Lobbanj

27.

Jóreggelt lányok!.- üdvözölt minket kedvesen Harry és Ron.
Nektek is, de hogyhogy ilyen korán?.- néztem rájuk.
Minden reggel ilyenkor megyünk, hála Hermione lelkes tanulási szenvedélyének..- jóízűen nevetett fel Ron.
Igen, csak egy kicsit összezavarodtam, nem vagyok ma a toppon, bocsi .- töröltem meg fáradt szemeimet.
Menjünk!.- karolta át a nyakam Harry.
- ahogy az ebédlőbe mentünk, Fred és George dobta fel a kedvünket, igaz az enyémet képtelenség volt, de egy kis mosolyt sikerült Frednek az arcomra csalogatnia, de csak a bejáratig kísértek minket.-

Nem égetjük magunkat tovább veled öcsikénk! Szóval itt most elválnak útjaink.- simogatták meg az öccsük fejét.
Jobb is ha mentek..- igazította meg az amúgyis kócos haját Ron.
Ne aggódj ezek után sokkal jobban áll mint reggel!.- mentem el mellette.
Komolyan?.- fülig ért a szája.
Hazudtam én neked valaha?.- tárt karokkal fordultam hátra.
Nem, de remélem nem most akarod elkezdeni.- fúrta a kíváncsiság a bozontos haja alatt.
Sosem..- karoltam át a nyakát és ültünk le a többiek mellé.
Te mit kérsz?.- nézett rám Harry.
Még nem tudom.- néztem körbe az asztalon a rengeteg étel között.
- a fenséges és kihagyhatatlan mézes, lekváros kenyér mellett döntöttem természetesen, ezután az egészet egy isteni madártejjel öblitettem le. Kipukkadt gyomorral, jóllakottan elindultunk az első órára ami a jóslástan volt. -

Muszáj ételt hoznod magaddal mindenhová?.- kérdezte Hermione.
Nem tehetek róla, de mindig éhes leszek jóslástan után, most előre gondolkoztam és orvosoltam ezt a problémámat.- mentegetőzött Ron.
Remélem nem csak magadra gondoltál..- játszottam a sértődöttet.
Hoztam neked is!.- mutatta a kakaós csigát a táskája aljában.
Ezt már szeretem.- nevetve mentünk be a terembe.
-  amint megláttam Dracot a mosoly egyből eltűnt az arcomról.-

Mit nézel?.- Állt meg mellettem Harry kíváncsiskodni.
Semmit..- ültem le Hermione mellé.
- a tanárnő ismét a csészés humbumot adta elő az órán, ismét adott mindenki kezébe egy félig teával töltött csészét aminek igazából szörnyű íze van, ha megisszunk és az alján hagyunk egy kicsikét amiben szépen kitud kirajzolódni a teafű az majd  megmutatja a ránk leselkedő jövőnket.-

Mutasd!.- nyújtotta a csészém felé a kezét.
Nem túl izgalmas, de tessék..- nyújtottam át neki.
Ohh kedvesem, a szíved ezer darabra van törve.. úgy érzed helyes amit tettél?.- adta vissza.
Így a legjobb neki..- néztem a szőke fiúra aki engem nézett.
Csak magadat nézted!.- kuncogott majd tovább ment.
-  a többiek értelmetlenül álltak az imént elhangzottakhoz.-
.....

3 hónappal később /március/

Siessetek már, elkéstünk már így is!.- toporzékolt Hermione.
Megyünk már megyünk!.- álltunk fel, pedig mindannyian szívesebben feküdtünk volna még tovább a fűben.
Mindig sietni kell..- dühöngött Ron a háta mögött.
De mindig igaza is van, mivel már elkéstünk!.- kezdtünk el szaladni a nagy haranghoz.

Indulás gyerekek!.- hallottuk Mcgalagony tanárnő hangját.
Mintha már itt lettünk volna!.- mondta Harry.
Micsoda?.- néztem rá.
Csinálj úgy!.- súgta oda.
Hát önök?.- nézett ránk a kalapos tanárnő.
Mi csak a szép időről beszélgetünk. - mondott egy óriási nagy hülyeséget Ron.
Igen, valóban rendkívül csodálatos időnk van ma.- indult el tovább Mcgalagony.
Most az egyszer nem szívtuk meg miattad..- súgtam oda Ronnak.
Hé!.- durcizott.
- Roxmortsba mentünk a tavaszi ünnepségre vásárolni, mivel a karácsonyi bál másnapján eldöntötték hogy senki sem mehet ki újból egyedül ezért Mcgalagony tanárnő kísér el mindannyiunkat egyszerre. Teljesen megértem hiszen sokan a kocsmában kötöttek ki aznap és sokan éjszaka vagy hajnalban értek haza. Ezért nem engedik el mégegyszer felügyelet nélkül a diákokat...Annyira szívmelengető a tavaszi napsütés, a nyomasztó, hideg tél után teljesen újratölti a testemet. -