𝐂𝐀𝐑𝐍𝐈𝐕𝐀𝐋 𝐎𝐅 𝐌𝐀𝐃𝐍𝐄𝐒𝐒 (𝐌𝐀𝐃𝐍𝐄𝐒𝐒 𝐈.)

Negyedik fejezet

"They say, 'All good boys go to heaven,
But bad boys bring heaven to you."

Julia Michaels - Heaven

Szombat lévén úgy gondolom, megengedhetek magamnak egy kis lustálkodást. Így is teszek, ezért a reggelimet ágyban eszem meg. Persze nem olyan könnyű túljutni azon, ami tegnap este történt, szóval azon kapom magam, hogy az üzenetet olvasom újra és újra. Mi van, ha mégsem Travis küldte? Akkor nagy szarban vagyok. Sajnos ismeretlen számról jött az üzenet, így egyedül semmi esélyem arra, hogy megtudjam, ki küldte valójában. Talán kérhetnék valakitől segítséget. Nézzük csak! Ha apunak megmondom, akkor halálra fogja aggódni magát. Scottot is megkérhetném, hogy beszéljen Brown seriffel, de akkor meg ők aggodalmaskodnának Nadiával. Remek, akkor senki sem maradt, merthogy Everettnek tuti, hogy sosem fogok szólni róla.

Nem jutok semmire, úgyhogy inkább átöltözöm kényelmesbe, majd nekilátok a takarításnak. A konyhával kezdek, ahol minden polcot áttörlök, aztán szépen visszapakolok. Ezután átmegyek a hálóba, felporszívózok, és a szekrényben is rendet rakok. Délután 3 órakor jövök rá, hogy még nem is ebédeltem, így sort kerítek arra is. Közben Nadia ír egy üzenetet, hogy el ne késsek a házavató buliról, de eszem ágában sincs menni. Túlságosan összekuszálódtak az érzéseim, szóval kizárt, hogy egy légtérben tartózkodjak Johnnal újra. Vagy a jövőben bármikor máskor.

Miután kerül egy kis leves a gyomromba, a ház többi részét is tisztává varázsolom. Mivel nagyon elkapott a takarítási láz, így a kocsimat megszabadítom a portól. Este 8-kor, zuhanyzás után fáradtan dőlök be az ágyba. Azonban nem sokáig élvezhetem a megérdemelt pihenést, mert valaki rátenyerel a csengőre.

- Ki a fene keres ilyenkor? – mérgelődöm halkan, míg felveszem a köntösömet, a mamuszomat és a szemüvegemet.

Azonban amikor kinyitom az ajtót, nem várt meglepetés fogad. – Mit keres itt?

- Magának is jó estét, Miss Prescott! – üdvözöl John egy pimasz mosollyal az arcán.

- Honnan tudja, hol lakom? És ismétlem, mit keres itt? – kérdezem karba tett kezekkel.

- Nadia volt olyan kedves, hogy megadta a lakcímét, mert ugye hibába vártuk, nem jött el a lakásavató buliba. Egyébként bemehetek?

- Nem – felelem határozottan, de Everett még csak azért is belép a lakásomba.

Míg körbe pillant, addig én őt nézem meg. Fekete nadrág bakanccsal, egy sötétkék pulóver és egy fekete kabát az öltözéke. A haja szokásos módon áll, én pedig legszívesebben beletúrnék.

Kezdődik már megint. Újra kezdem elveszíteni az irányítást a józan eszem felett.

- Szép kis ház. Igazán otthonos – jegyzi meg Everett.

- Köszönöm. Ha már itt van, kér valamit inni?

- Egy pohár vizet, ha megkérhetem.

A konyhába sétálok, John pedig követ. Míg én előveszek egy poharat, ő addig a kabátját az egyik székre teszi.

- Köszönöm – mondja, amikor átveszi a vizet. – Tudja, hiányoltuk magát.

- Mondtam, hogy dolgom van.

- Ugyan már! – húzza fel a szemöldökét. Nem hisz nekem. – Két óra hosszára el tudott volna szakadni a dolgától, nem gondolja? Nagyon hálás vagyok magának, amiért megtalálta nekem azt a házat, amit szerettem volna. Meg akartam ezt ünnepelni magával is.

- Csak azt tettem, ami a munkám.

- Miért ilyen makacs? – mutat rám hirtelen, ezzel más irányba terelve a beszélgetést.