Bűnös || TsukkiYama || (fordítás)

3. "Hangok a fejében"

Kei a telefonja zajára ébredt fel. Nem egy ébresztő volt.

Lustán utána nyúlt, majd felvette.

   - Haló?

   - Doktor Tsukishima, vészhelyzet van! Yamaguchi Tadashinak erős érzelmi kitörése van és semmit sem tudunk csinálni vele! - kiabálta az ápoló a telefon másik oldaláról.

   - Azonnal ott leszek! - mondta Kei majd gyorsan le is rakta a telefont.

És pont ma lett volna szabad napja. Még arra sem volt ideje, hogy kigondolja mit vegyen fel, csak felkapta magára a még tegnap esti ruháit, majd az orvosi köntösét megragadva elhagyta a lakást.

Hívott egy taxit, majd a kórházba sietett.

   - A szobájában van?! - kérdezte Kei miest betette a lábát a kórházba. Az ápolók pánikoltak.

   - Igen, kérem csináljon valamit doktor! - könyörögték az ápolók, volt amelyik a sírást is elkezdte.

Kei gyorsan Yamaguchi szobája felé rohant. Az őt fogadó látványra ledermedt.

A ruhái véresek voltak, a testét pedig karmolás nyomok lepték be. Úgy nevetett mint egy őrült, miközben a szemeiből könnyek folytak le.

Kei besétált a szobába és letérdelt Yamaguchi mellé.

A fiú feléfordult.

   - Oh, itt vagy! Azt hittem nem jössz majd~! - mondta mosolyogva.

   - Yamaguchi nyugodj le kérlek! Kontroláld magad! - Kei megpróbálta megnyugtatni. A kezét megragadva sikerült megakadájoznia abban, hogy a kezét karmolássza.

   - Nem!!! - mondta, majd Keit a földre teperve feléemelkedett.

   - Yamaguchi... Kérlek - Kei mindent megtett, hogy lenyugtassa a fiút, miközben ő is megpróbált nyugodt maradni, de az utóbbi nem igazán sikerült neki.

   - Miért kéne? Kinek kellek? Ki szeret? Senki! Senki sem! Csak egy darab szemét vagyok, amit az útszélén hagyott valaki! Semmi sem vagyok ezen a Földön, semmi vagyok számodra, semmi vagyok a barátaimnak, akik nincsenek is! Mindenki itt hagyott engem szenvedni! Nem hittek nekem, senki sem hitte el az igazságot! Hogyan élhetnék tovább abban a tudatban, hogy mindenki aki valaha szeretett, vagy halott vagy utál? Hogy maradhatnék nyugodt ebben a jelmezben, amit mindenki csak testnek nevez? Elakarok tűnni, kérlek... engedj.. - kiabálta Yamaguchi. A szemeiből patakokban folytak a könnyek, az ujjain lévő vér pedig a padlóra csöpögött.

   - Yamaguchi... te a páciensem vagy. Én törődök veled. Ez egy jó ok kéne legyen arra, hogy életben maradj. - mondta Kei nyugodt hangon, miközben megpróbálta visszafolytani a saját könnyeit.

Yamaguchi felnézett, így tekintetük találkozott egymással. A fiú nagy levegőt vett.

   - Kérlek... vigyázz rám.. - mondta és végre ellazította kezeit. Kei kinyitotta a magával hozott elsősegélydobozt és megmondta Yamaguchinak, hogy üljön le.

Lassan elkezdte kezelni a sebeket. Egy szót sem szóltak egymáshoz, de Kei látta Yamaguchi mozdulataiban, hogy undorodik magától.

   - Yamaguchi - Kei végre megtörte a csendet. - Ami a múltban történt, az a múltban is kell maradjon. Most a jelenre kell fókuszálnod, keresned kell egy célt magadnak. Szerintem lehetne az, hogy jobban legyél. És hogyha szükséged van valakire aki segít neked elérni ezt, én itt vagyok.

Egyszercsak egy könnycseppet látott meg lecsöppenni Yamaguchi kezére. Amikor Kei felnézett rá, látta hogy a fiú szemeiből ismét könnyek folytak ki.

   - Vedd be ezeket a tablettákat, ezek majd segítenek neked elaludni, és sokkal jobban is fogod majd érezni magad tőlük. - mondta Kei majd átnyújtott neki egy pohár vizet és két tablettát. Lenyelte őket, majd befeküdt az ágyába.

Kei mindaddig maradt a szobában míg meg nem hallotta Yamaguchi békés szuszogásait.

Amikor kilépett a szobából és bezárta az ajtót, egy adag ápolóval találta szemben magát.

   - Ő most...? - kérdezte az egyik.

   - Jól van. Most pihen. - nyugtatta meg őket.

   - Köszönjük doktor Tsukishima, maga tényleg csodálatos. Mondjuk még lenne egy kérésünk mielőtt elmenne. - mondta.

   - Mi lenne az? - kérdezte Kei, miközben közelebb lépett hozzájuk.

   - Kuroo Tetsurou... - ennyit mondott. Kei bólintott egyet majd elvette a nőtől a fiú mappáját.

Ez lesz az első szessziója Kurooval.

Végigsétált a folyosón míg el nem érte a 0713-as szobát. Amikor kinyitotta az ajtót egy tinédzserrel találta szembe magát, aki egy füzetbe rajzolgatott.

Az ő rajzai sokkal részletesebbek és békésebbek voltak Yamaguchiéhoz képest.

   - Kuroo, ma én jöttem be az orvosod helyett. - mondta. Kuroo feléfordult. A szemei pirosak voltak és látszott rajta, hogy napok óta nem aludt rendesen.

   - Oh, doktor Tsukishima Kei. Helló. - mondta felállva eddigi helyéről, majd ingatagon az ágya felé sétálva leült arra.

   - Kuroo, én segíteni akarok neked, szóval kérlek mond el, hogy szerinted miért vagy itt? - Kei végignézte, ahogy Kuroo a szobájának egyik sarka felé nézett, majd oda mutatott.

   - Ő. - mondta.

   - Kuroo, szükségem van arra, hogy mindent elmondj nekem a legelejétől fogva. - magyarázta nyugodtan Kei. Ez a szesszió sokkal másabb volt, mint Yamaguchival. Kuroo szobája tiszta volt és minden egyes rajzát egy részlet kötötte össze. Egy fiú.

   - Kicsit több mint egy éve összevesztem a legjobb barátommal, és olyan dolgokat mondtam neki amire tudtam, hogy nagyon érzékeny.. Ő.. öngyilkos lett... És gondolom ebbe beleőrültem. Úgygondoltam, hogy az üzenetek amiket nekem küldött igazak voltak.. Szóval elköltöztem és megismerkedtem egy fiúval. A neve Kozume Kenma, nagyon aranyos és szerethető.. De.. Nem valódi. - mondta Kuroo halkan.

   - Értem. Esetleg bánt téged? - kérdezte Kei. Kuroo nemlegesen megrázta a fejét.

   - Nem.. Inkább beszél.. Csúnya dolgokat mond... Olyan dolgokra kényszerít engem, amiket nem akarok megcsinálni.. Most is azt mondja, hogy üsselek meg, de tudom hogy nem tehetem. - Kei már találkozott ilyen problémával ezelőtt, szóval biztos volt benne, hogy kezelni tudja majd Kuroot.

A szesszió további része nyugodt volt, ami megkönnyebbülést nyújtott Kei számára. Mielőtt hazament volna még bement Yamaguchihoz, hogy megnézze hogy van. Szerencsére továbbra is békésen aludt az ágyában.

Úgy nézett ki mint egy angyal, de tudta, hogy nagyon nem volt az.