𝐂𝐀𝐑𝐍𝐈𝐕𝐀𝐋 𝐎𝐅 𝐌𝐀𝐃𝐍𝐄𝐒𝐒 (𝐌𝐀𝐃𝐍𝐄𝐒𝐒 𝐈.)

Ötödik fejezet

"Can you sleep at night surrounded by the ghosts
Of those you sent underground?"

Ad Infinitum - Inferno

Másnap reggel – akarom mondani –, hajnalban ébredek fel. A testem egyértelműen emlékeztet rá, hogy mi is történt este, de tudom én anélkül is. És éppen ez az. Kattog az agyam, nem tudom hová tenni a dolgokat. Egy valami biztos, hogy ezt el kell mondanom valakinek. Nem tudok a helyzettel megbirkózni segítség nélkül. Rendben szedem magamat, és elindítom a hívást. Már azt hiszem, nem veszi fel, de akkor meghallom az álmos hangját.

- Chloe, mégis mi a francért hívsz engem hajnali hatkor, vasárnap? – szól bele Nadia a telefonba.

- Sürgősen beszélnem kell veled. Nagyon fontos! – hadarom idegesen.

- Egy tízes skálán mennyire rossz a helyzet?

- Tizenegyes – vágom rá gondolkodás nélkül.

- Fél óra és ott vagyok – feleli, majd bontja a vonalat.

Míg várok rá, addig meglocsolom a virágokat, és elolvasom a reggeli újságot, aminek a kilencven százaléka a karneválról szól. Mondjuk nem is csodálom, mert évek óta így megy ez. Már egy hónappal előtte mindenki arról beszél; egy héttel előtte pedig olyan lázban ég az egész város, hogy egy csapat tűzoltónak is hasznát venné a település.

Nadia kopogás nélkül nyit be. Most nincs kiöltözve, ahogy szokott; csak egy feliratos póló és farmer van rajta. Máskor mindig elegáns ruhákban látom és magassarkúban, habár az most is elengedhetetlen része az outfitjének. – Mondd, mi a baj!

- Előbb ülj le – mutatok a kanapéra, és helyet foglalunk. – Szóval, John tegnap itt járt.

- Ne haragudj, amiért megadtam neki a címedet! – kezd bele a magyarázkodásba. – Nem mentél el a házavató bulira, pedig várt. Láttam rajta. Megkérdezte, hogy nem tudok-e rólad valamit, és esküszöm, csalódott volt. Azt akarta, hogy ott legyél. Nem is csodálkozom, hogy végül meglátogatott. De mondd, mi volt!

Nem tudom, hogy fogalmazzak, ezért inkább nem is gondolkodom, csak kimondom. – Szexeltünk.

Nadia arcán ezerféle érzelem villan át másodpercek alatt. Többek között öröm, meglepettség, lelkesedés, bizonytalanság és csodálkozás. Végül megszólal. – Milyen volt?

- Eszméletlenül jó – vallom be fülig pirulva. Közben egy hajtincsemet az ujjaim közé veszem, és elkezdem tekergetni. Mindig ez van, ha ideges vagyok.

- Tudtam! – nevet fel. – Tudtam, hogy ez lesz! És utána mi volt?

- Megadta a számát, majd elbúcsúzott, és lelépett.

- Gondolom, nem beszéltetek azóta.

- Nem. Időre van szükségem, ahogyan neki is. Lehet, hogy hibát követtünk el.

- Egy jó szex sosem hiba, édesem. Meséltem már neked, hogy Scott és én hogyan kezdtük?

- Legalább százszor, Nadia – mosolyodok el. Igazat beszélek, mert hallottam már a történetet elégszer.

- Oké, értem, de azt szeretném elmondani még egyszer, hogy nagyon féltem. Mi van, ha nem illünk össze? Mi van, ha nem vagyunk egymáshoz valóak? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben. Aztán a harmadik randin lefeküdtünk. Brutál jót szexeltünk, és akkor még jobban összezavarodtam. Aztán ahogy egyre többet voltunk együtt, rájöttem, hogy nagyon is összeillünk. Hamarosan már jártunk, utána meg Scottie megkérte a kezemet. Igent mondtam, a többi meg már történelem.