Mindenáron

4.

4.rész

Talán nős volt, de gyűrűt nem viselt, talán bűnöző volt, de nem érdekelt. A tekintete levett a lábamról. A szexualitás sugárzott belőle. Talán, pont azért vonzott annyira, mert tiltott volt.

Sokáig gondolkodtam azon az estén, úgy voltam vele, hogy én bizony parancsra nem megyek sehova. Nekem nem mondhatja meg senki, hogy mikor hol legyek. Mégis minél jobban közeledett a hétvége, annál izgatottabb lettem. Úgy döntöttem, hogy nem született még meg az a férfi, aki engem eltántoríthatna legfőbb célomtól. Gazdag akartam lenni, piszkosul gazdag, és bárhonnan is néztem azt az ajánlatot, nem mondhattam nemet. Federico Garcia Bernal a kardiológus, aki benne van a 100 leggazdagabb emberei között, nem dobhattam félre. Őt céloztam mev, ő kellett, hogy legyen a leendő férjem, ahhoz, hogy találkozzam vele, fel kellett áldozni büszkeségem. Javier lehet, hogy veszélyes férfi, Carmelita szerint, de nyilván veszélyesen gazdag is, és ha szerencsém van, akkor általa, módom lesz találkozni Federicoval is. Ez a gondolat helytálló volt, akkor. Amit a fejembe vettem, azt véghez is vittem. Kinyomtattam a kardiológusom fényképét a tükrömre ragasztottam, és amikor ránéztem, mosolyra görbült az ajkam, tudtam, hogy az ideális társ a számomra. Nem érdekelt hány éves, egyetlen dolog érdekel és az a pénze volt. Nem kellett örökké vele élnem, ha a házas élet nem jön be, nyugodtan el lehet válni, és a törvény kimondja három év házasság után jogosult vagyok a vagyona felére. Szóval nem estem kétségbe, ha netán nem jól alakul a házasságom, azt a három évet a tüzes pokolban is kibírtam volna. Persze arra nem gondoltam, hogy ez így is lesz és az ördög ellenem játszik.

Átmentem Carmelitához, majd ő segít, egyedül még sem mehettem oda. Tartozott nekem, én voltam az egyetlen aki nem ítélte el, azért amilyen. Amikor végzett a gimiben, meg nem volt kurva, de minden seggfejjel ágyba bújt, az egyik fel is csinálta, nem mondta el senkinek, engem kért meg, hogy menjek vele a kórházba. Nagy korú volt, már nem kellett szülői beleegyezés, hogy elvétesse gyermekét, csupán pénzre volt szüksége, ami persze nem volt, az apa pedig nem volt hajlandó kifizetni az abortuszt, felszívódott, tudomást sem vett Carmelitáról, az egyetlen akitől pénzt kérhetett az én voltam. Akkor már ismertem Robertet, aki boldogan teljesítette a kívánságomat, persze női csecsebecsékre kértem, és nem Carmelita abortuszára.

A szülei nem voltak otthon és ő is épp indulóban volt.

− Mit akarsz már megint − fintorgott rám az ajtóban.

− Engedj be, nem a szomszédok előtt akarom megbeszélni. – arrébb löktem, mert nem igazán volt készséges nem akart nekem segíteni. − Sietsz?

− Mint látod, épp menni készültem.

− Egy perced csak van. − gyorsan végig pásztáztam. Nem volt annyira merész ruhában, fehér overallt viselt, ami ráfeszült homokóra alakjára, csinos egy kurva volt, nem hiába volt annyira kellendő. A haja vörös volt és göndör, olyan róka vörös, jól állt neki, de messziről lerítt, hogy kurva. – Szombaton el kell velem jönnöd egy partira − úgy beszéltem, mint aki parancsot osztogat, mire ő nevetni kezdett, nem volt igazi fojtogató nevetés, inkább lenézően hahotázott.

− Azt gondolod, mert egyszer elvittelek, innentől kezdve, majd magammal hurcollak. Nem aranyom, nekem te semmit nem jelentesz. Nem segítek neked többet, ha férjet akarsz, akkor hajrá, de szállj le rólam.

− Nem azt mondtam hogy te vigyél el, hanem azt, hogy kísérj el. Javier meghívott a szombaton rendezett partijára. − Nagyképűen felvontam a szemöldököm, mire ő ráncolni kezdte a homlokát. Láttam rajta, hogy átfutnak a gondolatok elméjén

− Javier Moreno de Ondiviela?

− Igen.

− Megmondtam, hogy tartsd távol tőle magad. − Furcsa volt, méregbe borult. Nem értettem miért.