- Erre nem voltam kíváncsi. Mit keresel itt?
- Leginkább téged. Becsengettek, és egyébként meg, csak úgy elrohantál. Ha valami olyat mondtam, akkor ne haragudj, nem akart...- kezdett magyarázkodni. 
- Ne, ne sajnáld. Nem történt semmi, ne foglalkozz vele. Ne foglalkozz velem. 
- Már hogyne foglalkoznék veled? Érdekelsz Kayla, nagyon is. 
- Ashton, te megvagy bolondulva. – nyitottam ki a fülke ajtaját, és léptem ki rajta. 
- Mondj újat. De ha nem hiszed el, meg is mutathatom – kezdett el közelebb jönni.
- Addig állíts magadon, ameddig nem én állítalak meg Ashton Parker. – majd elindultam ki a mosdóból.
- Egyszer úgyis beadod a derekad, Kay! – kiabált utánam.
- Álmodik a nyomor, drágám! 

***

Miután majdnem 20 percet késtem volna Mrs. Kennedy kémia órájáról, úgy döntöttem, hogy inkább be sem megyek. 
Az iskola csendes, üres folyosóján sétálgattam, és nézegettem a már vagy 1000 évvel ezelőtt elballagott diákok tablóit, amikor is elkezdtem gondolkozni azon, hogy Ashton tök kedves volt, hogy utánam jött, és próbált bocsánatot kérni. Ezzel megmutatta, hogy ő tényleg nem akart nekem semmi rosszat. Egy pillanatra még a bűntudat is elkapott, aztán hamar rájöttem, hogy Ashről az ilyen bunkó dolgok rögtön leperegnek, mintha csak nem is hallaná őket. Ebben hasonlítunk. 

Ebben az egyben.

A 7. órámra visszamentem a terembe, és levágódtam Donna mellé, a helyemre. Donna éppen a telefonját nyomkodta, de az érkezésemre rögtön felkapta a fejét, és kíváncsian nézett rám. 
-Hol voltál előző órán? – kérdezte kíváncsi mosollyal arcán
-Ashtonnal. – feleltem egyszerűen, és közben kiszedtem a táskámból a tolltartómat és a töri füzetem, merthogy törink lesz. 
- Ja, értem. – felelte, és folytatta tovább, amit eddig csinált. Pár másodperc múlva viszont nekem is leesett, hogy mit válaszoltam, és neki is.
- Hogy mi van?  Te Ashton Parkerrel lógtad el Mrs. Kennedy szörnyű kémia óráját? – kezdett el konkrétan kiabálni. Imádtam Donnát, de néha annyira áttudott esni a ló túloldalára. Kb a fél osztály Donnát és engem kezdett el vizslatni, majd végül mivel nem szólaltam meg, csak néztem őket, mindenki visszafordult és folytatta tevékenységeit. 
- Hát, ja. – vontam vállat. 
- De mégis mit csináltatok Kayla?! – kérdezte még kíváncsibban, mint korábban. 
- Semmit. Beszélgettünk. Próbál befűzni. Szerintem bekattant. – ezen egy aprót mosolyogtam, Donna pedig felnevetett. 
- Gondolom akkor szomorúan váltatok el. – mondta mosolyogva
- Ez csak természetes. Nem is tudom, hogy jutottam most eszébe. Már általános óta ismerjük egymást, soha nem voltunk barátok se, nemhogy más.  – ezen már én is kénytelen voltam felröhögni, egyszerűen annyira nem tudtam hova tenni ezt az egészet.
- Kicsit tényleg el van tévedve. Alapból nehéz eset vagy Kay, már ne vedd magadra, de most...- inkább elharapta Donna a mondat végét, mielőtt olyat mondana, amivel megbánt, de tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy mire is gondol. - Ashton nehéz fába vágta a fejszéjét, az biztos. – mondta elhúzott szájjal
- Ezt inkább neki mondd, én tökéletesen tisztában vagyok a helyzettel. 

Mivel becsengettek, befejeztük a beszélgetést, mert a csengővel egyszerre belépett a terembe mindannyiunk kedvenc tanára, Mr. Smith. Konkrétan az egész iskola imádja, szigorú, mindenki tiszteli, de közben hatalmas forma. 

Végig szenvedtem a törit, az lehet, hogy jó tanárunk van, de maga az anyag valami szörnyen unalmas. Miután végre kicsengettek, összeszedtem a cuccomat, és elindultam hazafele. Sejtettem, hogy Nora már otthon lesz, és értesült a kis kémia órai lógásomról, de igazán meglepődtem amikor párbeszédbe egyeledtünk. 
- Figyelj Kayla. Nem örülök, hogy már 2. nap lógtál, de semmi baj, a pszichológus igazolja. Nem várom el, hogy elmond, de kérlek ne legyen ez gyakori. – nézett rám szigorúan, de azért látszott rajta, hogy nem haragszik annyira. 
- Ne haragudj Nora. Igazából, az egyik barátom olyat mondott, ami rosszul érintett, és elég rosszul reagáltam rá. Utána bocsánatot kért, és beszélgettünk egy kicsit. - Nem tudom, hogy valójában miért mondtam neki el ezt, de jól esett, hogy a tudtára adtam, hogy talán kezdek benne megbízni. 
- Rendben Drágám, semmi baj nincs. Köszönöm, hogy elmondtad. – mondta mosolyogva. Láttam rajta, hogy valójában még ő is nagyon meglepődött azon, hogy eleve válaszoltam neki, az pedig, hogy még rendesen beszélgettünk is, egyenesen csoda volt a kapcsolatunkra tekintve.

- 𝐭𝐮𝐥𝐢𝐩𝐚𝐧𝐟𝐞𝐥𝐡𝐨

𝟐𝟎𝟐𝟎.𝟏𝟏.𝟏𝟓.
javítva: 2022. 07. 27.