Bűnös || TsukkiYama || (fordítás)

6. "Ne ölj"

   - Áh, bazdmeg... - mondta Kei amikor észrevette, hogy már felkelt a nap.

Ránézett papírjaira és hangosan felsóhajtott. Úgylátszik az álmatlansága erősebbé vált.

A tegnapi összeomlása után, nem tudott rendesen aludni. Ismét elkezdte bűntudatba és megbánásba folytani magát. De a gondolatai állandóan Yamaguchira vezették őt vissza.

Azokra a pillanatokra amikor láthatta Yamaguchi érzéseit, amikor az üres szemeiben végre valami mást is láthatott, valamit ami újra életet lehelt beléjük, valami ami visszahozta a zöld színét.

Felkelt az ágyból és kinyújtózott, nem volt kedve munkába menni, de tudta, hogy nem hagyhatja csak úgy magára Yamaguchit, hiszen olyan sokat haladt már vele. Kei elért vele valamit amit eddig semelyik más doktor nem tudott, még csak pár lépés és Yamaguchi eléri majd azt a pontot, ahol az érzelmi állapota elkezdhet visszaállni a régire.

Kei bement a konyhájába és készített magának egy bögre kávét, majd leülve elolvasta az aznapi újságot. Furcsa vagy nem, de Kei nem tudott rendesen tevékenykedni ha nem olvassa el az újságot reggelenként. Ez egy furcsa szokása volt.

Amikor ezzel megvolt, Kei végre megragadta a dolgait, a mappáit, és felvette magára a kabátját. Egy újabb nap, egy újabb lépés. Imádkozott az isteneknek, hogy ne omoljon össze a mentális állapota.

Kint kezdett már hűvös lenni a levegő. Kei nem igazán örült ennek. Jó hogy közel van hozzá a kórház.

Az ápolók, mint mindig, ma reggel is köszöntötték őt.

   - Uram, az időpontja Kuroo Tetsurouval lassan elkezdődik. - emlékeztette őt az egyik ápoló. Kei egyszerűen csak bólintott egyet, majd felvéve fehér köntösét, Kuroo szobája felé vette az irányát.

A szobája most is tiszta és rendezett volt. De azok a rajzok... vérfagyasztóak voltak.

   - Hogy vagy ma Kuroo? - kérdezte Kei miközben leült.

   - Azthiszem elég jól vagyok... Mondjuk, nem igazán tudok aludni.. - mondta álmosan. A szeme alatt elhúzódó karikák magára emlékeztették őt.

   - És miért van ez? Köze van Kenmához? - kérdezte, majd a bólintó Kuroora nézett.

   - Mostanában kiabálni szokott.. Rossz dolgokat... Most azt mondta, hogy öljem meg magam.. - Kuroo szemei kitágultak. Biztos fárasztó és fájdalmas lehetett halucinációkat látni.

   - Próbáltad már megmondani neki, hogy hagyja abba? - ajánlotta Kei.

   - Egy ideje már nem beszélek vele.. Fáj.. - Kei sajnálta a fiatal fiút. Látta az adataiban, hogy nagyon okos volt, de most itt van és halucinációk zaklatják.

   - Miért nem próbálod meg elmondani neki? - tanácsolta Kei ismét. Kuroo bólintott egyet és valami olyasmit mondott, hogy "hagyj békén".

Egy kis idő után véget is ért a szessziójuk, Kuroo egy kicsit már jobban nézett ki és el is tudott aludni, miközben Kei a rajzait nézegette. Furcsa módon boldoggá tette őt.

Yamaguchi következett. Kei egy kellemetlen érzéssel sétált egyre közelebb és közelebb a fiú szobájához.

Az ajtót kinyitva meglátta Yamaguchit, aki az ágyán ülve rajzolt valamit.

   - Oh, hello Tsukki. Hogy vagy ma? - kérdezte miközben felnézett rá. A szemei ma nem voltak üresek. Most volt bennük valami.

   - Nekem kéne ezt megkérdeznem tőled. Jól vagyok, és te? - kérdezte Kei, mialatt leült Yamaguchi mellé az ágyra. Ránézett a rajzára, ezen már nem volt rajta az a sötét alak, itt most csak egy figura állt egy mező közepén. Egy fal volt előtte.

Kei már látta ezt a falat más rajzain is, de ezuttal meg volt repedve.

Elmosolyodott. Úgylátszik nem ő az egyetlen aki elért a töréspontjához.

   - Yamaguchi készen állsz a kérdések megválaszolására? - kérdezte Kei, a hangneme most lágyabb volt mint ezelőtt.

   - Aha! - felelte boldogan.

   - Szóval, miért vagy itt? - kérdezte Kei, már előkészítette a rögzítőjét.

   - Mert szemtanúja voltam egy gyilkosságnak és el is követtem egyet. Akkor nem gondolkoztam tisztán. - válaszolta Yamaguchi. Ezt a választ akarta hallani.

   - Ki az a személy akivel a legjobban törődsz vagy törődtél? - Kei Yamaguchira nézett aki őt figyelte. Halványan elmosolyodott, majd válaszolt neki.

   - Azthiszem, hogy.. te vagy az.. Nem tudom, azt akarom, hogy örökre te legyél az orvosom. - Kei ismét azt a furcsa érzést érezte a gyomrában.

   - Ez... Ez aranyos, de, miért? Azt mondtad, hogy összetörsz majd és eléred, hogy itt hagyjam ezt a helyet. - Kei tisztán látta Yamaguchi gyors arckifejezésváltozását.

   - Tudom, de te kedves vagy hozzám, és... és segítettél abban, hogy megnyíljak, sokkal jobban éreztem magam utána - Yamaguchi megköszönte a magasabb férfinak. Kei karjai közé bújva megölelte őt.

Először nem igazán tudta mit tegyen, de hamarosan az ő kezei is átölelték Yamaguchi törékeny, sérült testét. Egy csodálatos pillanat volt.

A szesszió további része könnyedén és nyugodtan ment, ami még boldogabbá tette Keit.

   - Tessék, ezt adja oda majd a doktornőnek amikor visszatér - mondta Kei miközben átnyújtotta Kuroo mappáját az egyik ápolónak.

Pár kérdés után elindult hazafelé. Most az egyszer úgy érezte, hogy tényleg beszeretne menni dolgozni holnap, látni akarta Yamaguchit, és megbizonyosodni afelől, hogy a mentális állapota visszatér a régire, még akkor is ha ez abba kerül neki, hogy a szárnyai alá vegye Yamaguchit és valami olyasmit adjon neki a amire a legjobban szüksége van.

Szeretetet.